- Hirdetés -

Magyar startup forgatja fel az okosotthonok piacát

|

- Hirdetés -

Robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok piaca, az önvezető autók után jönnek az „öntanuló” otthonok. Világelsőként fejlesztett mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozót egy magyar startup.

Robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok, az otthoni „okoseszközök” piaca világszerte, ami Magyarországon is új távlatokat nyit az ingatlanfejlesztőknek, a szolgáltatások körét pedig egy teljesen új szakmával, a smart home-szerelővel bővítheti. Az okosmegoldásokat kidolgozó magyar startup, a Chameleon Smart Home a világon elsőként a mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozóval jelent meg a piacon, amihez a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán is elnyertek forrást. A nemzetközi piacokon is sikeresen mutatkoztak be, jelenleg második körös befektetőt keresnek a nemzetközi terjeszkedés elősegítése érdekében, legalább 400 millió forintot vonnának be a bővülésre. A cég tulajdonosa Szarvas Péter szerint a magyar szakemberek és a magyar vállalkozások ezen a területen meghatározó szereplői lehetnek a piacnak, az innovatív megoldásoknak. Az új technológia energiát, pénzt takarít meg, a Chameleon okoslakását pedig hamarosan bárki kipróbálhatja, akár ki is bérelheti néhány napra.

A smart home egy komplex számítógépes rendszer, amely hatékonyan, saját igényeinkre szabva működteti otthonunk fűtési és hűtési rendszerét, a világítást, az árnyékolástechnikát, a biztonsági rendszereket, a kerti eszközöket, az audiovizuális eszközöket, és számos más technikai eszközt. Az okosmegoldásokat egy magyar startup, a Chameleon Smart Home fejlesztéseinek köszönhetően ma már nem csak az újlakást vásárlók élvezhetik, de a rendszer a használt lakásokba, lakótelepekre, társasházakba utólag is telepíthető. A cég több világújdonsága áttörést hozott az okosotthonok piacán: mivel valamennyi gyártó termékével kompatibilis, utólag is beszerelhető megoldás, és a terméket nem csak lakásokra, de nagyobb lakásrendszerekhez is kínálják, ezzel a világon elsőként jöhettek létre okosotthonokkal kommunikáló „okostársasházak” és „okoslakóparkok”. A cég ugyancsak világelsőként, a mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozóval is piacra lép.

Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home tulajdonosa elmondta: a legújabb jelentős fejlesztésük egy mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési algoritmus, amelynek a piacra dobásához a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán nyertek 50 millió forintot. A világújdonságnak számító modell segít kiegyenlíteni a lakásban a hőmérsékletet (számos paraméter figyelembe vételével), amivel a komfort növelhető és a rezsiszámla csökkenthető. A saját fejlesztésű mesterséges intelligencia képes a hőmérsékleti adatok gyűjtése után “megtanulni” az épület energetikai viszonyait és megjósolni az optimális időpontokat a fűtés/hűtés ki és bekapcsolására. A megoldás előnye a piacon kapható más termékekhez képest, hogy a hőmérsékleti adatokon kívül képes figyelembe venni az okosotthontól származó egyéb információkat is (otthon vannak-e, nyitva van-e az ablak, le van-e húzva a redőny, külső hőmérsékleti adatok, időjárás előrejelzésből származó adatok, stb.), így az adatok feldolgozásával egyre pontosabb és hatékonyabb fűtési és hűtési rendszert kapunk. Beüzemelés után pár héttel már kellően “felokosodik” a vezérlés és eléri az ideális működést, hőérzetet. Fűtés és hűtés esetén is működik, a rendszer öntanuló, így annak beállításaival, menedzselésével nem kell foglalkoznunk.

További újdonság, hogy a technológia a Microsoft Azure felhő alapú szolgáltatása segítségével minden átalakítás nélkül elérhető azoknál a rendszereknél, amelyek csatlakoznak a platformhoz. A Chameleon Smart Home egy nyitott szolgáltatás formájában fogja nyújtani az öntanuló fűtés vezérlést, így nemcsak a saját okosotthon rendszereiben lesz elérhető a megoldás. Magasabb komfortérzetet ad, mivel a hőmérsékletet a kívánt értéken tartja és az intelligens vezérlés révén csökken az energiafogyasztás, így hozzájárul a környezet védelméhez is. Jelenleg hasonlóan összetett, öntanuló megoldás nincs a piacon, a felhő alapú vezérlési algoritmus világújdonságnak számít. Ősztől a fűtési szezon beindulásával teszt jelleggel ingyenesen elérhetővé tesszük rendszerünket minden az NGBS (az ország egyik legjelentősebb felület fűtés-hűtés tervezésével, gyártásával és kivitelezésével foglakozó cége) által telepített lakásban. Megfelelő gépészeti háttér esetén több ezer háztartásba kerülhet be a technológia egyetlen gombnyomással, minden plusz beépítési költség nélkül – hangsúlyozta Szarvas Péter.

A márkafüggetlen alkalmazást kidolgozó Chameleon fejlesztése nem csak a magyar piacot hódítja meg, ahol több tízezer építkezés van folyamatban, de sikeresen mutatkozott be külföldön, sőt a tömeggyártást is elindították Kínában. A cég idén nyit az irodai és a szállodai piac felé, elkezdik az első okosiroda és szálloda felszerelését. Az NGBS-sel közösen egy új termékcsaládot is kidolgoztak 6000 társasházi lakás felszerelésére, valódi okosotthon szolgáltatással, amiből 100 lakást bekábeleztek. Szarvas Péter nem véletlenül emelte ki a valódi okosotthon szolgáltatás kifejezést, hiszen ezen a területen még sok a félreértés. Ma egy okosizzóval ellátott lakásra is gyakran használják az okos jelzőt, pedig egy okosotthon ennél sokkal többet jelent.

