- Hirdetés -

Lokalizálni kreatívan is lehet

|

- Hirdetés -

A Johnnie Walker ritkán fejleszt lokális kampányokat, általában a globális anyagokat használják egy az egyben itthon is. Nem csoda, hogy a hazai marketingcsapat és ügynökségük, a Wavemaker kapva kapott a lehetőségen, hogy bebizonyítsák: egy általános globális üzenetből is születhet inspiráló és releváns lokális tartalom, amit több millióan látnak.

Adrien Brody főszereplésével 2021-ben indult el a régióban a KEEP WALKING márkaüzenetet újragondoló Local Walkers kampány, melyben a pandémia utáni megváltozott környezetre akart gyorsan reagálni a márka.

A hazai csapat azt a feladatot kapta, hogy ezt az irányt vigye tovább magyar művészekkel, az itthoni fogyasztók számára is jelentőséggel bíró üzenettel, mellyel ösztönözni szerettek volna mindenkit, hogy küzdjenek az álmaikért, a közösségeikért.

„A Local Walkers kampánnyal olyan autentikus hazai együttműködések megkötésére törekedtünk, amelyek által méltán tudjuk folytatni az Adrien Brody és Milla Jovovich által megkezdett, KEEP WALKING üzenetre épülő kampányt. Azt gondolom, hogy ezt a feladatot sikeresen abszolváltuk, hiszen Péterfy Bori és az Ivan & The Parazol zenekar jelenéből és múltjából építkezve olyan minőségi tartalmak születtek, amelyekhez a magyar fogyasztók is könnyen tudnak kapcsolódni, és inspirálódni belőlük” - mondta Szemeti Dóra, a Zwack Unicum Johnnie Walker Brand Managere.

Ennek szellemében készült 2 online film Péterfy Bori és az Ivan & The Parazol főszereplésével, és hozzájuk kapcsolódóan 2-2 branded content is, amiben az általuk választott példaképekkel beszélgettek.

Ivánék filmje

 

Ivánék hőse

 

„Imádtuk a témát, és meg akartuk mutatni, hogy egy globális üzenetből is készülhet cool és mondanivalójában és vizuálisan is friss kampány úgy is, hogy nyilván sokkal kevesebb büdzséből dolgoztunk, mint amiből a Brodyval készült videó született” - mondta el Mendrei Zoli, a Wavemaker Head of artja.

Bori filmje

 

Bori hétköznapi hőse

 

A globális koncepción annyit újítottak, hogy miután az influenszer csapatuk leszerződtette Borit és Ivánékat, és velük is beszélgettek, eldöntötték, hogy a magyar filmek sokkal személyesebbek lesznek, amit vizuálisan a szereplők és a környezetük viszonyának játékos kiemelése szimbolizált.

Ez pedig bejött, ahogy a visszajelzések is mutatják. A kampány kiemelkedően jól teljesít, sok-sok pozitív komment érkezett rá a nézőktől és a szakmától is. Plusz öröm, hogy több ezüstöt is bezsebeltek vele az Arany Pengén és a Hipnózison is.

 

„Az új kampánnyal a Johnnie Walker célja, hogy reményt és bátorságot adjon az embereknek: lépjenek ki a hétköznapok mókuskerekéből. Az elmúlt év a mi évünk volt a Johnnie Walkerrel, 8,2%-ot tudtunk növekedni Magyarországon premiumizáción keresztül, továbbá a második legtöbbet említett whisky márka voltunk a tavaly őszi időszakban. Hiszek abban, hogy a Keep Walking még sosem volt relevánsabb, mint most, és hogy a helyi tartalmak azok, amelyek igazán közel hozzák a márka platformját a fogyasztókhoz” - mondta Fejes Dóra, a Diageo Johnnie Walker Senior Brand Managere.

Mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs egy erős ügyfél, ügynökség és gyártó közötti kapcsolat.

„A Wavemakernél az a tapasztalatunk, hogy még ha szűkebb keretek közé is vagyunk szorítva, de megvan felénk a bizalom az ügyféltől, így egy egyszerűbb briefből is lehet niche tartalom. Ehhez viszont az kell, hogy az artistok, rendezők és a stáb is szabadabban gondolkodhasson, és lehetőséget kapjon az improvizációra. A fejlesztés során Bori és Ivánék is hozhatták a saját ötleteiket, amiket Szőke Barna rendező és Szemerey Bence operatőr elképesztően jól használt fel a helyszínen és a vágószobában is. Dóriék pedig ebben végig támogatóak voltak” - mondta el Szládovics Orsi kreatívigazgató.

