- Hirdetés -

Magyar közösségi piactér indul

|

- Hirdetés -

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is. A Brancs az első hazai közönségre szabott online piactér, ahol az ország legújabb termék- és szolgáltatásfejlesztési projektjeit közösségi finanszírozással valósítják meg. Az ötletgazdák a leendő vásárlóikkal - azaz a közösség erejével - gyűjtik össze a kampányok megvalósításához szükséges tőkét.

A közösségi piactér egy online platform, ahol az ötletek a közösség segítségével és támogatásával valósulnak meg. A szponzorok a támogatásért cserébe az ötletgazda által felajánlott termékeket vagy szolgáltatásokat kapják, jóval korábban, mint ahogy a termék elérhetővé válna a nagyközönség számára a piacon - ők lesznek az első vásárlók. Az ilyen piacterek mérséklik a vállalkozók piacralépési kockázatait és emellett lehetővé teszik a vásárlóknak, hogy az elsők között juthassanak hozzá hazai, innovatív, hiánypótló vagy különleges termékekhez.

Kiknek szól?

Az alkotók a Brancsot azoknak a hozzájuk hasonló tudatos magyaroknak tervezték, akik hisznek a közösség erejében, szívesen támogatnak hazai vállalkozásokat és előnyként tekintenek az átláthatóságra, a vállalkozói és a támogatói oldalon állva is. Emellett örömmel vállalnak aktív társadalmi szerepet és hisznek abban, hogy vásárlásaikkal, pénzköltési és befektetési szokásaikkal olyan egyéni döntéseket hoznak, amelyek alapjaiban képesek megváltoztatni és jobbá tenni a világot. A platform jelenlegi és jövőbeli ügyfelei egy-egy termékben vagy szolgálatásban nem csak a funkcionális hasznot látják, hanem a mögötte lévő embert, csapatot, az ő történetüket és belső motivációjukat is.

A Brancs indulásához 1000 jelentkező közül került ki az a közel 30 alaposan ellenőrzött projekt, amikbe a következő hetekben be lehet szállni és további több száz ötlet vár arra, hogy a platformon bemutatkozhasson. A kampányindításhoz nem szükséges prototípus, de minél előrehaladottabb, átgondoltabb és kézzelfoghatóbb egy terv, annál nagyobb valószínűséggel látnak benne fantáziát a leendő vásárlók is.

Hogyan működik?

A Brancs közösséghez bárki csatlakozhat kétféle módon: ötletgazdaként vagy vásárlóként. A platform a profitra épülő projektek mellett jótékony célokat is támogat, így van lehetőség arra is, hogy fontos társadalmi ügyek kapjanak nagyobb visszhangot. Kampányindítás és támogatás alkalmával is 8 különféle kampány kategória közül választhatnak az érdeklődők. A témák sokszínűsége is mutatja a Brancs csapat nyitottságát, hisznek benne, hogy itt minden ötlet megtalálhatja a maga számára releváns közösséget.

A projektek támogatói is biztonságban érezhetik magukat, hiszen a külföldi minta szerint alkalmazott “mindent vagy semmit” elv alapján egy kampány csak abban az esetben tekinthető sikeresnek, ha az adott kampány időszakon belül elérte a kitűzött célösszeget. Ha ez nem teljesül, a Brancs megtéríti a befizetett összeget a vásárló számára, de dönthet akár úgy is, hogy ezzel egy kampányt támogat.

Jutalom alapú közösségi finanszírozás

A jutalom alapú közösségi finanszírozáskor a projektgazdák általában kis pénzösszegeket gyűjtenek össze magánszemélyek nagy csoportjától. A vállalkozások sok esetben ekkor még nem rendelkeznek végleges termékkel vagy szolgáltatással és a továbblépéshez veszik igénybe ezt a modern tőkebevonási formát. A Kickstarter példája is bizonyítja, hogy a jutalom alapú közösségi finanszírozás módszerével is jelentős összeghez lehet jutni, miközben az ötletgazda tesztelheti vállalkozása piacképességét is.

