- Hirdetés -

Magyar sör bizonyult a legjobbnak

|

- Hirdetés -

Arany- és ezüstérmet nyert a 2020-as csehországi World Beer Idol (WBI) nemzetközi sörversenyen a Szent András Sörfőzde. A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri 17 ország közel 50 sörfőzdéjének 200 söre közül választotta ki a magyar díjazottakat. Ez az eddigi legnagyobb elismerés, amit magyar sörfőzde ezen a világhírű megmérettetésen elért.

Az idén ötödik alkalommal Prágában megrendezett világhírű World Beer Idol sörverseny 30 fős nemzetközi zsűrije aranyéremmel jutalmazta a Szent András Sörfőzde russian imperial stout típusú Rettegett Iván, és ezüstéremmel a Bandibá’ IPA típusú sörét. Ez azért is kiemelkedő magyar teljesítmény, hiszen olyan neves cseh és német sörfőzdéket utasítottak maguk mögé, mint a Svijany vagy a Schwarzbräu.

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy éppen a sörkészítés egyik fellegvárában, Csehországban sikerült ilyen szép eredményt elérni. Ez a díj is azt mutatja, hogy jó úton járunk. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy izgalmas és kiváló söröket kínáljunk a sörbarátoknak” – értékelte teljesítményüket Bukovinszky Béla, a Szent András Sörfőzde ügyvezetője. A kisüzemként indult, már több mint 25 éve működő békés megyei vállalkozás a magyar minőségi kézműves sörgyártás zászlóvivőjeként több mint 30 elismerő díjat gyűjtött már be az évek alatt különböző hazai és nemzetközi megmérettetéseken.

A russian imperial stout több évszázados kísérletezés, tudás és játékosság eredménye, melyet először a 18. századi brit sörfőzők készítettek az orosz cári udvar részére. A Rettegett Iván, egy gazdagon fűszerezett, zamatos fekete sör, mely négyféle malátából készült, füstös, csokoládés és krémesen karamellás ízekkel.

A Bandibá’ egy amerikai IPA típusú sör, melyben háromféle komló alkot harmonikus egészet a mentás, fenyős, sárgadinnyés és epres karakterjegyekkel. A sör különlegessége, hogy a sörfőzde két társfőző, Marosvári “Ogre” László és Kővári ’Csakajósör’ Gergő segítségével frissítette fel a receptet.

A 2020-as versenyen a fődíjon kívül összesen 9 arany, 16 ezüst és 21 bronzérmet osztottak ki a benevezett mintegy 200 sör között, továbbá egy-egy díjat ítéletek oda a legjobb design és a legjobb pilsner kategóriában. A World Beer Idol fődíjat a német Hell főzde Brauerei Greif söre kapta. A Szent András Sörfőzde mellett még egy magyar résztvevő, a Körös-Maros Biofarm is díjjal érkezhetett haza, Alakor Bio sörük bronz minősítést kapott.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így védhetjük a szemünket mobilozás közben

A jó idővel jön a napsütés is, amitől gyakran nehezebb látni a kijelzőnket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felhúzni a fényerőt, ami azonban hosszútávon káros lehet szemünknek. A HONOR összeszedett pár általános tippet arról, hogy –...

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Új éttermet nyitott a Burger King

Második éttermét nyitja a Burger King Zala vármegyében, Zalaegerszeg mellett most már Nagykanizsán is élvezhetik a burger rajongók az eredeti WHOPPER élményt. A belvárosban található étterem fejlesztése tavaly júliusban indult, a közel 1 milliárd...

Így védhetjük a szemünket mobilozás közben

A jó idővel jön a napsütés is, amitől gyakran nehezebb látni a kijelzőnket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felhúzni a fényerőt, ami azonban hosszútávon káros lehet szemünknek. A HONOR összeszedett pár általános tippet arról, hogy –...

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...