- Hirdetés -

Még több kihívást hoz a cégeknek a digitalizáció

|

- Hirdetés -

A digitális piacokon megjelenő új üzleti modellek korábban nem ismert és egyre összetettebb problémákat vetnek fel, amire a Gazdasági Versenyhivatal is reagál, ahogyan azt a szervezet digitális fogyasztóvédelmi stratégiája is mutatja. Az eddigi tapasztalatok alapján a szolgáltató vállalkozásoknak különösen körültekintően kell eljárniuk ügyfélkezelési gyakorlatuk és kommunikációjuk kialakításakor.

A digitalizáció a fogyasztók számára rendkívül előnyös, mert szélesebb termékválasztékot, alacsonyabb árakat, kényelmesebb megoldásokat, a fogyasztói élmény javulását eredményezi. Ugyanakkor a digitalizált megoldások sok új kihívást is magukban hordoznak, hiszen az interneten alapuló új üzleti megoldások a fogyasztók és a szolgáltatók számára is számos kérdést vetnek fel. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közelmúltban közzétett digitális fogyasztóvédelmi stratégiája összefoglalja, hogy jogalkalmazóként a jövőben hogyan kíván reagálni a piac új kihívásaira.

A GVH-nak kiemelt szerepe van a hazai fogyasztóvédelemben, minden évben eljárások tucatját indítja meg a fogyasztók védelme érdekében. A hivatal figyelme az elmúlt időszakban – a nemzetközi trendeknek megfelelően – markánsan a digitális és adatalapú gazdasághoz köthető fogyasztóvédelmi ügyek irányába fordult.

A GVH az elmúlt időszakban számos érdekes fogyasztóvédelmi döntést hozott digitalizált piacok kapcsán. Nemrég kötelezettségvállalás elfogadásával zárult az egyik vezető internetes vállalkozás chatkliensének adatvédelmi tájékoztatásával kapcsolatos eljárás, amelynek eredményeként a cég vállalta, hogy a chatkliens telepítése és használata során módosítja a fogyasztók adatkezelésével kapcsolatos tájékoztatásait. Egy másik, szintén idén lezárt ügyében a GVH 100 millió forint bírságot szabott ki amiatt, mert az egyik legjelentősebb mobiltelefon gyártó cég nem hívta fel hangsúlyosan a fogyasztók figyelmét arra, hogy gyenge Wi-Fi-nél automatikussá válik a készülékek csatlakozása a mobilinternet-hálózatra, ami a mobil-adatforgalom növekedését és többletköltségek megjelenését eredményezheti.

„Nemzetközi viszonylatban is érdekes újdonságok a tavaly év végén zárult, az úgynevezett „influencerekkel” kapcsolatos eljárások, amelyekben a GVH részletesen elemezte, hogy a rajtuk keresztül kommunikált fizetett tartalmakat, hogyan kell megjeleníteni a közösségi médiában. Szintén újdonság, hogy a GVH a jövőben kiemelt figyelmet fordít az online társkereső oldalak kereskedelmi gyakorlatának vizsgálatára, és ezzel kapcsolatban már konkrét eljárás is folyamatban van” – hangsúlyozta dr. Miks Anna, a Deloitte Legal versenyjogi csapatának vezető ügyvédje.

A GVH stratégiájában arról is ír, hogy a konkrét ügyeken kívül piacelemzést is tervez a digitális összehasonlító eszközök, például árösszehasonlító weboldalak és alkalmazások aktuális piaci folyamatainak, jellemzőinek, fogyasztókra gyakorolt hatásának megismerésére.

„Ezekből a példákból jól látható, hogy a hatóság rendkívül aktív a digitalizált piacokon megvalósuló kereskedelmi gyakorlatok vizsgálatában függetlenül attól, hogy milyen szolgáltatási területről van szó. Ez egyrészt jó hír, mert a verseny- és fogyasztóvédelmi szabályok értelmezésében nagy segítséget nyújtanak a GVH gyakorlatában megjelenő megközelítések és alapelvek. Másrészt viszont a digitális piacokon megjelenő új üzleti modellek minden cég számára korábban nem ismert és egyre összetettebb problémákat vetnek fel, így az is fontos, hogy a szolgáltató vállalkozások minden esetben körültekintően járjanak el a gyakorlatuk kialakításakor” – tette hozzá dr. Göndöcz Péter, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda partnere.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

A lottózás új szintje és digitalizáció a Business Lounge-ban

A Business Lounge legfrissebb adásában az első Posta Lottózó megnyitásáról, a lottóturizmusról, a kereszt- és felülértékesítésről mesélt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója és Nemes Gábor György, a Magyar Posta Zrt. lakossági értékesítési...

Gyorsított a Vodafone

A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben,...

Limitált kiadású sörkollekcióra licitálhatnak a focirajongók

A Liverpool FC legendás menedzserének, Jürgen Klopp távozásának alkalmából a Carlsberg összefogott az ERDINGER Weissbräuval, és közösen kiadtak egy limitált szériás ünnepi sört – minden hivatalos meccsére egy palackkal, amelyet a Vörösök kispadján töltött.Összesen...

Egyre több vállalat hazudja magát zöldebbnek

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat...

Változások a Central Médiacsoportnál

Magyarország egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport folytatja szervezeti átalakulását, amelynek célja a kiadó versenyképességének növelése, valamint a kelet- és közép-európai terjeszkedés. Július 1-től csatlakozik a vállalat felsővezetéséhez Petr Bednar, aki korábban Csehország...

Fesztiválozik az Auchan

A pünkösdi hétvégén a Jazzy Fesztiválra, nyáron pedig az EFOTT-ra települ ki az Auchan. Előbbin sajt- és tapastálak mellett boros standdal, utóbbin pedig a fesztivál hivatalos boltjaként lesz jelen. Az Auchan szakértői szerint a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

Don't Miss

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...