A két fő film mellé kiegészítő contentként készült négy kisebb interjú is, melyekből civilek történeteit ismerhettük meg.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Budapesten szelfizhetünk Dwayne Johnsonnal

Dwayne Johnsonnal ünnepli első szülinapját a Madame Tussauds Budapest. A hollywoodi világsztár mától a Palazzo Dorottya falai között várja a látogatókat. A Szikla maga is részt vett az impozáns figura kialakításában, amely néhány hónapig...

A nőknek kedvez a Tesco

A közelgő Menstruációs higiénia napja alkalmából a Tesco 2024. június 27-től minden sajátmárkás női intim higiéniai terméke árából elengedi az ÁFA-t, így segítve a nőket havi több ezer forint értékű, rendszeres extra költségeik visszaszorításában....

Budapesten nyit újabb márkakereskedést az AutoWallis

Tovább folytatja a gépjármű-kiskereskedelemben terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen nyitnak Budapesten Renault és Dacia márkakereskedést. A lépés jól illeszkedik az AutoWallis stratégiájába, melynek célja, hogy az organikus...

Új Mercedes-Benz modellel erősít a Matchbox

A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81 százalékban...

Ezt keresik a vásárlók a webshopokban

Az Árukereső.hu adatai egyértelműen rávilágítanak arra, hogy mind Magyarországon, mind a régióban – az időjárás ingadozása ellenére – már dübörög a fogyasztók tudatában a nyár. A top termékek: vitaminok, fehérjeporok, sporteszközök és a fagylalt!Az...

Ezekkel a különlegességekkel készülnek a MOZ.GO szervezői

Több különlegességet is tartogat az idén MOZ.GO néven érkező Magyar Mozgókép Fesztivál. Látható lesz többek között a sokáig betiltott Rabmadár, vetítik az idén 20 éves Kontrollt, jön az Oscar-jelölt Macskajáték felújított képpel és hanggal,...

Országos terjeszkedésbe kezd a Mercar

Budapesten nyitott használtautó szalont a Mercar. Az új értékesítési ponton a partnerektől visszavett autók egy részének értékesítését végzik impozáns körülmények között. De úgy tűnik itt sincs megállás, ahogy az Aszfalt királyaiban sem volt. Országos...

Újabb fordulat a Marsra magyar! sztorijában

Megvette a Netflix a Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című sorozat első évadát, ami május 15-én került fel a streaming platformra, ahol már másnap bekerült a Top10 legnézettebb TV...

Rengeteg program várja a gyerekeket a Városligetben

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 2024. május 25-én és 26-án szervezi meg a Városligeti Gyermeknapot. Az idei rendezvény középpontjában az egészség, a sport, a kultúra, az internetbiztonság és a nemzetek bemutatása áll. Célunk továbbra is...

Tovább nőtt a Nádudvari bevétele

Közel az egynegyedével növelte nettó árbevételét 2023-ban a Nádudvari Élelmiszer Kft., miközben az eredmény a megelőző évi közel háromszorosára nőtt. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy az általános piaci visszaesés ellenére mindhárom üzletágban sikerült volumennövekedést...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újabb titkok derültek ki a divatgururól

Karl Lagerfeld kétségkívül a divattörténelem egyik legmeghatározóbb alakja, nem véletlen, hogy életéről könyvek jelentek meg, a Disney+-on pedig június 7-én indul az életéről szóló „Becoming Karl Lagerfeld” saját gyártású sorozat. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány...

Budapesten szelfizhetünk Dwayne Johnsonnal

Dwayne Johnsonnal ünnepli első szülinapját a Madame Tussauds Budapest. A hollywoodi világsztár mától a Palazzo Dorottya falai között várja a látogatókat. A Szikla maga is részt vett az impozáns figura kialakításában, amely néhány hónapig...

A nőknek kedvez a Tesco

A közelgő Menstruációs higiénia napja alkalmából a Tesco 2024. június 27-től minden sajátmárkás női intim higiéniai terméke árából elengedi az ÁFA-t, így segítve a nőket havi több ezer forint értékű, rendszeres extra költségeik visszaszorításában....

Budapesten nyit újabb márkakereskedést az AutoWallis

Tovább folytatja a gépjármű-kiskereskedelemben terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen nyitnak Budapesten Renault és Dacia márkakereskedést. A lépés jól illeszkedik az AutoWallis stratégiájába, melynek célja, hogy az organikus...

Új Mercedes-Benz modellel erősít a Matchbox

A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81 százalékban...

Don't Miss

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...