- Hirdetés -

Magyaroké az ezüst az egészségügyi startupok versenyén

|

- Hirdetés -

A gyógyszerfejlesztési módszereket hatékonyabbá tévő, állatkísérletet minimalizáló APPERCELL-t díjazta a nemzetközi zsűri az EIT Health európai egészségügyi innovációs programjában.

„Abban segítünk a gyógyszeripari vállalatoknak, hogy minél hamarabb elbukjanak” – ezzel a kijelentéssel indította fejlesztésük ismertetését Bencsik András, az APPERCELL társalapítója és üzletfejlesztési vezetője, az EIT Health InnoStars Awards szerdai döntőjében. Az ezüstérmes magyar innováció meggyorsíthatja a gyógyszerfejlesztést, miközben csökkentené az állatkísérletek számát. A patinás versenyt idén ötödik alkalommal rendezték meg azzal a céllal, hogy támogassák az Európa szerényebb innovációs potenciállal rendelkező régióiból érkező egészségügyi és biotechnológiában érdekelt startupokat.

Állatkísérleti tesztelések után a humán felhasználás felé vezető gyógyszerfejlesztési útvonalon a hatóanyagok 80-90%-a elbukik az állat és humán biológia közötti különbségek és egyéb faktorok miatt. Ez sokszor 5-10 éves ígéretes fejlesztések végét és jelentős anyagi károkat is okoz. Az APPERCELL éppen ezért nem az egyébként is sokat vitatott állatkísérletekben látja a jövőt: fejlesztésük emberi környezetet teremt az emberi testen kívül és az ebben végzett mérések eredményeit teszi érthetőbbé automatikus adatfeldolgozás segítségével a sejthálózatokat vizsgáló kutatók és a gyógyszergyárak számára, s így gyorsabbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá válnának a gyógyszerfejlesztési folyamatok. A biotechnológiai startup a közelmúltban 500 millió Ft-os befektetéshez jutott, most pedig újabb, 15 ezer eurós támogatást nyert az InnoStars Awards döntőjében elért második helyért.
„Kiemelkedően fontosnak tartjuk az egyelőre kisméretű magyar biotechnológiai és orvostechnológiai szektor további fejlődését. Ez az iparág rengeteg kitartást, sok évi fejlesztést, állandó innovációt és a befektetői oldalról nagy kockázatvállalást igényel. Hálásak vagyunk, hogy befektetőinknek köszönhetően cégünket Magyarországon kezdhettük el felépíteni” – mondta Dr. Grand László, az APPERCELL Biotech Kft. társalapítója, ügyvezetője.

„2018-as alapításunk óta rengeteg áldozatot hoztunk azért, hogy idáig eljuthassunk. Megtiszteltetés számunkra, hogy munkánk eredményét nemzetközi szinten is elismerik. Az EIT Health InnoStars programja tökéletes választás az induló bio/medtech vállalkozások számára, széles és mély spektrumát fedi le a cég- és csapatépítés folyamatának, s még a tapasztaltabbnak is bőven tud újat mondani. A program keretében elért 2. helyezés úgy gondolom fontos mérföldkő cégünk életében és számos, eddig távolinak tűnő nemzetközi kaput nyithat meg számunkra, ezáltal segítve a végső célt, hogy az innovációnk minél több ember életére pozitív hatással legyen”. – mondta Bencsik András

Amint arról a rendezvény során is szó esett, a koronavírus-járvány fellendítette az egészségügyi innovációk világát. Ezt az InnoStars Awardsra jelentkező csapatok kiugróan magas száma is – 47 százalékkal többen adták be pályázatukat, mint tavaly – alátámasztotta. A döntőbe végül 10 csapat került be a 162 induló közül, köztük két spanyol, két román, egy lengyel, egy észt, egy olasz és egy portugál startup. Hazánkat szintén két csapat képviselte a végső megmérettetésen: az APPERCELL mellett a Navolab Diagnostics fejlesztése, a Theresa Kit – egy olyan diagnosztikai eszköz, amely egyesíti magában mindazt a tudást, ami a multidrog transzporterek területén az elmúlt 30 év kutatása alapján elérhető – is kivételesen szerepelt.

„Az InnoStars Awards öt éve alatt 75 csapatnak adtuk meg azt a ’kezdőcsomagot’ – amelynek része egy intenzív szakmai tréning, kapcsolatépítési lehetőségek és anyagi támogatás – amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az ötletük mihamarabb piacképes termék legyen. Több ezer olyan ígéretes ötlet van, amelyekben megvan a lehetőség, hogy forradalmasítsák az egészségügyet és a biotechnológiát. Ezek az ötletek egészen addig a ’polcon’ fognak porosodni, amíg nem helyezik őket pályára. Ebben segít az InnoStars Awards” – mondta Békási Tamás, az EIT Health InnoStars RIS Business Creation Menedzsere.

