- Hirdetés -

Márkaépítés immerzív terekben

|

- Hirdetés -

Néhány hét múlva lemondom a tv-előfizetésem, ami egészen fura érzés, hiszen nagyjából 40 évet éltünk megbonthatatlan kötelékben. Azt hiszem a pandémia kezdete óta formálódott bennem a gondolat, hogy nincs rá szükség, csak valahogy nehezemre esett megválni tőle. Ha jobban belegondolok az elmúlt években olyan sok mindent kidobáltam és rájöttem egyik sem hiányzik. Nem hiányzik a nagybevásárlás, a papírfecni az ATM automatából, sőt, nem hiányzik az ATM automata sem, nem hiányzik a nyomtatott sajtó, az adathordozók, nem hiányoznak az utazási irodák és a jegypénztárak sem. Felsorolni sem tudnám, mennyi minden nem hiányzik.

Véleménycikk

Nagyjából 15 éve foglalkozok márkaépítéssel, és az a meggyőződésem, hogy most jött el a pillanat, amikor az eddig megszerzett tudásomból, tapasztalataimból is szélnek kell eresztenem néhányat. De újragondolnom mindenképp. Ezt a véleménycikket egyes szám első személyben írom, és bár a legmélyebb insightjaimból dolgozok, nem vonok le konklúziókat. Egyelőre. Első lépésként megpróbálok jókat kérdezni, sokat beszélgetni a legkülönfélébb területekről érkező szakértőkkel, rajta tartani a szemem a technológia szinte követhetetlen mozgásán és a világunkat mozgató trendeken, hogy a végén megszülethessen az a gondolatmenet, az a branding metódus, amit digitális márkázásnak nevezhetek.

Mert a feltevésem, hogy a márkaépítés mint folyamat még nem digitalizálódott. Könnyen eshetünk abba a tévedésbe, hogy a kommunikációs csatornák digitalizálódásával, a felhasználóktól begyűjtött adatok egyre professzionálisabb felhasználásával, a social media nyelvének egyre magasabb szintű ismeretével, a keresésoptimalizálás tökéletesítésével, a banner automatizációval, az álló formátumban rögzített videókkal és a youtube videók elé tűpontosan beillesztett akadályokkal létrejött kommunikációs ökoszisztémát márkaépítésnek véljük.

 

Nem lehetek teljesen biztos abban, hogy a feltevésem helyes, sőt abban sem, hogy releváns, de abban egészen biztos vagyok, hogy új perspektívák nyílhatnak meg a fogyasztói attitűdök (a customer journey) alakításában, ha sikerül megértenünk, hogyan formálhatjuk stratégiailag az indulásuk pillanatától digitális márkákat. És természetesen azt is, hogy mi fog történni az offline térből érkezőkkel.

A kiindulási pontom a web2-ből a web3-ba való átmenet, az ezzel járó hatások feltérképezése és elemzése és az immerzív terek (átjárható metaverzum) kiaknázásának lehetőségei lesznek.

Mivel a szélessávú internet és a szinte 100%-os penetráció demokratizálta a digitális környezethez való hozzáférést fizikai társadalmunk mellé néhány év alatt kifejlődött egy általam csak második társadalomnak nevezett képződmény, a digitális közösség, amelynek tagjai, azaz mi magunk, én is, te is átlagosan napi 6-8 órát töltünk különböző képernyők előtt. A kutatások, trendelemzések mind abba az irányba mutatnak, hogy ez az idő az elkövetkező években pedig csak nőni fog.

A web2-es környezetről ma már egészen határozottan kijelenthetjük, hogy az a közösségi lét mellett az alkotásról, az önkifejezésről és a megosztásról szól. Azt is mondhatnám, hogy az elmúlt években megszülettek a digitális énjeink, sok-sok poszttal, fényképpel, filterrel újraalkottuk magunkat egy bináris térbe, tagjai lettünk véleményhuboknak, követünk és követnek bennünket, összegezve: lett egy második életünk. 8 órát alszunk. 8 órát dolgozunk. 8 órát virtuális terekben töltünk. És talán nem is válnak szét ennyire mereven ezen periódusai a napunknak. A pandémia kitörése óta különösen nem.

Azt hiszem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a nappalink lett a dolgozószobánk. Szerintem azok a virtuális terek lettek, ahol 2 éve a kollégáinkkal együtt a ránk bízott márkákért dolgozunk. A web3-mas környezet ma még több kérdést vet fel, mint amennyit meg tudnánk válaszolni. Most nagyon úgy tűnik, hogy a techóriások kora leáldozóban van, kollaborálnak vagy végük, hiszen a keresés és a megosztás bűvös kettőse mellé megérkezett a birtoklás is, röviden és tömören a közösen megalkotott, és birtokolható webes tartalmakból mindannyian anyagilag is részesülhetünk.

