- Hirdetés -

Megtépázták a különadók a K&H Biztosítót

|

- Hirdetés -

A K&H Bank első féléves eredménye 35,8 milliárd forint volt, a K&H Biztosító nettó eredménye pedig a különadók miatt továbbra is negatív. A K&H az első félévben 297 milliárd forint új lakossági és vállalati hitelt helyezett ki.

A K&H Bank adózás utáni eredménye 35,8 milliárd forint volt 2023 első félévének végén, a 33 milliárd forint összegű banki extraprofi-adó elszámolását követően.

A K&H Biztosító 2023 első félévében -0,8 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a teljes évre vonatkozó extraprofit-adó miatt, míg 2022 azonos időszakában – szintén emiatt – nettó eredménye -1,7 milliárd forint volt.

A bank hitelállománya 18 százalékkal nőtt egy év alatt, így elérte a 2713 milliárd forintot. Az év első félévében összesen 297 milliárd forint új hitelt helyezett ki a pénzintézet. A vállalati hitelállomány egyetlen év alatt 30 százalékkal bővült.

2023 júliusára a saját állampapírok állománya a bank könyveiben elérte az 1000 milliárd forintot. A bank likviditása továbbra is erős.

A K&H elkötelezett a fenntarthatóság mellett, és folytatja digitális átalakulását, amit a „Magyarország Legjobb Digitális Bankja 2023” díj elnyerése is jól tükröz.

Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója kiemelte: „Az első félévben a K&H újra jó teljesítményt nyújtott: a kormányzati intézkedések negatív hatása ellenére 35,8 milliárd forint adózás utáni eredményt értünk el. Eredményeink motorja a hitelezés és a bővülő ügyfélkör volt. A K&H kiemelten sikeres volt a vállalati hitelezés és a befektetési alapok értékesítése terén. Az első félévben lakossági ügyfélszámunk meghaladta a 815 ezret, vagyis 2022 első félévének végéhez képest 5 százalékkal több magánszemélyt szolgálunk ki. A rendszeresen jövedelmet átutaló ügyfelek száma pedig átlépte az 555 ezret, ez azt jelenti, hogy 7 százalékkal többen választották a K&H Bankot elsődleges bankjuknak. Július közepén bevezettünk egy teljesen új mobilbank applikációt. Ez nemcsak új dizájnt és új funkciók bekerülését jelentette, hanem hogy a teljességgel megújuló informatikai háttér megteremti annak a technológiai feltételeit, hogy a jövőben számos, eddig nem ismert, összetett funkció váljon elérhetővé az ügyfelek számára. Mobilbankunk idővel szuperapplikációként fog tudni működni. A digitális átalakulás mellett a fenntarthatóság is fókuszban marad: a nemrégiben bemutatott energetikai kalkulátorunk a lakások energiafogyasztására és a rezsiköltségekre ad becslést, és kiszámolja azt is, hogy egy korszerűsítés után mennyi lesz az ingatlan üzemeltetési költsége. Szeptember hagyományosan a fenntarthatóság hónapja a K&H-nál, amelynek keretében nemrég jelentettük be együttműködésünket a WWF Magyarországgal (Természetvédelmi Világalap) egy jövőbeni magyarországi élőhely-rehabilitációra vonatkozóan.”

2023 első félévének pénzügyi eredményei

A K&H Bank adózás utáni eredménye 35,8 milliárd forint volt az év első félévében. A bank működési bevétele 25 százalékkal, működési költsége – a banki adók és az OBA-befizetés nélkül – pedig 15 százalékkal emelkedett ezen időszakban év/év alapon. A 2023. évre fizetendő extraprofit-adó 33 milliárd forintot tett ki. A teljes hitelállomány év/év alapon 18 százalékkal, 2713 milliárd forintra nőtt, a 2023 első félévében nyújtott új vállalati és lakossági hitelek összege pedig 297 milliárd forintot tett ki. A banki likviditási rátája továbbra is erőteljes.

