- Hirdetés -

Majdnem tizedével drágult a kgfb

|

- Hirdetés -

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) átlagos díja a személyautókra országosan 9 százalékkal 45 ezer forintra, Budapesten 15 százalékkal 63 ezer forintra nőtt tavaly – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.

Az új árindex „régóta várt” átláthatóságot hozhat a kgfb árazásba, ami erősítheti a közbizalmat, a szektor egészére vonatkozóan ilyen árindex eddig nem volt – idézi az MTI Kandrács Csabát, az MNB alelnökét, aki online sajtótájékoztató keretében számolt be a tavalyi adatokról.

Az autós szerződések díjainak átlagára 2016-hoz képest tavaly december végére 73 százalékkal nőtt, a nettó áremelkedés – az adóktól, káreseményektől és tartalékoktól megtisztítva – 40 százalékos volt – mutatott rá az alelnök.

A gépjármű biztosítási díjak 2019-ig összhangban voltak a károk alakulásával, tavaly azonban a járvány miatt az olló szétnyílt a díjak javára – mondta Kandrács Csaba utalva arra, hogy egyszeri hatásként tekintenek a jelenségre, illetve későbbi korrekcióra számítanak.

Nagy Koppány László, a biztosítási, pénztári és közvetítői felügyeleti igazgatóság vezetője a sajtótájékoztatón felidézte: 2015 előtt 10-20 százalékos veszteségeket könyvelt el a kgfb üzletág, mára viszont 5-6 százalékos nyereség mellett „megáll a saját lábán”.

Érdemes összehasonlítani a 13 biztosító díját és adott esetben kedvezőbb ajánlat után nézni – biztatta a szakember az ügyfeleket utalva arra, hogy mára 10 százalék körüli szintre esett vissza azok száma, akik az év elején szolgáltatót váltanak. Az MNB a kgfb díjak alakulásáról szóló indexet negyedévente teszi közzé honlapján külön lebontásban normál személyautókra és egyéb kategóriákra, például flottás személyautókra, nagy buszokra és nehéz pótkocsikra.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -