Megérkezett Magyarországra Nagy-Britannia egyik legsikeresebb sorozata

A Néma szemtanú éveken át 5-9 millió nézőt ültetett a képernyők elé, most a GALAXY4 műsorán debütál, méghozzá az ikonikus 16.-17. évadokkal. A cím nem véletlen, a sorozat az igazságügyi orvostani szakértők munkáján keresztül mutatja be a bűncselekmények felderítését.

A Silent Witness a bűnügyi sorozatok történetének egyik legfontosabb darabja. A BBC krimije világrekordot döntött, hiszen 1996-os premierje óta folyamatosan műsoron van, már 28 évadot élt meg és a hatása a mai napig érezhető a televíziózásban, elég, ha csak a Helyszínelők-franchise-ra, vagy a GALAXY4-en korábban vetített Halottkém című sorozatra gondolni. Ezeknek a sikeres sorozatoknak mind a Néma szemtanú taposta ki az utat.

A Néma szemtanú az igazságügyi orvostani szakértők (patológusok) munkáján át mutatja be a bűncselekmények felderítését. A sorozat főszereplője a patológusként dolgozó Dr. Nikki Alexander (Emilia Fox), mellette a szabadidejében ketrecharcosként emberkedő Dr. Jack Hodgson (David Caves) igazságügyi szakértő, Clarissa Mullery (Liz Carr) laborasszisztens és Thomas Chamberlain (Richard Lintern), a patológiai központ vezetője látható epizódról epizódra.

A sorozat évadai öt, egyenként két részben kibontott történetet mesélnek el, az esetek összetettebbek, bonyolultabbak és fordulatosabbak, mint a hagyományos műsoridőt követő társak esetében. A sorozat az esetek tudományos oldalát is részletesen bemutatja, szakmai szempontból az egyik legpontosabb tévés produkció a piacon. Patológus szakértők is gondoskodtak arról, hogy a jelenetek hitelesek legyenek.

A hideg bonctermek mellett a szereplők magánéleti szálai is fontos szerepet kapnak. A Néma szemtanú volt az egyik első olyan tévésorozat, amiben több női főszereplő tűnt fel az elmúlt 28 évadban, mint férfi. Az írók az ügyeket is valós társadalmi problémákra építik fel, az egészségügyi rendszer állapotának kritikájától az intézményi korrupción át a bevándorlók helyzetéig sok olyan ügyet boncolgatnak, melyek a világ minden részén érdekelheti a nézőket.

A 16. és 17. évad komoly változásokat hozott a sorozatban, ezektől számítjuk a Néma szemtanú "modern" korszakát. Az új szereplők érkezése mellett frissült a látványvilág és a kor igényeihez igazították a trükköket is, a krimi azóta jóval életszerűbbnek tűnik, mint a kezdeti évadokban.

A Néma szemtanú 16. évadának első része április 14-én este 10 órakor látható a GALAXY4 műsorán. Másnap este 9-től az epizódot megismétlik, majd jön a folytatása, és így tovább, hétfőtől péntekig.