- Hirdetés -

Megugorhat idén a nyári munkát vállaló diákok száma

|

- Hirdetés -

A tavalyihoz képest akár ötödével is nőhet az idén nyáron munkát vállaló diákok száma. Az it-s munkakörben dolgozók akár 3000 forintos órabérrel is számolhatnak majd.

„Az országos statisztikák szerint tavaly körülbelül 300 ezer 15 és 24 év között fiatal dolgozott nyáron, csak a Prohuman Diákmunkán keresztül több mint 6000 diák talált munkát, idén pedig további 20%-os növekedést várunk. Egyre keresettebb a diákmunka, a nyár szezonális hatása pedig még tovább növeli a fiatalok számát a munkaerőpiacon. Az a tapasztalatunk, hogy azok a diákok, akik évközben heti 20-25 órát dolgoznak, nyáron akár 40-48 órát is munkával töltenek. Így azt mondhatjuk, hogy a 3 nyári hónap alatt annyit dolgoznak a diákjaink, mint 6 nem nyári hónapban.” – mondta el Juhász Csongor, az évente több mint 20 ezer munkavállalót kiközvetítő Prohuman vezetője. A szakember szerint a fiatalok, a munkaadók és a nemzetgazdaság számára is több szempontból hasznos a diákmunka, azonban érdemes tisztában lenni a legalapvetőbb szabályokkal, lehetőségekkel és kötelezettségekkel. „A diákok bizonyos területeken tartalékot is jelentenek az általános hazai munkaerőhiány orvoslására, illetve a nyári szabadságolás ideje alatt sok esetben szezonálisan helyettesítik az állandó állományt” – tette hozzá.

Ahogy a világon mindenhol, úgy itthon is az IT-s munkák terén kínálják a legjobb béreket, ilyen munkakörökben nem ritka a bruttó 3000 Ft-os vagy afeletti órabér sem. Az átlagnál jobban fizetnek mérnöki, pénzügyi gyakornoki pozíciókban, valamint azokon a rendezvényeken, konferenciákon, ahol idegen nyelven kell kommunikálni a hostesseknek vagy animátoroknak. Mostanában egyre jellemzőbb az is, hogy raktári/logisztikai területen is az átlagnál magasabb bért fizetnek nyáron. 2019 első negyedévében, a nappali tagozatos diákok által megkereshető átlagos órabér Budapesten nettó 1200 forint, míg vidéken 10-20%-kal százalékkal kevesebb volt.

Tavaly óta nem változott a diákmunka jogi szabályozása. Diákként továbbra is csak iskolaszövetkezeten keresztül lehet dolgozni. Diáknak számít ilyen szempontból az, aki nappali tagozatos képzésben vesz részt, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik és nem töltötte be még a 25. életévét. Már 15 éves kortól lehet munkát vállalni a nyári szünetben, 16 évesen már iskolaidő alatt is, de csak maximum 8 órát napközben. 18 éves kor alatt szülői engedély szükséges. A szerződést természetesen írásba kell foglalni, és szükséges a bérről is megállapodni, amely nem lehet kevesebb a mindenkori minimálbérnél, ami 2019-ben bruttó 857 Ft/óra. A diákoknak a bruttó bérükből 15% SZJA-t kell fizetniük.

A multinacionális cégeknél a diákokat legtöbbször mérnöki, adminisztratív, IT és call centeres, idegennyelv-ismeretet igénylő munkakörökben várják. Sokan dolgoznak a turizmusban és a vendéglátásban egész évben, de a nyári főszezonban egyre több felszolgálót, pultost keresnek, konyhában, strandokon és fürdőben pedig különböző munkakörökben kisegítőket. Egész nyáron nagy az igény az ipari területeken működő gyártó cégeknél is, ahol sokszor a szabadságolások idejére foglalkoztatnak nagy számban diákokat, főként betanított munkára. Helyileg a legtöbb lehetőség Budapesten és környékén, a nagyobb megyeszékhelyeken, illetve ott van, ahol ipari park vagy szolgáltató központ (pl.: SSC) található. Nyáron Budapest mellett a Balatonon és a turisztikailag felkapott helyeken könnyű munkát találni.

Nem csak a négy fal között lehet dolgozni: keresnek vízimentőt a Balatonhoz, úszómestert és csúszdafelügyelőt strandokon vagy erdei vasúton jegyet kezelő kalauzt. A Balatonon kívül például a Tisza-tóra is keresnek diákokat, akik túrákat vezetnének a tó legszebb tájain, vitorlázást oktatnak, vagy éppen felügyelik a vízi játszótéren szórakozókat. Ugyanígy a nyári fesztiválok is sok diákmunkát kínálnak.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Rekordszinten a fiatalok megtakarítása

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, ha a konkrét összeget nézzük: a második negyedévben átlagban 783 ezer forintja volt a 19-29 éveseknek a K&H ifjúsági index szerint, hasonlóan magas összegre a felmérés több mint tízéves...

Tényleg túl sokat netezünk?

A 18-65 éves internetező magyarok átlagosan 4 órát interneteznek egy hétköznapon a szabadidejükben. A Reacty Digital legújabb felmérése szerint ezt kevesen tartják problémának, pedig a túlzásba vitt netezés negatív hatásait a lakosság negyede szokta...

Így csökkenthetjük a rezsiköltséget

Az elmúlt évek energiapiaci bizonytalansága, az elszálló energiaárak, mind megmutatták, mennyire fontos, hogy csökkentsük a saját energiafelhasználásunkat. Otthonunk szigetelésével nemcsak energiát és pénzt spórolunk, hanem annak értékét is növeljük. Falusi CSOK-kal és a hozzá...

Bőven van mit behoznunk a digitális gazdaság területén

Az uniós ranglistán 22. helyen áll a magyar piac 43,8 pontjával, szemben az 50 pont feletti EU-s átlaggal. A lemaradás a cégvilágban is érezhető, ami részben az informatikushiánnyal, a képzett szakemberek iránti jelentős kereslettel...

Nagyot újított az LG

Az LG Electronics (LG) hamarosan elérhetővé teszi a Home Connectivity Alliance HCA 1.0 specifikációjának első kereskedelmi implementációját, amely az LG ThinQ okosplatformon keresztül lehetővé teszi a különféle márkájú készülékek összekapcsolását. Ez év végére a...

Kriptóban olcsóbb és átláthatóbb a jótékonykodás

Átlátható, jól nyomon követhető módja az adományozásnak a blokklánctechnológián alapuló átutalás. Ez a három fő előnye a kriptovalutában történő jótékonykodásnak a Binance által megkérdezett emberek szerint. Bár a legtöbben még mindig inkább hagyományos pénzügyi...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jövő héten rajtol a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szeptember 25. és november 12. rendeznek meg országszerte. A...

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...

A marketing a stratégia része lett a generációváltáson áteső Euronics-nál

Óriási előrelépések, arculat és szlogenváltás zajlott sok sikerrel az elmúlt években a legnagyobb magyar tulajdonban lévő magyar webshopnál, ahol most belül is transzformálnak: új vezetőket igazoltak, köztük Metykó Tibort, aki az építőiparból érkezett a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

Nagy kihívás a fenntarthatóság a családi cégeknek

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....