- Hirdetés -

Már online is lehet céget alapítani

|

- Hirdetés -

A Cégtörvény 2022. augusztus 1-től hatályos módosítása új fogalmat vezet be a magyar cégjogba, ez az „online alapított cég”. A változás hátterében egy uniós irányelv áll, amely alapján minden EU-tagállamnak lehetővé kell tennie, hogy kizárólag online módon, személyes megjelenés és papíron készült iratok nélkül is céget alapíthassunk. Az irányelv azt is előírja, hogy az ilyen módon alapított cégek bejegyzési kérelmét az illetékes hatóságoknak rövidebb határidő alatt kell elbírálni, ezzel is ösztönözve a cégalapítókat a tisztán digitális ügymenetre.

15 éve, 2007-ben Magyarország az elsők között vezette be az unión belül az elektronikus cégeljárást, azóta van meg a jogszabályi lehetőség, hogy kizárólag elektronikusan aláírt okiratok alapján történjen meg egy cég bejegyzése. Az új szabályozás most annyiban egészíti ki az eddigieket, hogy amennyiben az ügyvéd előtti azonosítás is online módon történik, a cégbejegyzéshez eljárási kedvezmények (rövidebb határidők) kapcsolódnak és a teljes folyamat „papírmentesen”, a digitális térben marad. Mindez azt jelenti, hogy személyes találkozók nélkül alapíthatunk céget. Így például azokon településeken élők is könnyedén alapíthatnak céget, ahol például nincs ügyvédi iroda, hiszen az interneten keresztül a cégalapításhoz szükséges minden ügyintézést el tudnak végezni. Mindez természetesen kényelmesebbé, gyorsabbá, rugalmasabbá és olcsóbbá teszi a nagyvárosi környezetben is az ügymenetet, mert nincs szükség utazásra, személyes érintkezésre vagy papír használatára, nyomtatásra, postázásra sem.

E-aláírással minden elintézhető egyszerűen online

„Ha online szeretnénk céget alapítani, a legegyszerűbb megoldás elektronikus aláíró tanúsítvány igénylése lehet. Ez szintén megoldható már személyesen megjelenés nélkül, hiszen videoazonosítás útján, teljesen online igénylési folyamat keretében igényelhető az e-aláíráshoz szükséges tanúsítvány, melynek segítségével bárhol és bármikor, akár mobiltelefonon is tudunk majd e-aláírni. Így például az új cégünk alapító okiratát is hitelesíthetjük. Természetesen az elektronikus aláírást nem csak a cégeljárások során, hanem az üzleti élet számos területén alkalmazhatjuk, akár szerződések, teljesítési igazolások, munkaügyi dokumentumok aláírásakor, de ugyanígy digitális folyamatok hitelesítésében, jóváhagyásában, gyakorlatilag bármikor, amikor egyébként papíron írnánk alá” - foglalta össze Hegedüs Márton a digitális hitelesítésre és e-aláírásokra specializálódott Microsec igazgatósági tagja.

Így alapíthatunk kft-t online

A Cégtörvény új 9/G. paragrafusa alapján, ezen feltételek mentén alapíthatunk korlátolt felelősségű társaságot online:

1. A cégalapításhoz szükséges dokumentumok aláíróinak (tehát elsősorban az alapítóknak) rendelkezniük kell elektronikus aláírási képességgel (pl. minősített e-aláíró tanúsítvánnyal), így nem szükséges az eljáró ügyvéd személyesen megjelenni az alapításhoz.

2. Az alapítókat az eljáró ügyvéd online azonosítja (cégalapításkor az alapítók személyazonosságát az eljáró ügyvéd ellenőrizni köteles a pénzmosás megakadályozása érdekében, ez azonban történhet a Magyar Ügyvédi Kamara által engedélyezett elektronikus csatornákon keresztül is például Skype-on vagy Zoom-on).

3. A cégbejegyzési kérelemhez csatolt összes irat eleve elektronikus formában jön létre, azokat például minősített elektronikus aláírással láthatják el a felek, nem nyomtatnak ki semmit.

4. A kft. jegyzett tőkéje kizárólag pénzbeli vagyoni hozzájárulásból állhat

5. Mindez gyorsított eljárásban kerül a cégbíróság elé.

„Az online cégalapítás fő feltétele, hogy minden aláírásra kerülő dokumentum elektronikus okiratként jöjjön létre. Azaz nem lehetséges, hogy az ügyvéd a papíron létrejött dokumentumot később átalakítja elektronikussá, tehát beszkenneli és az így keletkezett pdf-et utólag hitelesíti, elektronikusan aláírja. Ha egyetlen ilyen iratot is csatol a cégbejegyzési kérelemhez, az már nem minősül online alapított cégnek. Utóbbi feltételből nyilvánvalóan következik, hogy az online alapított cég létesítő okirata - társasági szerződése, egyszemélyes kft. esetén alapító okirata - elektronikus ellenjegyzéssel kell, hogy létrejöjjön, amelyet az alapítók és az ügyvéd is elektronikusan írnak alá.” - emelte ki Hegedüs Márton. „Nagyon örülünk annak, hogy ebben az digitális előre lépésben a Microsec is aktív szerepet játszhatott és segíthettünk a cégbíróságok munkáját az informatikai rendszerének felkészítésével, melynek üzemeltetésért és folyamatos fejlesztéséért is mi felelünk.” - tette hozzá a szakember.

Napokkal lerövidülő határidők

Amennyiben az online cégalapítás fenti feltételei teljesülnek és a cégalapítási kérelem benyújtásakor erről az ügyvéd nyilatkozik (erre tekintettel a cégbejegyzési formanyomtatvány is módosításra került), akkor az alábbi rövidebb eljárási határidők irányadók:

1. Ha a cégbíróság a kérelmet valamilyen formai hiba miatt hiánypótlás nélkül elutasítaná, normál esetben 3 munkanapon belül küld értesítést az eljáró ügyvédnek, míg az online alapított cég esetén ezt a végzést a cégbíróság már a kérelem beérkezését követő munkanapon kiadja.

2. A hiánypótlásra felhívó végzéseket a cégbíróság normál esetben 8 munkanapon belül adja ki, online alapított cég esetén legkésőbb már a kérelem beérkezését követő 5. munkanapon.

3. Az általános elbírálási határidő (ami alatt be kell jegyezni a céget, ha nincs hiánypótlás vagy azonnali elutasítás) pedig 15 munkanapról 10 munkanapra csökken online alapított cégek esetén.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Újabb segítség a vállalkozásoknak

Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli...

Olvasásra buzdít a Libri

A történetek, amiket olvasunk, beépülnek a mindennapjainkba, a személyiségünkbe, és stresszcsökkentő hatással bírnak. Magyarország piacvezető könyvkereskedőjeként a Libri legújabb, június 5-én indult, bármikor elkezdhető olvasásnépszerűsítő programjában is az olvasás pozitív élettani hatásaira helyezi hangsúlyt....

Újabb rossz hírek a magyar gazdaságról

Nemcsak a kiskereskedelemben, hanem az ipari termelésben is a vártnál rosszabbul kezdődött a második negyedév. A KSH adatai szerint az ipari termelés volumene éves szinten 5,8 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint. A...

Nyáron sem maradunk új sorozatok nélkül

A következő hónapokban is számos új sorozat lesz látható az HBO Maxon és a Discoveryn, íme néhány ígéretes produkció.A kormányzó ötös (First Five)premier: június 9. HBO MAX, a 3 részes sorozat összes epizódja elérhető...

A saját márkás média párbajra hívja a tömegmédiát

A blogok szabadsága után most a podcastekben találja meg magát mindenki, ömlik ránk a tartalom, a cégek ügyeket karolnak fel, honlapot hoznak létre, saját csatornát indítanak. De hol lesz ennek a vége, és vajon...

Új tulajdonost keresnek a Telegraph-lapcsoportnak

Eladó az egyik legbefolyásosabb brit lapcsoport, a Telegraph Media Group, miután jelenlegi tulajdonosát, a B.UK nevű holdingot a cég legnagyobb hitelezője, a Lloyds bankkonglomerátum csődgondnokság alá helyezte. A B.UK lapportfóliója, amelynek legfőbb tagja a The...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....