- Hirdetés -

Magyar startupok a legjobbak között

|

- Hirdetés -

Két magyar csapat, az orvosi oktatóalkalmazást fejlesztő InSimu Patient és a nemzetközi teleradiológiát forradalmasító Sineko is elnyert 25 ezer eurót a harmadik éve megrendezésre kerülő EIT Health InnoStars Awards startupversenyen. A négy hónapos program során személyre szabott mentori támogatáshoz és két európai bootcamp tréningen való részvételi lehetőséghez jutott a két magyar, öt portugál, két-két lengyel és lett, valamint egy-egy cseh, litván, olasz és román csapat. Az európai országoknál mérsékeltebb innovációs szinten lévő 13, Regional Innovation Scheme Programme (RIS) országból érkező 116 kiváló pályázó közül választották ki a 15 továbbjutó csapatot.

Az EIT Health a kiválasztott csapatok számára három találkozót is szervez, ahol potenciális vásárlókkal, befektetőkkel és partnerekkel nyílik lehetőség a termékük vagy szolgáltatásuk validálására. A négy hónapos program után tíz csapat jut tovább a novemberben megrendezendő InnoStars Awards döntőbe, ahol az első helyezett további 25 000, a második 15 000, a harmadik pedig 10 000 euró támogatást kap.

Az egyik magyar nyertes csapat az oktató alkalmazást kifejlesztő InSimu Patient csapata, akik applikációjuk segítségével lehetővé teszik, hogy orvosok, orvostanhallgatók és medikusok virtuális betegeken gyakorolhassanak és a valós élethez hasonló diagnózisokat állíthassanak fel. A másik magyar team pedig a Sineko, melynek GRAID szoftvere a radiológiai jelentések lefordításával forradalmasítja a nemzetközi teleradiológiát. Az általuk kidolgozott GRAID egy szinoptikus jelentéskészítő asszisztens, melynek segítségével jól strukturált és több nyelvre is könnyen lefordítható orvosi jelentések készíthetők.

Egyre sikeresebbek a mérsékelten innovatív RIS régiók is

“A Regionális Innovációs Rendszer (Regional Innovation Scheme, RIS) az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) programja, melyet az innovációs kapacitás növelése érdekében hoztak létre az Európai Unió olyan területein, amelyek nem profitálnak közvetlenül az EIT Health vagy más EIT Tudás és Innovációs Közösségek (Knowledge and Innovation Communities KIC) tevékenységéből. Egyre több RIS régióból származó csapat ér el sikereket nagy presztízsű európai startup versenyeken – mondta el Tóth Mónika, az EIT Health InnoStars RIS program managere. Európa ezen, mérsékeltebb innovációs potenciállal rendelkező részén is rengeteg tehetséges csapatnak van meg a tudása és képessége egészségügyi újítások fejlesztésére. Az egyik magyar csapat, az InSimu Patient erőssége, hogy az orvosok gyakorlati képzését támogatja, behozva a klinikai gyakorlatot az orvostanhallgatók mindennapjaiba, a másik csapat, a Sineko pedig az égető orvoshiányra kínál megoldást, jelentősen megkönnyítve a leletezést az radiológusok számára” – tette hozzá.

Az InnoStars Awards programot olyan, prototípussal vagy MVP-vel (minimum viable product) már rendelkező egészségügyi projektek, startup vállalkozások és spinoffok számára írták ki, melyek kevésbé nagy innovatív potenciállal rendelkező, úgy nevezett RIS régiókból származnak. A minőségi pályázók száma egyre bővül, ezért az ígéretes jelentkezők köre igen széles. Jelenleg 14 EIT Health RIS központ található 13 országban, amelyek támogatják az innovációt célzó helyi közösségek fejlődését. A magyarországi RIS központ a Pécsi Tudományegyetem Transzdiszciplináris Kutatások Intézete, mely elősegíti új tudományágak és módszertani megközelítések létrehozását, átlépve és túlmutatva a már létező tudományágak határain, olyan teret biztosítva, amely ösztönzi, közvetíti és biztosítja a tudományágak és egyéb területek közötti átjárást a tudományterületek, az üzleti szféra és a társadalom közötti hatékony kommunikáció kialakításával és fenntartásával.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hullámzó érdeklődés a balatoni ingatlanpiacon

Az erős évkezdést követően március végétől a választások és a háborús helyzet bizonytalansága vetette vissza a vásárlási kedvet, majd a nyári szezonális fellendülést követően augusztus végével a rezsisokk mérsékelte az érdeklődést. A hiteles ügyletek...