„A K&H aktív szerepet vállal a magyar vállalkozások és nagyvállalatok finanszírozásában, valamint a gazdaság fejlesztésében. A vállalati hitelezés dinamikusan, a piacot meghaladó mértékben, 30 százalékkal nőtt év/év alapon, így 2023 első félévének végére a bank piaci részesedése elérte a 10 százalékot a vállalati hiteleknél (ez 2022 első félévében 9,1 százalék volt). A vállalatok napi működésének és fejlesztéseinek támogatása érdekében az idén is aktívan részt veszünk az állami finanszírozási programokban. A K&H Széchenyi Kártya Program szerződéses volumene 2023 júniusának végére meghaladta a 160 milliárd forintot, míg a Baross Gábor program keretében 123 milliárd forint hitelt helyeztünk ki, ami 15 százalékos piaci részesedést jelent. Júniusban együttműködést írtunk alá az Európai Beruházási Alappal, így elérhető az InvestEU uniós garanciaprogram, amelynek célja a hazai kkv-k versenyképességének, illetve fenntarthatósági, innovációs és digitalizációs beruházásainak ösztönzése, valamint a munkahelyteremtés támogatása. Az aláírt megállapodás a K&H stratégiájába illeszkedve a fenntartható beruházásokat, az innovációt és a digitalizációt támogatja, hozzájárulva ezzel az európai zöld megállapodás (European Green Deal) célkitűzéseinek eléréséhez is.” – mondta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.

A lakossági hitelezés területén a második negyedévben újonnan folyósított lakáshitelek volumenének alakulása év/év alapon továbbra is jelentős (50 százalékos) visszaesést mutat a bankszektorban tapasztaltakhoz hasonlóan. Ugyanakkor az előző negyedévhez képest a második negyedévben fellendülés látszik a hitelkeresletben és az első félévben 38 milliárd forint lakossági jelzáloghitel került kihelyezésre. A K&H lakossági hitelállománya 3 százalékkal bővült 2022 első félévéhez képest. Az energiahatékony új ingatlanok vásárlására vagy használt ingatlan utólagos energiahatékonysági korszerűsítéssel történő vásárlására felvehető, csökkentett kamatlábbal kínált K&H zöld lakáshitelből tavaly augusztusi indulása óta összesen 4 milliárd forint került folyósításra. Az új babaváró hitelek értékesítése 13,3 milliárd forint volt 2023 első félévében, ezzel a bank piaci részesedése elérte a 12,3 százalékot az első félévben.

A lakossági megtakarítási piacon a betétekből a befektetési alapok és az államkötvények felé történt átrendeződés. „A befektetési alapoknál a kezelt vagyon 32,3 százalékkal, 1136 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Továbbra is a kötvénytípusú alapok a legkedveltebbek, de újra fellendültek a határozott futamidejű befektetési alapok is. Reagálva a megnövekedett igényekre kínálatunkat nemcsak a határozott futamidejű alapokkal, de devizás nyíltvégű alapokkal is szélesítettük.” – tette hozzá Gombás Attila. „A könyveinkben a saját állampapírok állománya 2023 júliusában elérte az 1000 milliárd forintot.”

Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója így fogalmazott: „2023 első félévében 0,8 milliárd forintos negatív eredményt könyveltünk el a teljes évre vonatkozó extraprofit-adó elszámolása miatt. 2022 azonos időszakában a teljes évre vonatkozó különadó miatti veszteségünk 1,7 milliárd forintot tett ki. A nem életbiztosítási területen a díjbevétel 16 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, és elérte a 36,1 milliárd forintot. Valamennyi üzletág kétszámjegyű növekedést produkált az előző évhez képest, ami piaci átlag feletti bővülést jelent. Az életbiztosítások is erőteljes üzleti eredményt hoztak, a növekedés az előző év hasonló időszakához képest 22 százalékos volt. A növekedést a rendszeres díjas, befektetési egységhez kötött nyugdíjbiztosítások, valamint az egyszeri díjas, befektetési egységhez kötött termékeink hajtották.”

Digitális átalakulás és innováció

A K&H innovációs aktivitását nem csupán az ügyfelek díjazzák, hanem a nemzetközi pénzügyi szervezetek is. Június végén a Global Banking and Finance Review című neves brit szaklap „Magyarország Legjobb Digitális Bankja 2023” díjjal ismerte el a bank digitalizáció terén elért eredményeit. Az indoklásban a K&H digitális átállásban vállalt úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként bevezetett, mesterséges intelligencián alapuló, magyar nyelven írásban és szóban egyaránt kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re. A díj egyben annak elismerése is, hogy a K&H a digitális átállás és az innováció élvonalába tartozó megoldásokat honosított meg Magyarországon.