A Chameleon olyan egyszerű felületet hozott létre, ahol előre megírt modulokból lehet összerakni egy ház funkcióit csatlakozva továbbra is más rendszerekhez, ami korlátlan bővíthetőséget jelent, és nem kell órákat tölteni a programozással. A Chameleon Smart Home rendszer a világon elsőként képez hidat a ház eszközei és más gyártók smart home rendszerei, az érzékelők, és a beavatkozók között. Nevéhez hűen kapcsolódni tud a legtöbb nagy gyártó rendszereihez és elfedi a gyártók közötti kommunikációs problémákat.

Egyszerűségének köszönhetően a rendszerrel be tudják hozni azokat a szakembereket is az okosotthon piacra, akik eddig például csak villanyt szereltek. A szolgáltatásuk itt is egyedi, hiszen a szerelők az átjárhatóság miatt több piaci rendszert is megismerhetnek egy időben.

Az okosmegoldások területén a képzésben is aktívan vesz részt a startup: rendszeres oktatásokon mutatják be a villanyszerelőknek és a szakembereknek a rendszert, vezetik be őket egy szakmába. Indítottak egy gyakornoki programot is az Óbudai Egyetemmel, hogy a fiatal munkaerőt be tudják vonzani az új területre.

A rendszert a beruházók a villanyszereléssel együtt tudják egyszerűen telepíteni. A fejlesztők előre bekábelezik a házat, konnektorok, kapcsolók mögé húznak be a jelkábeleket, amely stabil és biztonságos alapja lehet a legtöbb itthon kapható smart home-rendszernek. Ez a megoldás azoknak is jó, akik nem szeretnének most beruházni egy okosotthonra, de szeretnék megtartani a lehetőséget a jövőben a kiépítésre. Egy ilyen előkészítés lakásonként akár 500 Ft/m2 áron elérhető.

Építés alatt áll az első bemutató lakásuk is: az egész társasház okos lesz Zuglóban (5 lakás), és az egyik tetőtéri okosotthont bárki kipróbálhatja. A cég kézzelfoghatóvá akarja tenni az okosotthonokat, így akár egy hétvégére is kibérelhető a lakás, ahol egyszerre akár több okosotthon rendszer is kipróbálható – mondta Szarvas Péter.

A cég további hazai terjeszkedését a januárban kapott 75 millió forint kockázatitőke-befektetés biztosítja. A Chameleon Smart Home jelenleg második körös befektetőt keres a nemzetközi terjeszkedés elősegítése érdekében – az ebben a körben bevonni kívánt összeg legalább 400 millió forint. A cég jelentős növekedéssel számol, hiszen a hazai okosotthon piac mérete becslések szerint megháromszorozódik a következő három évben, miközben a hazai smart home penetráció a jelenlegi 4 százalékról közel 13 százalékra emelkedik 2021-re. Európában a smart home beruházások összértéke évente átlagosan 39 százalékkal emelkedett az elmúlt időszakban, míg 2020-ra az európai piac mérete várhatóan meghaladja a 23 milliárd eurót. A cég tervei között szerepel, hogy két éven belül piacra lépnek az Egyesült Államokban, mely globális szinten jelenleg a legnagyobb smart home piac, 24 milliárd euró, azaz közel 8,000 milliárd forint értékkel. A magyar startup idén 250-300 millió forint árbevételt remél, a tavalyi közel 50 millió forint után.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar hősökről készült különleges fotósorozat

Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe,...

Saját streaming szolgáltatást indít a Real Madrid

A Real Madrid lett a legújabb futballklub, amely saját streaming szolgáltatást indít. A klub RM Play nevű platformja több mint 700 órányi tartalmat tartalmaz majd, és elérhető lesz mobiltelefonon, táblagépeken és okostévéeszközökön, köztük Apple...

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Újabb segítség a vállalkozásoknak

Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli...

Olvasásra buzdít a Libri

A történetek, amiket olvasunk, beépülnek a mindennapjainkba, a személyiségünkbe, és stresszcsökkentő hatással bírnak. Magyarország piacvezető könyvkereskedőjeként a Libri legújabb, június 5-én indult, bármikor elkezdhető olvasásnépszerűsítő programjában is az olvasás pozitív élettani hatásaira helyezi hangsúlyt....
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Vidus Gabriella vezeti a TOP50 médiás rangsort

Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója végzett idén a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató TOP50-es rangsora élén, ezzel már hetedszer szerezte meg az első pozíciót. A második Vaszily Miklós, a TV2 Csoport igazgatósági...

Magyar hősökről készült különleges fotósorozat

Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe,...

Saját streaming szolgáltatást indít a Real Madrid

A Real Madrid lett a legújabb futballklub, amely saját streaming szolgáltatást indít. A klub RM Play nevű platformja több mint 700 órányi tartalmat tartalmaz majd, és elérhető lesz mobiltelefonon, táblagépeken és okostévéeszközökön, köztük Apple...

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Podcast

Ha eszközként kezeljük, máshogy állunk hozzá

Talán túl sok sci-fi-t néztünk gyerekkorunkban és azért viszonyulunk fenntartásokkal a mesterséges intelligenciához, aminek ma már a számítógépes játékok világától elkezdve az orvosi diagnosztikáig szinte mindenhol hasznát veszik. De tény, hogy kikerülhetetlen, így kérdés,...

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....