Kategória: Szabályozás

- Hirdetés -

Milliárdokat oszt az Artisjus

Az Artisjus májusban fizeti ki a szerzőknek az előző évi rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat; a komolyzenei koncertek utáni jogdíjakat; továbbá a ráosztásokból...

Megszavazták a reklámadó emelését

Módosította a parlament a reklámadóról szóló törvényt kedden, ennek értelmében 7,5 százalék lesz a kulcs a második félévben a reklámadó-fizetésre kötelezetteknek. A képviselők 117...

Egyéves hűségidő: rosszul járnának a fogyasztók

Hátrányosan érintené a fogyasztókat a hazai távközlési szolgáltatók szerint, ha a hűségidő két évről legfeljebb egy évre csökkenne. A cégek éppen ezért iparági egyeztetést...

Csökkenhet a hűségidő

Két év helyett egy évre csökkentené a távközlési cégek által köthető hűségszerződések időtartamát a kormány a Világgazdaság beszámolója szerint. A szolgáltatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek,...

30 milliós bírságot kell fizetnie a UPC-nek

Mivel hatósági jóváhagyás nélkül kezdte meg a UPC Magyarország Kft. a Jászberénybe tervezett új kábeltelevíziós szolgáltatását – és így a Nemzeti Média- és Hírközlési...

153 millió forint a könnyűzenére

A Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Program idei első három pályázatát fővárosi klubok támogatására, online és nyomtatott zenei magazinoknak, blogoknak és külföldi fellépésekre hirdették...

Közterületi reklámpiac: értelmezték a szabályozást

Alapjaiban szabja át a közterületi reklámpiacot a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendelet, amihez a Magyar Reklámszövetség OOH (Közterület)...

Percek alatt döntöttek a reklámadó emeléséről

Tegnap tárgyalta az Országgyűlés gazdasági bizottsága a reklámadó emeléséről szóló törvény módosítását és mindössze néhány percnyi vita után el is fogadták azt. A tervezet...

Rádiós pályázatok

Május 5-étől nyilvános Budapest 101,6 MHz helyi közösségi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezete.  A Médiatanács elfogadta a Budapest 101,6 MHz helyi közösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség...

Dokumentumfilmeket támogat a Médiatanács

Öt új dokumentumfilm készül a Médiatanács 102,4 millió forintos támogatásával. A Rózsafa-akciót és az Árpád-vonalat, de a száz éve született Szabó Magda író portréját,...

Eltűnhet a médiaszektor nyeresége

A reklámadó tervezett emelése teljesen eltüntetheti a médiaszektor nyereségét a Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete közös állásfoglalása szerint. A két szervezet...

Így változna a reklámadó

Az eredetileg tervezett 9 százaléknál kisebb mértékben, de nőne jövőre a reklámadó mértéke. A 7,5 százalékos adókulcsot addig akarják fenntartani, amíg a magyar állam...

Rádiós döntések a Médiatanácstól

Két rádió nem tartotta be a hatósági szerződésükben rögzített vállalásokat – nekik is pénzbüntetést kell fizetniük. A tanács elfogadta a Dunaújváros 93,1 MHz helyi...

Fizethet a TV2

Megsértette a termékmegjelenítésre vonatkozó előírásokat a TV2, amikor Szépítők című műsorában indokolatlan hangsúllyal szerepeltetett egy terméket. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa...

Bírságolt az NMHH

Az NMHH hivatala 300 ezer Ft-os bírsággal sújtotta a Kapulan Távközlési Kft.-t, mert az internetes áfa-csökkentés kapcsán a számlák végösszegét nem változtatta meg, valamint...

Ez jól megy a hazai médiának

Az országos televíziók 99,9 százalékban eleget tettek az akadálymentesített műsorszámokra vonatkozó törvényi előírásoknak.  Elkészült az NMHH összefoglalója arról, hogy hogyan valósulnak meg a hallássérült nézők...
- Hirdetés -

Digital Center

Új közlekedésbiztonsági megoldásokat mutatott be az LG

Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...

Ki felel, amikor az AI már cselekszik is?

A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...

Nagy az érdeklődés a Samsung Galaxy Z8 szériája iránt

A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként. A Galaxy Z Fold8 és...

Milliókba kerülhet egyetlen óra leállás a webáruházaknak Black Friday idején

Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...

Tényleg tudja egy okosóra, hogyan alszunk?

A napi nyolc óra alvás az utóbbi évek legnagyobb átverése, ha az elegendő idő nem társul kielégítő minőséggel. Éppen ezért sokan már az okosórájukkal monitorozzák azt, hogy rájöjjenek, miért ébrednek néha nyolc óra alvás...