Fék nélkül száguld az áremelkedés

Az infláció novemberben tovább emelkedett, ráadásul a vártnál is gyorsabb ütemben. Októberhez képest a fogyasztói árak 1,8 százalékkal nőttek, az éves infláció így 22,5 százalékra gyorsult az októberben közzétett 21,1 százalékról. A tényadat ismét...

Így erősíthető a munkavállalók lojalitása

A SZÉP kártya mellett a céges programok, a telefon vagy laptop, a vállalati autók és a tréningek a legnépszerűbb, sztenderd béren kívüli juttatások a hazai vállalatoknál – derül ki az EY Adókonferencia több mint...

2023-as prognózisokkal jön az év utolsó BrandManiája

Idei utolsó adásához érkezett a BrandMania, a stáb ezúttal jelentős ágazatok képviselőit kérdezte arról, hogy mit várnak 2023-tól és megnézték azt is, hogy a 2022-re vonatkozó jóslatok mennyire váltak be. Már a múlt év végén...

Népszerű magyar sztárokkal jön a STRAND Fesztivál

Számos olyan fellépő kap főszerepet a 2023-as STRAND programjában, akik néhány évvel ezelőtt kevés fesztivál színpadára jutottak el. Azahriah, Beton.Hofi, Carson Coma, Dzsúdló, Valmar közönsége ma már nemcsak a legnagyobb koncerthelyeket, de minden bizonnyal...

Magyar techcég famentő megoldásait díjazták Szingapúrban

Szingapúr környezetvédelmi és fenntarthatósági miniszterétől vett át rangos környezetvédelmi elismerést a magyar hátterű greehill vezetése a városi növényzet digitális eszközökkel történő tervezésében használt úttörő megoldásaiért. A magyar gyökerű, az intelligens városi megoldások globális piacán...

Új ajánlattal rukkolt elő a Vodafone

A Vodafone konvergens szolgáltatóként az elmúlt években folyamatosan azon dolgozott, hogy létrehozza azt az ajánlatot, amely egy csomagban képes azokat az ügyféligényeket kiszolgálni, amelyek igazán fontosak – mindezt különleges kedvezményekkel és egyéb előnyökkel. A...

Hamarosan készpénzmentes lesz a gasztro szektor

Az utóbbi 2-3 év megterhelő időszak volt a vendéglátóiparban dolgozók számára: koronavírus-járvány miatti korlátozások és bezárások, háború folytán fellépő energiaválság, munkaerőhiány, élelmiszerárak emelkedése. Ebben a nehéz helyzetben kellene (több) profitot termelni, nagyobb hatékonysággal működni,...

Játszóházakban kampányol a STABILO

Országszerte 20 játszóházban fut a STABILO kampánya, a szülők és a gyermekek a plakátok mellett termékmintákkal is találkozhatnak. A STABILO játszóházi kampánya december 1-től 31-ig tart. Országosan 20 játszóházban fut, több mint 120 ezer látogatót...

Mesés Disney koncert lesz Budapesten

Budapest is bekerült a Disney 100 éves évfordulóját ünneplő koncertsorozat helyszínei közé. 2023. október 15-én 19:30 órától az Arénában elevenednek meg a mindenki által ismert lenyűgöző mese- és filmjelenetek a Hollywood Sound Orchestra és...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kevesebb túlórázásra buzdít a Heineken

„Az alvás a gyengéknek való!” „Ha el akarod érni a céljaidat, dolgozz, amíg mások buliznak!” „Azért tartok itt, mert én soha nem pihenek!” Ismerősek ezek a mondatok? A hustle culture, vagyis a túlórákat és...

