- Hirdetés -

Még több sztárt hoznak a Szigetre

|

- Hirdetés -

Idén a korábbinál több nemzetközi sztár ad koncertet a Sziget fesztiválon, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal, 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést. Csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek. – mondta Kádár Tamás főszervező a Sziget csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az idei húzónevek között van az első magyarországi koncertjére készülő amerikai dalszerző-énekesnő Lana Del Rey, a szintén amerikai rapper, Kendrick Lamar, de fellép mások mellett a Gorillaz, a Mumford and Sons, a Dua Lipa, Kygo, az Arctic Monkeys, Liam Gallagher és Shawn Mendes is. “Kidolgoztunk egy hároméves növekedési tervet, amelyre azért is szükség volt, mert a külföldi headlinerek egyre drágábbak és a fellépti díjak kifizetéséhez a korábbinál is komolyabb financiális háttér kellett” – idézi az MTI Kádár Tamást, aki tavaly vette át a főszervezői teendőket az immár nemzetközi tulajdonosi csapatban továbbra is jelen lévő Gerendai Károlytól.

Az idén 25 éves Szigetre, amely augusztus 8-tól 15-ig tart, életre hívták a Love Revolution kampányt, amely a programkínálatra is hatással van. A kezdeményezés főbb céljai közé tartozik az erőszak- és félelemnélküliség, az élhető Föld, az alapvető emberi jogok érvényesülése, illetve az előítéletek, a kirekesztés megszüntetése.

“A Sziget negyedszázada kiáll ezen értékek mellett, a mostani kampánnyal szeretnénk ezt megmutatni, összefoglalni. A Love Revolution egyik hangsúlyos pontja a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés ügye, idén bevezetjük a Re:pohár rendszert, amellyel az eldobható poharak kivesznek a fesztiválról, 1,5 millió pohárszeméttel lesz kevesebb” – fűzte hozzá Kádár Tamás a fesztivál kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

Kardos József programigazgató hangsúlyozta: változtatni szeretnének azon, hogy az idegengyűlölet, a rasszizmus egyre inkább felüti a fejét a hétköznapokon. “Mi úgy politizálunk, hogy kulturális értékeket közvetítünk”.

A Sziget együttműködési megállapodást írt alá az idén 70 éves Izrael Állammal, amelynek keretében a Sziget egy hete alatt számos izraeli művész lép fel. Joszi Amrani, Izrael budapesti nagykövete a sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál sokszínű kínálatában egyetemleges nyelvként van jelen a zene és a művészet, és ezt évről-évre több százezer fiatal élvezi. A Szigeten fellépő izraeli művészek között lesz mások mellett a Borgore és Asaf Avidan az A38 színpadon, a Jewish Monkeys a Világzenei színpadon vagy az Európa Színpadon Omer Netzer, a Paz Band, Sol Monk & Jenny Penkin.

A Sziget Nelson Mandela egykori dél-afrikai elnök születésének századik évfordulójához is kapcsolódik, jön a rendezvényre több dél-afrikai fellépő, köztük a Moonchild Sanelly és a dél-afrikai bantu zenét játszó Bantu Continua Uhuru Conciousness.

A zenei kínálatban az A38 színpadon lesz hallható például a WhoMadeWho, az Unknown Mortal Orchestra, a Cigarettes After Sex, Seasick Steve, Alle Farben és az Everything Everything. A Világzenei színpadon a Les Négresses Vertes, a Transglobal Underground, Natacha Atlas, a Värttinä, a Plaza Francia Orchestra is ott lesz, valamint a hazai fellépők, köztük az idén 25 éves Anima Sound System. A Petőfi Rádió-Telekom VOLT Fesztivál Színpadon a hazai könnyűzenei élvonal zenél, mások mellett az Ivan & the Parazol, a Fran Palermo, a Margaret Island, a 30Y és a Szabó Balázs Bandája.

A nem zenei programok közül idén is az egyik legfőbb attrakciónak ígérkezik a Cirque du Sziget helyszín, ahol közös projektet mutatnak be a Fővárosi Nagycirkusszal és a Baross Imre Artistaképzővel, mégpedig a világhírű artistaművész, Samuel Tétreault rendezésében. “A produkcióban az artistaképző húsz végzős és frissen végzett hallgatója hat héten át dolgozik együtt Samuellel, és a Szigeten többször is bemutatják műsorukat” – mondta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója. A Cirque du Szigeten lesz kambodzsai cirkusz, marokkói társulat és guineaiak előadása is.

