- Hirdetés -

Már nem a szakemberhiány a legnagyobb gond az építőiparban

|

- Hirdetés -

Az építőipari vállalkozások 56 százalékának nőtt az árbevétele tavaly az előző évihez képest, idén azonban romlottak a várakozások, a cégek nagyjából 39 százaléka számol ezen a területen emelkedéssel - közölte a 400 vállalat körében végzett felmérése eredményére hivatkozva az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Az ágazat fejlődését fékező tényezők sorrendjében változás történt, bár a szakemberhiány továbbra is jelentős, a válaszadók szerint ma már nem ez az első számú akadály. A legtöbb cég energiamegtakarítással igyekszik úrrá lenni a nehézségeken, a második legnépszerűbb tervezett megoldás a versenyképesség és a hatékonyság növelésére a munkafolyamatok digitalizációja.

A felmérés eredménye szerint a megkérdezett cégek 45 százaléka kalkulál idén árbevétel-csökkenéssel, 50 százalékuk pedig arra számít, hogy visszaesik a jövedelmezősége, ezen a téren mindössze 17 százalékuk vár javulást. A megelőző évektől eltérően a válaszadók több mint háromnegyede, 77,8 százaléka a tevékenységét leginkább akadályozó tényezőként a megrendelések hiányát jelölte meg. Ezt követte 66,7 százalékkal az infláció, 55,6 százalékkal pedig a szakemberhiány, ami korábban rendszeresen az első helyen szerepelt. A cégek fele a gazdasági szabályozás kiszámíthatatlanságát, csaknem egyharmaduk pedig az árfolyamingadozást tartja problémának.

A vállalkozások mindössze 5,6 százaléka számol azzal, hogy az idei rendelésállománya meghaladja a jelenlegi kapacitását, 38,9 százalékuk számít 80 százalék feletti kihasználtságra, egyharmaduk pedig arra, hogy 50-80 százalék között alakul majd ez az érték. A tavaly év végén rögzített adatok szerint kintlévősége a válaszadók 83,3 százalékának volt, ami a fél évvel korábbi szinthez képest 19 százalékpontos növekedést mutat, ami erősíti a lánctartozások kialakulásának veszélyét.

A szűkülő piaci lehetőségek közepette a hatékonyság növelése érdekében a cégek 61 százaléka tervezi visszafogni az energiafelhasználást, 55,6 százalékuk pedig a munkafolyamatok digitalizálásával enyhítene a gondjain. A harmadik helyen, 44,4 százalékos aránnyal a szervezetátalakítás vagy saját beruházások elindítása szerepel. Létszámleépítéssel minden huszadik cég számol. A nehézségek ellenére a válaszadók több mint fele biztosított képzést, továbbképzést munkavállalói számára, ez az arány idén megközelítheti a 90 százalékot.

„A felmérés eredménye egyértelműen azt jelzi, hogy az élesedő piaci versenyben egyre több hazai cég ismeri fel a digitalizáció, valamit részben ehhez kapcsolódóan a munkavállalók továbbképzésének szerepét a hatékonyság, a versenyképesség növelésében. A korszerű digitális megoldásoknak köszönhetően az ágazat szereplői időt és pénzt takaríthatnak meg, javíthatják az elvégzett munka minőségét, megelőzhetik a csúszásokat és kézben tarthatják a költségeiket, ráadásul az adminisztrációs terheket is mérsékelhetik” – mondja Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari és épületfenntartási szoftvert forgalmazó bécsi cég magyarországi képviselője.

A költségek folyamatos felügyelet azért is kiemelten fontos, mert a felmérésben részt vevő cégek további áremelkedéssel számolnak. Várakozásaik szerint 2023 első félévében leginkább a személyi jellegű költségek, az alvállalkozói díjtételek, az építési törmelékelszállítása és lerakása, valamint a fuvarozás drágulása lesz a legnagyobb mértékű. Az építőanyagok átlagos árváltozása előrejelzésük szerint valamivel 10 százalék alatt marad, viszont a cement, az építési kő, kavics, a hőszigetelő anyagok, a faanyagok és a beton esetében a 10 százalékot is meghaladhatja 2022 végéhez képest.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Továbbra is kelendőek a luxusingatlanok

