- Hirdetés -

Már Afrikában is hódít a magyar oktatási franchise

|

- Hirdetés -

A világjárvány alatt is folytatta terjeszkedését az egyik legnagyobb nemzetközi programozóiskola-franchise, a hazai alapítású Logiscool. A cég július óta Nigériában, tavasz óta pedig Dél-Afrikában is jelen van.

Az iskola utáni külön órák üzleti szempontból az elmúlt évtizedekben egyre kiemeltebb területté váltak. A statisztikák szerint minden negyedik amerikai általános iskolás gyermek részt vesz valamilyen iskola utáni programon. Ez a tendencia a világ más tájain is megjelenik, felkeltve a befektetők, vállalkozók figyelmét. Tőkebefektetési szempontból a piac mérete, a benne rejlő innovációs lehetőségek és az állandó kereslet adják a vonzó alapokat. A járvány miatti gazdasági hatások azonban sok mindent átrendeztek: 2020 és 2021 a virtuális tanulási trendek éve lett.

A megváltozott oktatási környezethez nem minden különórát biztosító vállalat volt képes alkalmazkodni. A leggyorsabban a franchise alapokon nyugvó iskolamodellek reagáltak. Ezek ereje ugyanis abban rejlik, hogy a tulajdonosok szorosan kapcsolódnak saját közösségükhöz, így rövid idő alatt hatékonyan tudnak választ adni a piac változó igényeire. Ennek köszönhető, hogy a hazai alapítású Logiscool hálózata pár hónap alatt képes volt átalakítani teljes, a gyermekeknek digitális írástudást oktató termék portfólióját, és a pandémia ellenére is új partnerekkel bővült.

Fontos stratégiai változás volt a termék portfólióban, hogy létrehozták a workshopokat, amelyek néhány hetes minikurzusok. Céljuk, hogy a diákok beleláthassanak egy – vagy akár több – őket érdeklő területbe is, majd, ha szeretnének, a kurzusokon vagy táborokban még jobban elmélyülhetnek az adott témában. Emellett a jelentkezési időszakokat is kibővítették, 2020-tól pedig már online és offline is elérhetőek a programok. Erre a komplex üzleti átalakításra azért volt szükség, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben a lehető legnagyobb biztonságot adják a célcsoportnak, vagyis a szülőknek és a gyerekeknek.

„A franchise rendszer tette lehetővé a számunkra, hogy Magyarországon és nemzetközi szinten is gyorsan tudjunk reagálni a változásokra. Mindez nagyon vonzó a befektetést keresők között is: egyre többen látják az oktatási piac előnyeit” – mutat rá Csitári Gyula, a Logiscool egyik alapítója. – „Jelenleg 21 országban vagyunk jelen. Az elmúlt hónapokban új kontinensre is sikerült kiterjeszteni iskolahálózatunkat, így már a Dél-Afrikai Köztársaságban és Nigériában is a Logiscool iskolákban és módszerrel tanulhatnak a gyerekek programozást és a digitális írástudás más területeit. Ez egy óriási lépés, hiszen kevés magyar központtal rendelkező oktatási franchise vetette meg eddig a lábát az afrikai kontinensen.”

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kétszázezer csomagot kézbesített a Sameday

A Black Friday kampány idén is hatalmas sikereket hozott az e-kereskedelem piaci szereplői számára. A magyar vásárlók rekord mennyiségű online rendelés leadásával használták ki a kampány miatti leárazások előnyeit, amit a Sameday csomagküldő szolgálat...

Listázzák a cégek a koronavírusos dolgozókat

A COVID-19 miatti technológiai átállás kapcsán egyre több kibertámadás éri a vállalatokat, miközben az IT-biztonság mellett az adatvédelem és a munkavállalók egészségi állapotának nyomon követése is kiemelt jelentőségű területté vált. Mára a cégek több...

Kiváló fogyasztói márka lett a Dressa

Évek óta az látszik, hogy a magyar fogyasztók egyre szívesebben vásárolnak hazai termékeket. Ezt a tendenciát hivatott erősíteni a MagyarBrands program is, amely díj idei kitüntetettjei között immár a száz százalékban magyar tulajdonú Dressa...