Új helyszín a Karaván Sátor, amely az egykori Roma sátort eleveníti fel multikulturális programjában számos kisebbségi művész, köztük a Dil Mastana rádzsasztáni cigány együttes fellépésével. A Magyar Zene Háza Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon ott lesz a Magyar Állami Operaház csapata, a Snétberger Központ fiatal tehetségei, éjszakánként pedig két-két dzsesszkoncertet tartanak. A Színház- és Táncsátorban brazil, kubai, koreai, spanyol, ausztrál, francia és magyar produkciók is lesznek.

A Nagy Utcaszínházat a zöld bolygó üzenetéhez kapcsolódva a brit Wired Aerial Theatre adja, és ismét lesz Vándor Vurstli, valamint sétáló utcaszínházak baszk, spanyol, indiai közreműködőkkel. Első alkalommal rendezik meg az Élőszobor Bajnokságot, újra lesz Civil Sziget, Sátor Határok Nélkül, Múzeumi Negyed, Labirintus, illetve mozihelyszín (#CinemaHungary – #MoziASzigeten) angol feliratos magyar filmekkel, a Magyar Nemzeti Filmalappal együttműködésben. A Magic Mirror Sátor idei sztárja Liz Aggiss, a Big Freedia, Ivo Dimchev, Jack Woodhead és Tim Kriegler lesz, az ArtZone-ban a Medence Csoport szervezésében, az acb Galéria közreműködésével progresszív képzőművészeti performanszokat kínál.

Mint a fesztivál szervezői elmondták, a Sziget biztonsági rendszere kiválóan működik, tavaly jól vizsgázott a megszigorított check-in rendszer. Kádár Tamás kitért arra, hogy az ötnapos bérletek már elfogytak, de idén háromnapos belépést biztosító, tetszőleges napokra kiválasztható bérlet is lesz, elsősorban a magyar közönség igényeihez igazodva. A technológiai újítások közé tartozik, hogy eltűnik a fesztiválkártya, helyette a belépő karszalagok lesznek fizetőchippel felszerelve. A karszalagot a fesztivál applikációján keresztül is fel lehet majd tölteni.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...

Okosotthonra vágynak a magyarok

Minden harmadik válaszadó tervezi, hogy belekezd otthona „felokosításába”, a legtöbben 50 és 100 ezer forint között költenének erre – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. Az idén a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott cég...

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Megvan Karas utódja az NMHH-nál

Koltay Andrást nevezte ki Áder János az NMHH elnökének, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora december 4-től 9 éven át irányíthatja a szervezetet. Elődje, Karas Monika októberben mondott le, kevesebb mint egy évvel megbízása...

Budapesti és szolnoki frekvenciák találtak gazdára

Budapesten a Katolikus Rádió Zrt., Szolnokon a Best Radio Kft. nyert újabb frekvenciát a Médiatanács döntése alapján. Az egykor a Klubrádió által használt frekvencia értékesítését is megkezdik. A Médiatanács eredményt hirdetett a Budapest 102,1...

Így hatott a régiós reklámpiacra a járvány

A járvány következtében átalakultak a tartalomfogyasztási szokások, és régiós szinten 1,2 milliárd euróval estek a reklámköltések 2020-ban, a magyar állam azonban 21 százalékkal többet fordított hirdetésekre az egy évvel korábbihoz képest, ennek jelentős részét...

Így találhatnak befektetőt a startupok

Rohamléptekben növekszik a budapesti startup ökoszisztéma, az induló cégek pedig egyre több finanszírozási lehetőség közül választhatnak. A Start it @K&H hazai kockázati tőkebefektetők és angyalbefektetők bevonásával szervezett befektetői napján a legnépszerűbb megoldásokról és a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újra képernyőre kerül a Pénzt vagy éveket!

Visszatér a képernyőre a Pénzt vagy éveket!, a vetélkedő új évadában a sztárpároknak továbbra is csak annyi a dolguk, hogy kitalálják az előttük álló civil emberek életkorát, és ha ügyesen játszanak, akár 10 millió...

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Zöld fogadalmak karácsonyra

Egy újabb csoki fondue a céges karácsonyon, már van egy a szekrényben, sohasem használom. Tetszetős „Boldog Karácsonyt” bögre egy baráttól, de már roskadásig tele a polc bögrékkel. Egy ing a nagynénitől, ami természetesen nem...

Újrahasznosított műanyaggal erősít a TotalEnergies

A TotalEnergies felavatta Synova nevű üzemének normandiai bővítését, mely vezető vállalat az újrahasznosított polipropilén gyártásában. A TotalEnergies ezzel megduplázza az újrahasznosítható műanyagok mechanikai feldolgozására szolgáló termelési kapacitását, hogy kielégítse a fenntartható anyagok iránti növekvő...

DATA