„Az ügyfelek és a szakma fokozott elismerése, valamint az applikáció gyakori használata ellenére a mobilbank 2023-ra kinőtte korábbi kereteit. Az innováció nem áll meg: a folyamatosan fejlődő fogyasztói igényeknek elébe kell mennünk” – jelentette ki Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. „2023 nyarára ezért megalkottuk az újgenerációs mobilbankot, amely július közepétől indult hódító útjára. A mobilbankban immár több mint 60 szolgáltatás érhető el – a hagyományos banki szolgáltatásokon kívül befektetések és biztosítások is intézhetők itt. Sőt, olyan szolgáltatások is elérhetőek, amelyek túlmutatnak a hagyományos pénzintézeti tevékenységen, például tömegközlekedési jegyeket lehet vásárolni. Tavaly szeptember óta 200 ezer felhasználó lépett kapcsolatba a mobilbankon keresztül Kate-tel, aki a havonta hozzá intézett 70 ezer kérdésre az ismeretei alapján vagy pontos választ ad, vagy a megfelelő menüponthoz irányítja az érdeklődőt. Kate most már több mint 90 féle használati funkciót ismer.”

A K&H-nak 680 ezer digitálisan aktív lakossági ügyfele van. A mobilbankot aktívan használók száma 570 ezer. Az új lakossági számlanyitások 58 százaléka online történik, az ügyfelek 90 százaléka elektronikus csatornákat használ pénzügyei intézésére. Az érintéses fizetések száma eléri a havi 4,7 milliót. Az ügyfelek egyre több bankkártyát digitalizálnak, mára már több mint 240 ezer ügyfélnek van digitalizált kártyája, ez 43 százalékos emelkedést jelent év/év alapon. A személyi kölcsönök mintegy 67 százalékát szintén digitálisan igényelték.

„További lépéseket tettünk a papírmentes működés felé a vállalati ügyfeleknél is, így a napi banki ügyintézéshez kapcsolódó dokumentumok már elektronikusan aláírhatók, és közvetlen kommunikáció valósítható meg az adott vállalat számviteli rendszerei és a mi számlavezető rendszereink között. Vállalati ügyfeleink így használhatják az E-doc, a Digi Factor, valamint a lízingkalkulátort, mely több száz számítást végez havonta, illetve elérhető számukra a megújult Electra24 mobilapplikáció is. A biztosító ügyfelei a megújult K&H mobilbankban láthatják a megkötött biztosításaik adatait is, illetve az applikációban most már Kate is segíti őket a kockázati életbiztosítások digitális vásárlásában és a nem-életbiztosítási káresemények bejelentésében.” – tette hozzá Németh Balázs.

Fenntarthatóság

„A lakossági ügyfeleinket kiszolgáló energetikai kalkulátorunkat július végén mutattuk be honlapunkon, ahol néhány paraméter megadásával ügyfeleink ki tudják számolni, hogy az ingatlanjuk milyen energiabesorolásba tartozik, milyen beruházásokat kellene végrehajtani ahhoz, hogy kedvezőbb energiahatékonysági kategóriába kerüljön, ez nagyságrendileg mennyi befektetést igényelne és mekkora energiafelhasználást lehetne vele megtakarítani. Így aztán nem nehéz kiszámítani azt sem, hogy egy-egy ilyen beruházás – épületszigetelés, nyílászáró-csere, a fűtési rendszer korszerűsítése – mennyi idő alatt térül meg. Indulása óta már több mint 8000-en használták a kalkulátort. Befektetési termékeink között nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a K&H „felelős jövő” befektetési alapokból megfelelő kínálat álljon ügyfeleink rendelkezésére. Ezeknek az alapoknak az értékesítése több mint megduplázódott, és az első félév végére elérte a 138 milliárd forintot. A mikro-kkv szegmensben pedig 2023 első félévében 801 millió forint értékben kötöttünk zöldautó lízingszerződést.” – mondta Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója. Emellett kiemelte, hogy a K&H hagyományteremtő szándékkal tavaly indította útjára azt a kezdeményezését, amely szeptembert a fenntarthatóság ügyének szenteli, s kiemelten hívja fel rá a figyelmet tevékenységével. A tavalyi fenntarthatósági hónapban a K&H az épületeiben lekapcsolta a díszfényeket, ezzel azóta 288 000 kWh-ot takarítva meg teljes hálózatában (ez 120 háztartás éves áramfogyasztásának felel meg), egyben csökkentve a fényszennyezést is. Idén szeptemberben a K&H együttműködési megállapodást írt alá a WWF Magyarországgal a természetes élőhelyek rehabilitációjának támogatására, ezzel elősegítve a biodiverzitás fennmaradását.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Egyre jobb üzlet a lakáskiadás

Az elmúlt években egyre jelentősebb összegeket hozott havonta a lakástulajdonosok számára ingatlanuk bérleményként való kiadása, a trendek pedig még tovább segítik a magasabb hozamok elérését. A bérlemények iránti kereslet növekedése, valamint a bérleti díjak...