Hullámzó érdeklődés a balatoni ingatlanpiacon

Az erős évkezdést követően március végétől a választások és a háborús helyzet bizonytalansága vetette vissza a vásárlási kedvet, majd a nyári szezonális fellendülést követően augusztus végével a rezsisokk mérsékelte az érdeklődést. A hiteles ügyletek...

Fék nélkül száguld az áremelkedés

Az infláció novemberben tovább emelkedett, ráadásul a vártnál is gyorsabb ütemben. Októberhez képest a fogyasztói árak 1,8 százalékkal nőttek, az éves infláció így 22,5 százalékra gyorsult az októberben közzétett 21,1 százalékról. A tényadat ismét...

Így erősíthető a munkavállalók lojalitása

A SZÉP kártya mellett a céges programok, a telefon vagy laptop, a vállalati autók és a tréningek a legnépszerűbb, sztenderd béren kívüli juttatások a hazai vállalatoknál – derül ki az EY Adókonferencia több mint...

2023-as prognózisokkal jön az év utolsó BrandManiája

Idei utolsó adásához érkezett a BrandMania, a stáb ezúttal jelentős ágazatok képviselőit kérdezte arról, hogy mit várnak 2023-tól és megnézték azt is, hogy a 2022-re vonatkozó jóslatok mennyire váltak be. Már a múlt év végén...
- Hirdetés -

Don't Miss

Különleges időszakban járunk

A médiaipar különleges időszakában járunk, amelyben a válság az új normális – mutatott rá Pető Péter. A 24.hu főszerkesztője elmondta azt is, hogy a tematikus prémiumterméküknél továbbra is erősen hisznek a fizetőfalban. Fotó credit: Ivándi-Szabó...

Kiszámíthatóbb működés

Jelenleg is új műsorokon dolgozik a Partizán csapata, amitől jövőre letisztultabb és kiszámíthatóbb működést várnak – mondta el Gulyás Márton. A Partizán alapító-főszerkesztője elárulta azt is, hogy zajlik a gasztroműsoruk forgatása, amit jövő év...

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Előre aláírtam volna

Nem csak az újságnak kell felkészülnie mindenre, a Telex üzleti modelljét is a gazdasági helyzethez kell alakítani – mondta el Dull Szabolcs. A lap főszerkesztője beszélt arról is, hogy milyen kihívásokat tartogatott a szerkesztőség...

Visszük tovább, amit eddig építettünk

Minden idők legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a Szallas Group, de 2022 valószínűleg mégsem emiatt lesz a legemlékezetesebb a cég számára, hanem a tulajdonosváltás miatt. Szigetvári József, a vállalat vezérigazgatója beszélt arról, hogy mit...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Magyar techcég famentő megoldásait díjazták Szingapúrban

Szingapúr környezetvédelmi és fenntarthatósági miniszterétől vett át rangos környezetvédelmi elismerést a magyar hátterű greehill vezetése a városi növényzet digitális eszközökkel történő tervezésében használt úttörő megoldásaiért. A magyar gyökerű, az intelligens városi megoldások globális piacán...

Zöldebbek lehetnek a médiakampányok

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése a gyártási láncolatban és az értékláncban is nagy figyelmet kap már, de a médiakampányok tervezésekor még kisebb szerepet szánnak ennek a szempontnak a médiaipar és a megrendelői oldal szereplői. Pedig Magyarországon...

Krízisálló értéket teremt az ESG

Az üzleti életben a fenntarthatóság túlmutat az önkéntes kezdeményezéseken, és már nem megkerülhető – hangzott el a CBRE szakmai konferenciáján. A tágabban vett gazdaság és a kereskedelmi-ingatlanpiac szereplői egy olyan mérhető és átlátható rendszer...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....