Változatlan érdeklődés övezi az ingatlanpiaci kínálat legdrágább otthonait. Egyre nő a valódi luxus iránti igény, amelyet a fővárosi újépítésű, prémium minőségű házak és lakások, penthouse-ok terén egyre nehezebben szolgál ki a piac. Zömében 200...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Üzleti előnyt is jelenthet az Apple csodaszemüvege

Közel négy hónapja mutatkozott be az Apple Vision Pro, és egyelőre nincs új hír a fejlesztés háza tájáról az akkor megismert paramétereken túl. A kiterjesztett és a virtuális valóság szemünk előtt való keverésére képes,...

A biztosításon is spórolnak a vállalatok

Az MNB által közzétett legfrissebb biztosítói adatsor szerint az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kapcsolódó féléves díjbevétel összege 64 milliárd...

Kiderült, milyen autókat kedvelnek a magyarok

A különböző karosszériatípusok eltérő igényekhez készülnek. Egyes sofőrök a kis ferdehátúakat választják, mások a tágasabb változatokat, például kombikat vagy városi terepjárókat részesítik előnyben. A carVertical autóipari adatszolgáltató magyarországi kutatása alapján elmondható, hogy a magyarok...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

Rangos elismeréseket kapott a FERLING

A közelmúltban látott napvilágot két olyan toplista, amelyen a pécsi székhelyű PR-ügynökség, a FERLING Kft. vezetői is elismerésben részesültek. A FERLING alapítója és egyben ügyvezető igazgatója, Ferling József is szerepel hazánk legelismertebb PR- és...

Kiderült: jelszavak nélkül biztonságosabb a kibertér

A biztonsági szakértők évtizedek óta jövendölik a „jelszómentes jövőt”, amely a jelek szerint már valóban a küszöbön áll. A FIDO 2 szabvány terjedésével ugyanis hamarosan tényleg búcsút inthetünk végre a jelszavaknak. A jól ismert...

Új műsor érkezik októberben a Spíler TV-re

Az őszi szezonban új műsor és új képernyősök is érkeznek a Spíler TV-re. A TV2 sportcsatornájának műsorvezetői csapatához csatlakozik Gelencsér Tímea, Szedmák Zita és Lissák Laura, október elsején pedig rajtol a Sunday Stadium. (kiemelt...

Márkamenedzserek toplistájával jön a Business Lounge

A Business Lounge szeptember 27-i adásában Vaszary Ádámmal, a Signature40 lista társalapítójával lesz beszélgetés a rangsor hátteréről, arról, hogy honnan jött az ötlet, és miért érezték úgy, hogy szükség van még egy listára. (kiemelt...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Egyre több támadás éri a sporteseményeket

A sport– és szórakoztató rendezvények gördülékenyebb és kényelmesebb lebonyolításához egyre több digitális szolgáltatást vesznek igénybe a helyszínt biztosító intézmények és a szervezők. Emiatt megnőtt a háttérinfrastruktúrák sérülékenysége, kedvező célpontot kínálva a kiberbűnözőknek. A Cyber...

Továbbra is kelendőek a luxusingatlanok

Változatlan érdeklődés övezi az ingatlanpiaci kínálat legdrágább otthonait. Egyre nő a valódi luxus iránti igény, amelyet a fővárosi újépítésű, prémium minőségű házak és lakások, penthouse-ok terén egyre nehezebben szolgál ki a piac. Zömében 200...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Üzleti előnyt is jelenthet az Apple csodaszemüvege

Közel négy hónapja mutatkozott be az Apple Vision Pro, és egyelőre nincs új hír a fejlesztés háza tájáról az akkor megismert paramétereken túl. A kiterjesztett és a virtuális valóság szemünk előtt való keverésére képes,...

A biztosításon is spórolnak a vállalatok

Az MNB által közzétett legfrissebb biztosítói adatsor szerint az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kapcsolódó féléves díjbevétel összege 64 milliárd...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

Kétmillió fának keresnek helyet

1 fő - 1 fa! – négy éve ezzel az üzenettel indult a 10 millió Fa közösség, mely azóta több százezer fát és cserjét ültetett és tartott életben. Az alapítványt is létrehozó 10 millió...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....