 

És, hogy miért a web2 és a web3 a felvetésem kiindulási pontja? Azért, mert vizsgálni fogom, hogy a fogyasztó és az ő digitális énje között van-e szakadék, és ha van, mekkora, vajon a való világban a személyiség legmélyén rejtőző insightok egy az egyben megfeleltethetőek-e a második életünkben megalkotott avatárjaink belső mozgatórugóinak, ugyanazt a történetet meséljük-e magunkról a külvilágnak a fizikai valóságban, mint a virtuálisban, egyáltalán ugyanazok vagyunk-e emberi lényként, mint egy bináris jelsorként? Mert, ha nem, akkor ebben a digitális tudathasadásban az eddigi módszereink, üzeneteink, csatornamixeink, szóval minden, amit márkázásnak nevezünk nagy valószínűséggel tévútra csalnak bennünket.

Mert mi van akkor, ha képesek vagyunk megerőszakolni valakit egy interaktív térben, miközben a mobilunkat kikapcsolva sosem lennénk rá képesek. Hiszünk-e a márkáknak, amiknek eddig csak az adataink voltak érdekesek vagy elvárjuk tőlük, hogy mi is részesedjünk az általuk megkeresett javakból? Építkezhetünk-e az eddig megalkotott branding modellekkel vagy arra kell felkészítenünk a ránk bízott márkákat, hogy egy állandóan változó, sokszor kiszámíthatatlan környezetben, a digitális terek játékszabályait betartva, néha megkerülve, néha felülírva érjék el azokat a fogyasztókat, akikről mindent tudunk vagy tudni vélünk.

Ma minden abba az irányba mutat, hogy az elkövetkező évek az interaktív, immerzív terekben való virtuális kiteljesedésünk évei lesznek, és ezekben a terekben a márkáknak meg kell találniuk az autentikus megjelenésüket, a digitális narratívájukat és ki kell egyezniük a tér egyéb és éppen ugyanannyira domináns lakóival, a fogyasztókkal.

És, hogy miért mondom le a tv-előfizetésem? Mert a Netflix és az Amazon Prime mellé megérkezett az HBO Max, nyáron meg jön a Disney+. És ők mind kollaborálni akarnak velem.

Márton Szabolcs vagyok, 44 éves budapesti reklámszakember. Mobilon intézem a nagybevásárlást, bankolok, olvasok újságot, foglalok repülő és mozijegyet, nem ezen a néven vagyok a social mediaban és a videójátékokban előszeretettel vagyok női karakter. És 2022-ben a Republic Groupban digitális márkázással fogok foglalkozni. A témában az első szakértői podcastom már meghallgatható. A vendég Bak Ágnes a MOME Innovációs Központjának kutatója. A téma: az immerzív terek.

Márton Szabolcs, Republic Group, kreatívigazgató

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...

Premierekkel erősít a Disney+

Ahogy az éjszakák hosszabbodnak és a nappalok egyre hidegebbé válnak, mi is lehetne jobb a meghitt őszi hangulathoz, mint egy jó film vagy sorozat? Ha a dokumentumfilmek híve vagy, akkor ébreszd fel magadban a...

Hatodszor választotta meg elnöknek Kovács Tibort az MLE

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Lapkiadók Egyesülete, amelyen hatodszor választották elnöknek Kovács Tibort, a Ringier Hungary Kft. vezetőjét. A 2024-2025-ös időszakra elnököt, elnökséget és felügyelő bizottságot választott a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) tisztújító közgyűlése október...

Ragaszkodunk a gyors nethez és a streaminghez

Nem mondanak le a széles sávú internetről és a streamingről a háztartások a gazdasági nehézségek ellenére sem – mutat rá az EY több mint 21 000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felmérése. Szolgáltatóváltásra elsősorban a...

A TV2 magabiztosan vezeti a főműsoridős nézettségi versenyt (x)

Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszönhető, hogy az október 4-én 26. születésnapját ünneplő TV2 tavaly a kiemelten fontos őszi tévés főszezonban átvette a vezetést...

Új igazgatóval folytatja a Continental váci üzeme

A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-jétől. A váci üzem sikeres és fenntartható működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel...

Intenzív terjeszkedésben az Ipsilon Group

Az Ipsilon Group felvásárolta a Creative Dock Hungary-t és többségi tulajdont szerzett a Boarding HR-ben. A két tranzakcióval a vállalat megkerülhetetlen szereplővé vált az új termékek és szolgáltatások felépítésében (venture building), a belső innovációs...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Együttműködik a UnionPay és a K&H

A UnionPay a magyarországi K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft.-vel együttműködve 2023. szeptember 25-én, a K&H Csoport budapesti székházában tartotta a nagyszabású UnionPay kártyaelfogadási megállapodás sikeres elindítását bejelentő aláírási ünnepségét, amelyen részt vett a China UnionPay...

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....