Erre kell figyelni a karácsonyi levél- és csomagfeladásnál

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb...

Humoros karácsonyi reklámfilmmel rukkolt elő a MediaMarkt

A digitális kor generációk közti feszültsége szolgáltatja a témáját a MediaMarkt karácsonyi filmjének. A történet főszereplője egy fiatal lány, aki hazaérkezik karácsonyra, de ahelyett, hogy élvezné az ünnepi hangulatot és a szeretteivel töltött időt,...

Tovább drágulhatnak az élelmiszerek

November végéig kell a Kormánynak kihirdetnie az élelmiszercsomagolások után a gyártók által a koncessziós társaságnak fizetendő, 2024-re érvényes díjak mértékét. Az új hulladékgazdálkodási rendszer idén nyári bevezetésekor hidegzuhanyként érte az élelmiszergyártó vállalkozásokat a díjak...

Díjnyertes magyar film érkezik az HBO Maxra

Idén áprilisban meghódította a mozikat, december 15-től pedig az HBO MAX kínálatában is látható lesz a számos nemzetközi filmfesztiválon díjnyertes Az első kettő című magyar romantikus film, melyben a rég látott, legendás színésznő, Drahota...

Csodás képek a Balatonról

Szabadtéri kiállítás nyílt a Káli-medence szívében, a Theodora ásványvíz kékkúti forrásánál. A tavalyi, Varázslatos Magyarországgal közösen megvalósított Sokszínű Balaton-felvidék fotópályázat legnívósabb fotóiból álló tárlat célja, hogy valamennyi generációhoz közelebb hozza a térség természeti kincseit,...

Okos termékekkel erősít az IKEA

Az IKEA három új, VALLHORN, PARASOLL és BADRING névre keresztelt, a vízszivárgás- és mozgásérzékeléshez fejlesztett, megfizethető okosérzékelővel bővíti választékát. Az érzékelőket úgy tervezték, hogy a vásárlók számára nagyobb fokú felügyeleti lehetőséget és kényelmet biztosítsanak...

Ide utaznak év végén a magyarok

Budapestre, Egerbe és Szegedre indul a legtöbb hazai utazó az év utolsó hónapjában, szilveszterre pedig sok helyen már teltház van – derül ki a Szallas.hu elemzéséből. A karácsony közeledtével egyre több tematikus városi rendezvény...

Kiderült, mivel készül jövőre a SkyShowtime

Jövőre érkezik a streaming platformra a SkyShowtime legújabb saját készítésű sorozata, Az auschwitzi tetováló, ami Heather Morris világszerte népszerű bestseller-regénye alapján készült, de lesz egy svéd krimisorozat, illetve jön majd a Halo széria második...

Még négy évig biztosan marad a MotoGP a Network4-nél

Újabb négy évre, azaz 2028-ig szóló megállapodást kötött a MotoGP és Network4 Media Group, így a következő szezonokban is a luxemburgi központú médiacég hozza el a magyar szurkolóknak a motorversenyzés legnépszerűbb sorozatát. A Network4...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az ételpazarlás ellen kampányol az Auchan

Az Auchan Magyarország már több mint egy évtizede aktívan fellép az élelmiszerpazarlás ellen, ezért az idei karácsonyi kampányával a maradékmentésre hívja fel a figyelmet. November 27-től a készlet erejéig minden áruházban megtalálható a ”Maradtmég...

Egyre jobb üzlet a lakáskiadás

Az elmúlt években egyre jelentősebb összegeket hozott havonta a lakástulajdonosok számára ingatlanuk bérleményként való kiadása, a trendek pedig még tovább segítik a magasabb hozamok elérését. A bérlemények iránti kereslet növekedése, valamint a bérleti díjak...

Erre kell figyelni a karácsonyi levél- és csomagfeladásnál

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb...

Humoros karácsonyi reklámfilmmel rukkolt elő a MediaMarkt

A digitális kor generációk közti feszültsége szolgáltatja a témáját a MediaMarkt karácsonyi filmjének. A történet főszereplője egy fiatal lány, aki hazaérkezik karácsonyra, de ahelyett, hogy élvezné az ünnepi hangulatot és a szeretteivel töltött időt,...

Tovább drágulhatnak az élelmiszerek

November végéig kell a Kormánynak kihirdetnie az élelmiszercsomagolások után a gyártók által a koncessziós társaságnak fizetendő, 2024-re érvényes díjak mértékét. Az új hulladékgazdálkodási rendszer idén nyári bevezetésekor hidegzuhanyként érte az élelmiszergyártó vállalkozásokat a díjak...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....