- Hirdetés -

Még várják a pályázatokat az InnoMax Díjra

|

- Hirdetés -

Jelenleg is tart az Invitech InnoMax Díj pályázati időszaka, és a cég közlése szerint már most látható, hogy mind a Business kategóriában, mind pedig a Civil és Nonprofit kategóriában igen színvonalas, jövőbe mutató ötletekkel neveznek. A pályázók kérésének megfelelően, a szervezők egészen november 24-ig várják a mindannyiunk életét jobbá tévő, a közösségi érdekeket szolgáló innovatív megoldásokat.

 

Ahogy azt várni lehetett, az elmúlt hetekben egyre többekhez jutott el az idén már nyolcadik alkalommal meghirdetett pályázat kiírásának híre, és ahogy az lenni szokott, sok nevező jelezte, hogy több időt kér pályázati anyagának elkészítéséhez, így az eredeti október 31-i határidőt november 24-re módosították a szervezők. Azt azonban már most látni lehet, hogy az eddig is szép számban érkező pályaművek között mely témák bukkannak elő a legtöbbször. Az üzleti célú fejlesztések mellett, az esélyegyenlőség és az oktatás témája a legnépszerűbb, neveztek már interaktív tanulási módszereket segítő technológiával, de a digitális esélyegyenlőséget vagy éppen a médiatudatosságot fejlesztő programokkal is.

 

„A korábbi évek nyerteseit nyomon követve kijelenthető, hogy a pályázók komolyan gondolják ötleteik megvalósítását. Számos alkalommal lehettünk szemtanúi annak, hogy egy jó pályázattal elnyert támogatásunk milyen eredményekhez járulhatott hozzá. Sikersztori lett például egy olyan kezdeményezés, amely a fiataloknak nyújt nagy segítséget abban, hogy piacképes szakmát válasszanak, startupperek és sikeres fejlesztők bevonásával. Emellett pedig örömmel látjuk azt is, hogy a pályázat segítségével olyan közösségek is részesültek már a digitalizáció és az infokommunikáció hasznaiból, akik korábban valamilyen oknál fogva nem élvezhették annak előnyeit. Ez utóbbira is vannak már jó példák és várjuk a további kezdeményezéseket is” – fogalmazott Javorniczky Áron, az Invitech Solutions operatív vezérigazgató-helyettese, az InnoMax Díj zsűrielnöke.

 

Az Invitech InnoMax Díj célja, hogy anyagi és szakmai támogatással segítse valóra váltani azokat az ötleteket, amelyekkel jobbá tehetjük életünket, mindennapjainkat. A pályázaton két – a Business, valamint a Nonprofit és civil – kategóriában lehet indulni. A Business kategóriában olyan innovatív, lehetőség szerint egyedi beruházási-, fejlesztési ötletek vagy projekttervek bemutatását várják, amelyek felhasználása nem csak a pályázó, hanem mások üzleti sikereihez is hozzájárulhat. A Nonprofit és civil kategóriában pedig olyan projekteket várnak, amelyek élhetőbbé tehetik környezetünket, legyen szó fenntarthatóságról, oktatásról, egészségügyről, felzárkóztatásról vagy éppen esélyegyenlőségről. Erre a pályázatra értelemszerűen civil szervezetek, egyesületek és nonprofit gazdasági társaságok nevezéseit várják. A két kategória kiírása a társaság honlapjáról és blogjáról is letölthető, utóbbin egyébként számos más, a pályázathoz is hasznos szakmai anyag tekinthető meg.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...

Új trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. A COVID-időszak kezdetben érthető módon...

Tovább erősödött a BioTechUSA

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot...

Újabb változás az eMAG-on

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...