- Hirdetés -

Magyar startupok mutatkozhattak be a TechStars-nak Budapesten (x)

|

- Hirdetés -

A Vespucci Partners szervezésében mutatkozhatott be kilenc hazai startup a TechStars torinói Smart Mobility akcelerátor vezetője, Martin Olczyk előtt. (x)

A fotón a Vespucci Partners csapata és Martin Olczyk, a TechStars torinói Smart Mobility akcelerátor vezetője láthatók.

Június 8-i esemény Madaras Liz, a Poliloop társalapítójának bejelentkezésével kezdődött, hiszen a nemzetközi sikereket halmozó startup már a TechStars család része. A Vespucci Partners tavaly kötötte össze a feleket. Liz kifejtette, a TechStarsal való kapcsolatnak köszönheti, hogy kutatóból vállalkozó lett – olvasható a Vespucci Partners kockázatitőke alap-kezelő honlapján megjelent cikkben.

10-ből 9 startup érik be

Martin Olczyk, a Techstars Smart Mobility torinói akcelerátor vezetője személyes bemutatkozójában elmondta, hogy több startup iparágban is kipróbálta már magát. Külön kiemelte bukásait, és azt, hogy azokból is mennyit lehet tanulni, és hogy a startupoknak azt is meg kell tapasztalniuk, milyen az, amikor „pénzt égetnek”, amiből azonban az egész ökoszisztéma profitálhat. Ezt követően magát a TechStars családot és a bekerülés előnyeit és „terheit” ecsetelte.

A TechStars volumenében a legnagyobb inkubációs hálózat a világon, 18 ezer befektetőt kötnek össze éves szinten több mint 500 vállalkozással – mondta el Martin Olczyk. Ennek köszönhetően

2019 óta 1600 startup osztozhatott 18,2 milliárd dolláron, de a pénz mellett ugyanolyan fontos a hálózat és a tudás átadása. A Martin által felsorolt gigászi számok utóbbiak fényében kerülnek valóban helyükre, hiszen az akcelerációt megjárt projektek 84%-a aktív, vagy már felvásárolták, míg egyébként 10-ből csak 9 startup érik be.

A siker kulcsa a csapat

Martin szerint első körben négy dolgot néznek, mikor átvilágítanak egy startupot: 1. a csapatot, 2. a csapatot, 3. a csapatot és ezt követően: 4. a kellően nagy célpiacot. Ötödikként jön a traction és legutolsó helyen van csak az ötlet. Saját példájával illusztrálta, hogy miért így építik fel a rendszerüket. Szállodák számára fejlesztettek egy applikációt 2020 tavaszán, mikor is a turizmus bedőlt a Covid miatt, de nem estek kétségbe, hanem egy új termékre álltak rá, tehát pivotáltak, a váltás utáni termék 3000% növekedést produkált azóta. Végül arra kérte a csapatokat, hogy legyenek nyitottak, hiszen bármikor szükség lehet egy pivotálásra.

A hazai startupok állták a sarat

A ptichelések során sokféle termékkel, ötlettel és startuppal találkozhattunk, voltak most indulók és éves szinten millió dolláros forgalommal működő cégek. A teljes hazai ökoszisztéma büszkeségére sikerült a startupoknak olyan szakmai diszkurzust kialakítaniuk Martinnal, amivel a világ bármely helyén megállnák a helyüket. Nagyon reméljük, hogy legalább egyiküknek sikerül a megismételni a Poliloop Vespucci Partners segítségével elért sikerét, és bekerülni a TechStars családba.

A csapatokról

A Rollin a nagy e-roller bérlőket terelné mederbe töltőrendszerével.

A BeamLive villámgyors, IoT alapú push kommunikációs platformot fejlesztett mobilokra, mely a konkorunseknél jóal gyorsabban működik.

A Lockinvisible egy forradalmi nyeregtartó rúd kihúzásával használható kerékpár-lakat.

A Drone Detection, ahogyan neve is sugallja drónok felderítésével és adott esetben semlegesítésével foglalkozikegy forradalmi technológiával. Nem nehéz kitalálni, hogy esetükben lehet szó harcászati alkalmazásról is.

A Dolphio Technologies egy fejlesztő csapat, mely egy olyan rendszerét mutatta be, ami a folyók PET-palack és más szennyeződéseit monitorozza intelligens kamerarendszerével, segítve a folyók megtisztítását.

A Munch az élelmiszerpazarlást segíti visszafogni rendszerével, az éttermek a nap végén megmaradt ennivalójukat kínálhatják tört áron eladásra.

A Compocity a komposztálást hozza be városi otthonainkba ökorobotjával és okosrendszerével.

A Smapp Lab okosrendszere pedig a gazdákat segíti, akik valós idejű képet kaphatnak általa a kártevők mozgásáról. (x)

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tovább erősíti télisport-kínálatát a Discovery Sports

A Discovery Sports ötven országra kötött hosszú távú megállapodást a Nemzetközi Síszövetség eseményeinek közvetítésére. A sportág rajongói élő és on-demand közvetítéseken keresztül láthatják a sí világkupákat, az alpesi és északi sívilágbajnokságokat, illetve snowboard, freestyle...

