- Hirdetés -

Meglepő döntést hozott az IKEA alapítója

|

- Hirdetés -

Vagyona felének elajándékozásáról rendelkezett végakaratában Ingvar Kamprad, az IKEA cég idén januárban elhunyt alapítója, Észak-Svédország fejlesztésére szánta az összeget.

A 91 évesen elhunyt üzletember vagyonát 362 milliárd svéd koronára (11 084 milliárd forint) becsülte 2017-ben a Bilan című svájci gazdasági magazin – írja az MTI a The Local című hírportálra hivatkozva. Kamprad vagyonának felét négy gyermeke örökli, a másik felét pedig Észak-Svédország (Norrland) üzleti vállalkozásainak felvirágoztatására fordítják. „Az örökségem fennmaradó része az FKS alapítványhoz kerül. Ezt az összeget a Norrlandban folyó üzleti tevékenységek fejlesztésére kell fordítani” – írta az üzletember 2014-es végrendeletében.

A Kamprad család vállalkozásokat, kutatásokat segítő és jótékonysági alapítványát (Familjen Kamprads Stiftelse, FKS) 2011-ben hozta létre a családfő, ennek az értékét 4,7 milliárd svéd koronára (144 milliárd forint) becsülik. Az alapítvány tevékenysége mostanáig Kamprad szülőhelyére, Smaland történelmi tartományra koncentrálódott.

„Ingvar Kampradot mindig is érdekelte Norrland és gyakran ellátogatott az országrészbe. Lehetővé akarta tenni az emberek számára, hogy ott élhessenek és ne kelljen elmenniük” – mondta a Dagens Nyheter című svéd napilapnak Per Heggenes, az Ikea Alapítvány vezetője, aki elsőként ismertette Kamprad végrendeletének tartalmát.

Nem sokkal az IKEA alapítójának januárban bekövetkezett halála után XVI. Károly Gusztáv svéd király az üzletembert méltatva azt mondta, Kamprad „segített megismertetni Svédországot a világgal”.

Az üzletember Svájcban élt az 1970-es évektől egészen 2014-ig, amikor is visszaköltözött szülőhazájába és a Smalandban fekvő Almhultban telepedett le. Azon a településen, ahol 1943-ban megalapította a lakberendezést forradalmasító IKEA vállalatot – a név az Ingvar Kamprad, a családi farm Elmtaryd, valamint a közeli Agunnaryd kezdőbetűiből tevődik össze -, amelynek főhadiszállása még ma is ott működik.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...
- Hirdetés -