Az eMAGról beszéltek legtöbben a neten

Novemberben több mint 27 ezer bejegyzés született a magyar internetezők körében a Black Friday-ről, ezek az online tartalmak 48 milliós elérést generáltak az akciós időszak alatt. A SentiOne november 1-30-ig vizsgálta meg a hazai...

Rácáfolt a chiphiányra a Black Friday

Nem éreztette hatását az elektronikai eszközökhöz nélkülözhetetlen félvezető alkatrészek hiánya a MediaMarkt Black November akciósorozatának eredményein. 2021 akciós időszakának forgalma több mint 10 százalékkal múlta fölül az előző évit. Az idei slágertermék a nagyértékű...

Folyamatosan támadják a vállalkozásokat

A mikro-, kis- és középvállalkozások felét érte már támadás az interneten. Leginkább adathalász levelekkel bombázták őket, de nagyjából minden nyolcadik cégnek törték már fel weboldalát, közösségi média felületét vagy próbálkoztak meg ezzel. Legnagyobb veszélyben...

Harminc milliárd fölött költ tartalomra a Disney

Jövőre jelentősen megnöveli a tartalomra szánt költségvetését a Disney, a társaság majdnem kétszer annyit költ majd, mint legnagyobb riválisa, a Netflix. A vállalat célja, hogy erősítse pozícióját a streaming piacon, és az előrejelzések szerint...

Változásokat jelentett be az LG

Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy William Cho stratégiai igazgatói posztja mellett december 1-jétől a vezérigazgatói teendőket is átveszi. Cho 2019 óta a vállalat legfőbb stratégája, korábban az LG North America elnökeként hat évig...

Díjazták a K&H információbiztonsági csapatát

A digitális forradalom közepette a korábbinál is nagyobb hangsúlyt kap a biztonságos bankolás, amit a K&H információbiztonsági csapata által működtetett robosztus informatikai rendszer biztosít az ügyfeleknek. A K&H most kiemelkedő elismerésben részesült, elnyerte ugyanis...

Kódolatlan csatornával készül az ünnepre a Telekom

A TV2 Séf csatorna decemberben kódolatlanul érhető el a Magyar Telekom kínálatában Telekom TV, IPTV és SAT TV előfizetők számára, így a karácsony előtti időszakban érdemes lesz a 7. csatornahelyre kapcsolni. A december a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az európaiak fele aggódik csak a kiberbiztonság miatt

Az európai uniós állampolgárok mindössze 56 százaléka jelezte az Eurobarométer felmérésében, hogy aggódik a kibertámadások és kiberbűnözés miatt. A megkérdezettek 80 százaléka szerint a digitális eszközök használata ugyanannyi előnnyel jár, mint hátránnyal. Az Európai Unió...

Kétszázezer csomagot kézbesített a Sameday

A Black Friday kampány idén is hatalmas sikereket hozott az e-kereskedelem piaci szereplői számára. A magyar vásárlók rekord mennyiségű online rendelés leadásával használták ki a kampány miatti leárazások előnyeit, amit a Sameday csomagküldő szolgálat...

Listázzák a cégek a koronavírusos dolgozókat

A COVID-19 miatti technológiai átállás kapcsán egyre több kibertámadás éri a vállalatokat, miközben az IT-biztonság mellett az adatvédelem és a munkavállalók egészségi állapotának nyomon követése is kiemelt jelentőségű területté vált. Mára a cégek több...

Kiváló fogyasztói márka lett a Dressa

Évek óta az látszik, hogy a magyar fogyasztók egyre szívesebben vásárolnak hazai termékeket. Ezt a tendenciát hivatott erősíteni a MagyarBrands program is, amely díj idei kitüntetettjei között immár a száz százalékban magyar tulajdonú Dressa...

Az eMAGról beszéltek legtöbben a neten

Novemberben több mint 27 ezer bejegyzés született a magyar internetezők körében a Black Friday-ről, ezek az online tartalmak 48 milliós elérést generáltak az akciós időszak alatt. A SentiOne november 1-30-ig vizsgálta meg a hazai...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld Bank Díjat nyert az MKB

A Magyar Bankholding csoport tagja, az MKB Bank kapta az MNB 2021-es Zöld Bank Díját. A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki...

Elismerték a Coop energiatudatosságát

A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar...

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

DATA