Ötlettől a megvalósításig

A Brancs ötletgazdája Kövesdi Gábor, a közösségi finanszírozással létrehozott vegyszermentes, háztáji zöldségeket és termékeket kínáló MyFarm Harta alapítója, aki 2018-ban egy jó ötlettel és szülei vegyszermentes gazdálkodásban szerzett szakértelmével felvértezve vágott bele közösségi kertjük létrehozásába, melyhez az induló tőkét egy - magyar oldal hiányában - külföldi közösségi finanszírozási oldalon gyűjtötte össze. A kampányát 50 támogató összesen több mint 3 millió forinttal támogatta, így jött létre az első gazdaságuk a Bács-Kiskun megyei Hartán. A MyFarm az elmúlt években franchise vállalkozássá bővült és alapítványi formában működik. Ez a siker és a közösség erejébe vetett hit és bizonyítást nyert erő vezetett el 2022-ben a Brancs alapításához, ami jóval több és komplexebb, mint a nyugaton ismertté vált közösségi finanszírozási oldalak: “Amiben leginkább különbözünk a Kickstartertől és az Indiegogótól, az az, hogy mi Magyarországon vagyunk, a magyar szürkeállományra és a magyar gondolkodásra próbáljuk az egészet felépíteni. Itt a vállalkozók és a potenciális vásárlók is másképp működnek, mint nyugaton, ahol a megkérdezettek 60-70 százaléka ismeri a közösségi finanszírozási modellt, Magyarországon ez csak 10-15%. Itthon a vállalkozók is teljesen mások. Mások az igényeik, más segítséget várnak el, és másképp kell őket támogatni. Mi sokkal több emberi energiát és funkcionális fejlesztést szánunk arra, hogy segítsük ezeket az embereket. Bízom benne, hogy az itthon is dinamikusan növekvő tudatos vásárlói körnek köszönhetően sok kitartó magyar vállalkozó tudja megvalósítani velük az álmait.”

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hétvégén érkezik az HBO legújabb magyar filmje

Szombaton válik elérhetővé az HBO MAX és az HBO kínálatában Zsótér Indi Dániel első nagyjátékfilmje, az öt szkeccsből álló A Karantén Zóna. A közösségi finanszírozásból készült alkotás „nobudget-cucc, de szebben néz ki, mint némelyik...

Több ezer új SZÉP kártya elfogadóhely várja a nyaralókat

Idén nyáron is erőteljes növekedést hozhat a SZÉP kártya használatban a belföldi turizmus. A gyenge forint és a magas üzemanyagárak mellett várhatóan többen választják majd a belföldi pihenést, így júliusban és augusztusban akár az...

Tartós recesszió jöhet a gazdaságban

Az elmúlt hónapokban felerősödtek a találgatások a globális gazdaság helyzetéről, és egyre gyakrabban kerülnek elő a recesszióval kapcsolatos félelmek. A világgazdaság alakulása szempontjából legnagyobb hatású két országban, az Egyesült Államokban és Kínában további nehézségekre...

Új vezetővel erősítaz EIT InnoEnergy

Marcin Wasilewski, Lengyelország egyik legeredményesebb energiaipari szakembere csatlakozott az EIT InnoEnergy csapatához. A vállalat közép-európai régiójának vezetését vette át a korábbi regionális igazgatótól, Jakub Milertől, aki az EIT InnoEnergy portfoliójába tartozó, többek közt elektromos...

Tavaly is karbonsemlegesen működött a Magyar Telekom

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott (2021-2030), ötödik fenntarthatósági stratégia fő célkitűzése, valamint az első év eredményei olvashatók a Magyar Telekom friss Fenntarthatósági jelentésében. A Magyar Telekom Csoport 2005 óta kezeli stratégiai szinten...

Jövő hónaptól kevesebb sportcsatorna lehet itthon

Megszűnik a tartalomszolgáltatás a Digi Sporton július 1-től a csakfoci.hu információi szerint. A Digi sportos portfóliójában három csatorna is tartozott, a kínálatban a legnépszerűbb futball bajnokságok és versenysorozatok összecsapásai is szerepeltek. A csakfoci.hu úgy...

Ásványvízből inkább hazait vesznek a magyarok

Bár a magyar ásványvízpiac az ellátási láncok bizonytalanságai, a pandémia hatásai és a szomszédos országban zajló háború miatt számtalan, a költségeket jelentősen megtöbbszöröző nehézséggel küzd, azért a gyártók a hazai vásárlókra még mindig számíthatnak....

Több mint ezer beszállító csatlakozott a Schneider Electric zöld programjához

Idén a múlt évhez képest két pozíciót javítva a második helyet szerezte meg a Schneider Electric a Gartner ellátási láncokat értékelő toplistáján. A vállalat tavaly elindított kibocsátáscsökkentő kezdeményezéséhez már több mint ezer beszállító csatlakozott.Ismét...

6 ok, amiért már nincs értelme a papíralapú adminisztrációnak (x)

Egyre több dolgot tudunk elintézni az interneten papírmunka nélkül, hiszen szinte minden elkezdett átrendeződni az online térbe – így például az adminisztráció is. Egy banki ügyintézés alkalmával már kevesebb nyomtatott papírt kapunk, de hivatalos...