Idén többet költöttünk okosmobilokra

Augusztus-szeptember időszakban az okostelefonokra költött összeg megduplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest – számol be a MediaMarkt műszaki áruházlánc – a vásárlási láz október elejére sem csillapodott. Úgy látszik, egy-egy kiszemelt telefon már...

Egyre egészségesebbek a Lidl saját márkás termékei

A Lidl Magyarország felelős vállalatként a magyar vásárlók egészséges táplálkozásának támogatása céljából három évvel ezelőtt indította el só- és cukoroptimalizálási programját, mely során célul tűzte ki, hogy saját márkás termékeiben 2025-ig átlagosan 20 százalékkal...

Már okosmobillal tervezik a divatmárkák árucikkeit

A technológia fejlődése az élet minden területére, így a kreatív iparágakra és a divatra is hatással van. A tű és a szövőszék feltalálásától hosszú út vezetett a 3D nyomtatással alkotott kreációkig, a jelentős fejlesztések...

Elindult a V4 Startup Force őszi szemesztere

A Design Terminal startup ösztöndíjprogramjának aktuális szemeszterében négy csapatnak van lehetősége nagyvállalatokkal üzleti kapcsolatot építeni, ezáltal pedig a visegrádi országok felé terjeszkedni vállalkozásukkal. A virtuális valóság segíthet a stroke-on átesett emberek rehabilitációjában. Otthon és...

Usain Bolttal kampányol az Epson

Az Epson bejelentette, hogy partnerséget kötött Usain Bolttal, a világ leggyorsabb emberével. A nyolcszoros olimpiai aranyérmes, és minden idők legnagyobb sprinterének tartott Usain lesz az arca az Epson patronmentes EcoTank nyomtatóit népszerűsítő, nagyszabású kampányának,...

A sport podcastok hozzák a legtöbb hirdetést

Egyre népszerűbbek világszerte és itthon is a podcastok és ennek megfelelően a hirdetők is kezdik felfedezni maguknak ezt a csatornát. Az Omny Studio most közzétett elemzése szerint a programozott hirdetésekből a sport témájú podcastok...

Genfben lesz az HBO új magyar sorozatának premierje

A november 5-14. között megrendezendő A-kategóriás Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz november 7-én az HBO A besúgó című új sorozatának a világpremierje. A nyolc részes sorozat története 1985-ben játszódik és a politikai változások küszöbén álló...

Tovább fejlesztik a Coca-Cola innovatív papírpalackját

A The Coca-Cola Company a dán Paper Bottle Company (Paboco) startuppal összefogva alkotta meg az üdítőitalok egészen újszerű csomagolását; a papírpalack prototípusát. Az első nagyobb mennyiségben legyártott kísérleti csomagolást a hazai fogyasztók próbálhatták ki...

A nők állnak a fenntarthatósági forradalom élén

Tudjuk, hogy szükséges, látjuk, hogy megéri, mégis hosszú út áll még előttünk, amíg a fenntartható fejlődési gyakorlatok a mindennapjaink részévé válnak – derül ki a fenntarthatóságot környezeti, társadalmi és gazdasági összefüggéseiben vizsgáló „Bayer Barometer”...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A BMW-vel zöldül a Coldplay világkörüli turnéja

A BMW és a Coldplay együttműködése új szintre lép: miután a BMW iX és a BMW i4 az együttes vadonatúj, Higher Power című slágerének ütemére ünnepelte világpremierjét, majd a Müncheni Nemzetközi Autószalonon a Coldplay...

Tovább erősíti télisport-kínálatát a Discovery Sports

A Discovery Sports ötven országra kötött hosszú távú megállapodást a Nemzetközi Síszövetség eseményeinek közvetítésére. A sportág rajongói élő és on-demand közvetítéseken keresztül láthatják a sí világkupákat, az alpesi és északi sívilágbajnokságokat, illetve snowboard, freestyle...

Idén többet költöttünk okosmobilokra

Augusztus-szeptember időszakban az okostelefonokra költött összeg megduplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest – számol be a MediaMarkt műszaki áruházlánc – a vásárlási láz október elejére sem csillapodott. Úgy látszik, egy-egy kiszemelt telefon már...

Egyre egészségesebbek a Lidl saját márkás termékei

A Lidl Magyarország felelős vállalatként a magyar vásárlók egészséges táplálkozásának támogatása céljából három évvel ezelőtt indította el só- és cukoroptimalizálási programját, mely során célul tűzte ki, hogy saját márkás termékeiben 2025-ig átlagosan 20 százalékkal...

Már okosmobillal tervezik a divatmárkák árucikkeit

A technológia fejlődése az élet minden területére, így a kreatív iparágakra és a divatra is hatással van. A tű és a szövőszék feltalálásától hosszú út vezetett a 3D nyomtatással alkotott kreációkig, a jelentős fejlesztések...
- Hirdetés -

CMO

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...

Szeretnénk emlékezetes és jó kampányokat

Mérő Adám Coca-Cola, consumer & shopper connection director - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Mind szervezetileg, mind szakmailag, mind személyesen „megerősödve” kerültünk ki a pandémiás helyzetből. Büszke vagyok arra, hogy az európai régió egészére...

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...
- Hirdetés -

SzuperZöld

DATA