- Hirdetés -

Meglepő tények a hazai munkavállalókról

|

- Hirdetés -

A hazai munkavállalókban megvan a szándék, hogy tanuljanak, azonban a megkérdezetteknek csak 20 százaléka vett részt továbbképzésen az elmúlt évben – derül ki a Training360 kutatásából. Munkaadói oldalon is szemléletváltásra van szükség: hiszen csak azok a vállalatok lehetnek a jövőben versenyképesek, akik stratégiai szinten építik be működésükbe a munkavállalók folyamatos képzését.

Jó pap holtig tanul, tartja a mondás. Napjaink felgyorsuló világában ez különösen igaz, hiszen a sosem látott ütemben fejlődő technológia a legtöbb iparágban folyamatos megújulást követel mindnyájunktól. De mennyire követik az élethosszig tartó tanulás eszméjét a mai magyar munkavállalók? Többek között erre kereste a választ a felnőttképzéssel foglalkozó Training360 kutatása.

A több száz hazai munkavállaló – köztük szellemi foglalkozást végzők és IT szektorban tevékenykedők – körében végzett felmérés frissen publikált eredményeiből kitűnik, hogy szándékban nincs hiány. A hazai nagyvállalatok munkavállalóinak 1/3-a tervez részt venni valamilyen képzésen az elkövetkezendő évben. Viszont, csak 6 százalékuknak van konkrét elképzelése arról, hogy mely területen és milyen módon. Kevésbé rózsás a helyzet azonban, ha a valós részvételi arányt nézzük, hiszen a munkavállalóknak csak 20%-a vett részt továbbképzésen az elmúlt évben. A legalább 100 főt foglalkoztató vállalatok munkavállalói körében végzett felmérés arra is rámutat, hogy a megkérdezettek közel fele (48%) nem is érzi szükségét annak, hogy képezze magát. Ha ehhez hozzávesszük azt a további 28%-ot, akik idő- vagy pénzhiányra hivatkoztak, összesen már 76%-ról beszélünk, akik szándék hiányában, vagy kifogások mögé bújva, de végeredményben nem fejlesztik magukat. Ez hátrányos kihatással van a hazai munkavállalók, munkaadók, és ezáltal az egész magyar gazdaság versenyképességére. Egybevágnak ezzel a kutatást megrendelő, a hazai felnőttképzésben élenjáró 7 év alatt, összesen több mint 200.000 órányi képzési tapasztalattal rendelkező Training360 Kft. ügyvetőjének, Nyisztor Józsefnek a tapasztalatai: „Elvi alapon az emberek jelentős arányban egyetértenek a folyamatos képzés gondolatával. Ha azonban saját lépéseikre is kíváncsiak vagyunk, akkor hamar kiderül, hogy valójában a legalapvetőbbeket is csak nagyon kevesen teszik meg saját fejlődésük érdekében.”

Nyilvánvalóan pusztán a munkavállaló szándéka a legtöbb esetben nem elegendő ahhoz, hogy egy adott képzés meg is valósuljon, hiszen ezeket általában a munkáltató finanszírozza. Ráadásul a képzések ideje alatt a munkavállaló nem dolgozik, ami kiesést okozhat a munkáltatónak.

Ugyanakkor a munkavállalók tudatos képzésével, a vállalatok már rövidtávon is jól járnak, mert ha a megszerzett tudás valós karrierút lehetőségével párosul, az motivált és lojális munkavállalói bázist eredményez.

„A hazai kis- és középvállalkozások csak akkor lehetnek sikeresek, ha nem ad hoc képzésekben, hanem képzési programban gondolkoznak, mert ellenkező esetben nem csak a fiatalabb, tudatosan munkahelyet választó generáció tagjai számára lesznek kevésbé vonzóak, de hónapról-hónapra nő a hatékonyságbeli lemaradásuk a komplex oktatási programokkal rendelkező multicégekkel szemben. A munkavállaló számára pedig a folyamatos fejlődés megnyitja a lehetőséget a vállalton belüli előrelépésre, és a munkaerőpiacon is növeli versenyképességét” – tette hozzá, Nyisztor József.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Még mindig a Samsung a világ legjobb munkaadója

A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést már negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas...

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....