Az InnoStars Awards díj

Ez a program az egyik legkomolyabb megmérettetés az EIT berkein belül, amelyre minden évben olyan start-upok jelentkezését várják, amelyek már kifejlesztettek egy prototípust vagy MVP-t (minimum viable product), és szeretnének mentorálási és anyagi segítséget kapni. Az elődöntős csapatok mindegyike 25 000 eurós támogatást kap, nemzetközileg elismert szakértők látják el őket tanácsokkal, valamint részt vehetnek kétszer két hetes, a jelen körülmények között, online tréningen. A program keretein belül arra is lehetőségük nyílik, hogy az EIT szervezésében találkozzanak potenciális vásárlókkal, befektetőkkel és partnerekkel, s ezzel is próbára tegyék a terméküket vagy szolgáltatásukat. A döntőbe a tíz legjobb csapat kerül, ők egy nemzetközi szakértőkből álló zsűri előtt mutathatják be az innovációjukat. Az első helyezett újabb 25 000 euró, a második 15 000 euró, a harmadik pedig 10 000 euró támogatást kap, hogy az általa fejlesztett terméket vagy szolgáltatást mielőbb be tudja vezetni a piacra. Az anyagi segítségen túl a csapatok az EIT Health’s Investor Network, az EIT Health’s Living Labs és a Test Beds befektetői és támogatói hálózataihoz is hozzáférhetnek. Az elődöntősökön kívül az EIT Health további 20 csapatnak 4 000 eurós mentori támogatást nyújt.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...

Okosotthonra vágynak a magyarok

Minden harmadik válaszadó tervezi, hogy belekezd otthona „felokosításába”, a legtöbben 50 és 100 ezer forint között költenének erre – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. Az idén a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott cég...

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Megvan Karas utódja az NMHH-nál

Koltay Andrást nevezte ki Áder János az NMHH elnökének, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora december 4-től 9 éven át irányíthatja a szervezetet. Elődje, Karas Monika októberben mondott le, kevesebb mint egy évvel megbízása...

Budapesti és szolnoki frekvenciák találtak gazdára

Budapesten a Katolikus Rádió Zrt., Szolnokon a Best Radio Kft. nyert újabb frekvenciát a Médiatanács döntése alapján. Az egykor a Klubrádió által használt frekvencia értékesítését is megkezdik. A Médiatanács eredményt hirdetett a Budapest 102,1...

Így hatott a régiós reklámpiacra a járvány

A járvány következtében átalakultak a tartalomfogyasztási szokások, és régiós szinten 1,2 milliárd euróval estek a reklámköltések 2020-ban, a magyar állam azonban 21 százalékkal többet fordított hirdetésekre az egy évvel korábbihoz képest, ennek jelentős részét...

Így találhatnak befektetőt a startupok

Rohamléptekben növekszik a budapesti startup ökoszisztéma, az induló cégek pedig egyre több finanszírozási lehetőség közül választhatnak. A Start it @K&H hazai kockázati tőkebefektetők és angyalbefektetők bevonásával szervezett befektetői napján a legnépszerűbb megoldásokról és a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újra képernyőre kerül a Pénzt vagy éveket!

Visszatér a képernyőre a Pénzt vagy éveket!, a vetélkedő új évadában a sztárpároknak továbbra is csak annyi a dolguk, hogy kitalálják az előttük álló civil emberek életkorát, és ha ügyesen játszanak, akár 10 millió...

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Zöld fogadalmak karácsonyra

Egy újabb csoki fondue a céges karácsonyon, már van egy a szekrényben, sohasem használom. Tetszetős „Boldog Karácsonyt” bögre egy baráttól, de már roskadásig tele a polc bögrékkel. Egy ing a nagynénitől, ami természetesen nem...

Újrahasznosított műanyaggal erősít a TotalEnergies

A TotalEnergies felavatta Synova nevű üzemének normandiai bővítését, mely vezető vállalat az újrahasznosított polipropilén gyártásában. A TotalEnergies ezzel megduplázza az újrahasznosítható műanyagok mechanikai feldolgozására szolgáló termelési kapacitását, hogy kielégítse a fenntartható anyagok iránti növekvő...

DATA