- Hirdetés -

Megugrottak a kkv-k költségei

|

- Hirdetés -

A hazai kkv-k nem valószínűsítik az orosz-ukrán katonai konfliktus gyors befejezését, de reménykednek abban, hogy még idén véget érhet. A K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján ugyanis az elmúlt félév meglehetősen érzékenyen érintette őket. Szinte minden cégnél költségnövekedés történt, amiben szerepet játszik az alapanyagok drágulása és az árfolyamváltozás is. Ennek hatására ötből négy cég volt kénytelen emelni a termékei, szolgáltatásai árát.

A hazai vállalkozások nem számítanak arra, hogy a háború néhány héten belül befejeződik – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatásból, amely a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre szóló várakozásait vizsgálja. Többségük (54%) azonban még mindig bízik abban, hogy idén véget érhet. A háború komoly, akár több mint két évig tartó elhúzódását csak minden tizennegyedik cég feltételezi.

„Az orosz-ukrán katonai konfliktus elhúzódása a hazai vállalkozások egyéves várakozásaira is hatással van. Az árfolyamváltozás, az áremelkedés és az anyagbeszerzési nehézségek ugyanis mind a vállalati költségek emelkedésével járnak, ami meghatározó a további pénzügyi és beruházási terveket illetően. A kutatásból az is látható, hogy ez a hatás az egyes szektorokban eltérő mértékben jelentkezik. A mezőgazdasági cégek 66 százaléka, a kereskedelmi és a szolgáltató cégek nagyjából harmada (35%), az ipari, építőipari vállalkozásoknak pedig 45 százaléka jelezte azt, hogy nagymértékben befolyásolja 12 hónapra vonatkozó terveiket a katonai konfliktus” – mutatta be az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Alig van olyan cég, ahol az elmúlt félévben nem jelentkezett többlet kiadás. Ennek mértéke a vállalkozások több mint harmadánál (35%) nem haladja meg a 10 százalékot, a kkv-k többségénél azonban jóval komolyabb emelkedés történt. A cégek közel felénél (46%) 11-25 százalék között, minden tizedik vállalkozás esetében pedig 25 százalékot is meghaladó mértékben növekedtek a költségek. Ennek egyik oka, hogy az alapanyaghiány sok esetben a beszerzés drágulását okozta. Azok közül a cégek közül ugyanis, ahol nehézségeket okozott az alapanyagok beszerzése, 89 százalék mondta, hogy csak drágábban tudott hozzájutni a szükséges termékekhez. Emellett a költségek emelkedésében a forintárfolyam változása is komoly szerepet játszik: 72 százalék jelezte, hogy kedvezőtlenül befolyásolja cégét a forint gyengülése.

Az emelkedő költségek hatására ötből négy cég volt kénytelen árat emelni a felmérést megelőző fél évben. 37 százalékuk maximum 10 százalékkal, minden harmadik cég 11-25 százalék között, közel minden tizedik cég (9%) pedig 25 százalékot meghaladó mértékben.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Szeretik a dolgozók a kutyabarát munkahelyeket

Bár elvárásként még nem szerepel, de nagyban befolyásolja a gazdik döntését a „kutyabarátság", abban az esetben, ha két hasonló munkahely között választanak. A szakemberek szerint pár éven belül pedig oda is eljuthatunk, hogy kézzel...

Ezt hozta a nyár a lakáspiacon

Továbbra is a hazai lakáspiac egyik motorja az alku, tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb lakásértékesítési adataiból. A nyári hónapokban ez átlagosan 6,5 százalékos árcsökkentésre adott lehetőséget, ami éppen megfelel az előző negyedévben elérhetőnek....

Új évaddal folytatódik a Marvel sorozat

Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.Loki, a csínytevés istene visszatér, és rögtön a Téridő Variancia Alapítvány – egy időn és téren kívül létező,...

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...

Kiállítással ünnepel a National Geographic

A National Geographic Magyarország idén lett 20 éves. A kerek évforduló alkalmából a World Press Photo kísérő-kiállításán, a Magyar Nemzeti Múzeumban vonultatja föl a magazin két évtizedének legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait.Húsz év, kétszáznegyvennél...

A KNK-val kampányol a Haier

Szeptember elejétől október végéig tart a világ elsőszámú nagy háztartási gép gyártó márkájának őszi reklámkampánya, amelyet online felületeken, social médiában, közterületi eszközökön, plázákban és printben látható hirdetések, valamint PR-megjelenések támogatnak. A potenciális vásárlói útvonalak...

Egyre népszerűbb a munkaerő-kölcsönzés

A munkaerő-kölcsönzés egyre elterjedtebb fogalom munkavállalói körben is, de számos tévhit kering körülötte. Az Ipsos átfogó munkaerőpiaci kutatást végzett a Prohuman megbízásából. A vizsgált 12 hónapos időszakban a magyar közösségi térben kb. 14 ezer...

Természeti katasztrófák áldozatainak segít a L’Oréal

Becslések szerint az elmúlt 50 évben ötszörösére nőttek az éghajlatváltozás okozta katasztrófák, jelenleg közel hárommilliárd ember él katasztrófáknak kitett területeken, és az előrejelzések szerint 2050-re ez a szám egymilliárddal fog emelkedni. A L'Oréal Groupe...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Mesterséges intelligencia alapú asszisztenssel erősít az SAP

Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és...

Szeretik a dolgozók a kutyabarát munkahelyeket

Bár elvárásként még nem szerepel, de nagyban befolyásolja a gazdik döntését a „kutyabarátság", abban az esetben, ha két hasonló munkahely között választanak. A szakemberek szerint pár éven belül pedig oda is eljuthatunk, hogy kézzel...

Ezt hozta a nyár a lakáspiacon

Továbbra is a hazai lakáspiac egyik motorja az alku, tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb lakásértékesítési adataiból. A nyári hónapokban ez átlagosan 6,5 százalékos árcsökkentésre adott lehetőséget, ami éppen megfelel az előző negyedévben elérhetőnek....

Új évaddal folytatódik a Marvel sorozat

Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.Loki, a csínytevés istene visszatér, és rögtön a Téridő Variancia Alapítvány – egy időn és téren kívül létező,...

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....