Magyar arany a világ legelismertebb borversenyén

A Decanter World Wine Awards (DWWA) a világ legnagyobb és legelismertebb, páratlan globális érdeklődés által kísért borversenye. Ezért különösen figyelemre méltó eredmény, hogy 2022-ben, a Thummerer Pincészet Egri Vili Papa Cuvée Superior 2018 lett...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Elektromos furgonokkal zöldít a Tesco

Magyarországon elsőként vezetett be teljesen elektromos meghajtású furgonokat házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco. Az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja...

Hétvégén érkezik az HBO legújabb magyar filmje

Szombaton válik elérhetővé az HBO MAX és az HBO kínálatában Zsótér Indi Dániel első nagyjátékfilmje, az öt szkeccsből álló A Karantén Zóna. A közösségi finanszírozásból készült alkotás „nobudget-cucc, de szebben néz ki, mint némelyik...

Több ezer új SZÉP kártya elfogadóhely várja a nyaralókat

Idén nyáron is erőteljes növekedést hozhat a SZÉP kártya használatban a belföldi turizmus. A gyenge forint és a magas üzemanyagárak mellett várhatóan többen választják majd a belföldi pihenést, így júliusban és augusztusban akár az...

Tartós recesszió jöhet a gazdaságban

Az elmúlt hónapokban felerősödtek a találgatások a globális gazdaság helyzetéről, és egyre gyakrabban kerülnek elő a recesszióval kapcsolatos félelmek. A világgazdaság alakulása szempontjából legnagyobb hatású két országban, az Egyesült Államokban és Kínában további nehézségekre...

Új vezetővel erősítaz EIT InnoEnergy

Marcin Wasilewski, Lengyelország egyik legeredményesebb energiaipari szakembere csatlakozott az EIT InnoEnergy csapatához. A vállalat közép-európai régiójának vezetését vette át a korábbi regionális igazgatótól, Jakub Milertől, aki az EIT InnoEnergy portfoliójába tartozó, többek közt elektromos...
- Hirdetés -

Don't Miss

A vendéglátás is a szórakoztatóipar része

Kereszty Gábor 2002 és 2007 között a hazai médiapiac egyik meghatározó szereplője volt a TV2 vezérigazgatójaként. Azonban az első TOP50 megjelenésekor már távozott a csatornától, így egyetlen összeállításunkban szerepelt, még 2011-ben. Egy évvel azelőtt...

A kereskedés dinamikája és intenzitása is más

Lengyel András hosszú éveken át az Axel Springer, majd a Ringier Axel Springer hirdetési és marketingigazgatójaként dolgozott. A kiadótól – 14 év után – 2016-ban távozott. Ezt követően az Atmedia kereskedelmi és portfólióigazgatója volt,...

Építkezni szeretek – interjú Palocsay Gézával

Nem érzi visszalépésnek, hogy az Adevinta után a kevésbé ismert Pepita.hu-nál folytatja, amelyből három év alatt százmillió euró forgalmú céget építene Palocsay Géza. A webáruházként és online piactérként is működő platform fejlődésének támogatására a...

Hiszünk a marketing erejében

Az üzleti döntéshozókat is jobban megszólítanák és mélyebben megismertetnék őket a marketing szerepeivel, feladataival és lehetőségeivel az idei Marketing Summit Hungary- n – mondta el Hinora Ferenc. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elnöke az...
Várkonyi Balázs TOP25

Közös platformon

Várkonyi Balázs, eMAG-Extreme Digital, ügyvezető igazgató - Április közepén jelentették be, hogy összevonják a platformjaikat, és a jövőben az eMAG platformját használja a cég, az Extreme Digital vásárlóinak is erre kell váltaniuk. Miért volt szükség...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Elektromos furgonokkal zöldít a Tesco

Magyarországon elsőként vezetett be teljesen elektromos meghajtású furgonokat házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco. Az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja...

Tavaly is karbonsemlegesen működött a Magyar Telekom

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott (2021-2030), ötödik fenntarthatósági stratégia fő célkitűzése, valamint az első év eredményei olvashatók a Magyar Telekom friss Fenntarthatósági jelentésében. A Magyar Telekom Csoport 2005 óta kezeli stratégiai szinten...

Több mint ezer beszállító csatlakozott a Schneider Electric zöld programjához

Idén a múlt évhez képest két pozíciót javítva a második helyet szerezte meg a Schneider Electric a Gartner ellátási láncokat értékelő toplistáján. A vállalat tavaly elindított kibocsátáscsökkentő kezdeményezéséhez már több mint ezer beszállító csatlakozott.Ismét...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....