- Hirdetés -

Megújult a bringások kedvenc mobilappja

|

- Hirdetés -

Egy éves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, ez alatt az egy év alatt pedig folyamatosan figyelték a felhasználói visszajelzéseket, hogy az app minél jobban kiszolgálhassa a biciklisek igényeit.

Egyre sikeresebb a Kerékpárosbarát app, amelyet eddig több mint harmincezren töltöttek le. Az alkalmazás létrehozásának apropója az Országos Kerékpárosbarát Hálózat, amelynek már több mint 700 tagja van. Az alkalmazás tartalmazza a már belépett kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, valamint a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, az e-bike töltőket és a kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat. Egyszóval: mindent, ami hasznos lehet egy bringás számára.

„Folyamatosan dolgozunk a fejlesztéseken a felhasználói visszajelzések és a saját tapasztalataink alapján. Rengeteg olyan fejlesztés is megvalósult, amiket korábban terveztünk. Ilyen például az, hogy bekerült az alkalmazásba egy keresőmotor, jelenleg már nagyjából száz útvonal közül válogathatunk és tekerhetünk rajta végig, de több mint 12 ezer vízvételi hely is szerepel már az appban. Aminek pedig a legjobban örülünk és ami egyben az egyik legnagyobb erőssége is az alkalmazásnak, hogy elérhető a felhasználói bejelentés lehetősége, amivel – annak ellenére, hogy útvonalat nem tervez az alkalmazás - egyfajta „bringás Waze” is lett egyben. Ezt a lehetőséget egyébként már sok százan használták eddig, napi szinten érkeznek a bejelentések. Ezeknek a felhasználói bejelentéseknek köszönhetően az e-bike töltők, pihenőhelyek, közmosdók és egyéb hasznos információk köre is folyamatosan bővül, de továbbra is mindenkit bíztatunk, hogy használja ezt a funkciót, hogy minden bringás pont felkerüljön a térképre” - fejtette ki Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője, aki azt is elárulta, hogy az alkalmazást kis költségvetésből fejleszti a MAKETUSZ, azzal a céllal, hogy minél több szolgáltató váljon kerékpárosbaráttá, valamint hogy az alkalmazás használatának hatására, egyre többen üljenek kerékpárra szabadidős céllal.

A jövőben is számos fejlesztést terveznek

Az applikáció felhasználási köréből és a felhasználók szokásaiból kiválóan látszik, hogy nagy szükség van egy ilyen alkalmazásra. A projektvezető szerint az alkalmazás éppen attól tud tovább fejlődni, hogy a fejlesztések mellett a felhasználók is hozzájárulnak az információáramláshoz a bejelentéseikkel.

„A közeljövőre nézve is több fejlesztést és újítást tervezünk. Az egyik ilyen az alaptérkép fejlesztése mellett, hogy fel lehet tölteni saját útvonalat is, amihez tartozni fog egy útvonalkövető funkció amivel így végigtekerhetünk a saját feltöltött útvonalunkon. Ez az követő funkció elérhető lesz útvonalfeltöltés nélkül is, tehát ha például az alaptérképünkre ráhelyezzük az OSM Kerékpárutak rátétréteget, és bekapcsoljuk a “követés” funkciót, tulajdonképpen az ország bármelyik kerékpárosútvonalán végigtekerhetünk. Fontos hangsúlyozni, hogy az app nem tartalmaz külön útvonaltervező funkciót, ez egy jóval komplikáltabb dolog, amit egyenlőre nem is tervezünk megvalósítani. Viszont terveink között szerepel egy olyan funkció, amelynek a bekapcsolásával, ha többen kerékpároznak együtt, láthatják egymást a csoport tagjai, ami megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a közös biciklizést” - tette hozzá Coates Ádám.

A jövőben az app kerékpárosbarát szolgáltatói funkciói is megújulnak és immár az is látszódni fog, mely kritériumoknak felel meg egy adott szolgáltató:

„Az a kerékpáros, aki meglátogatja a kiválasztott szállást, vendéglátóhelyet vagy attrakciót pontosan tudni fogja, mire számíthat ott. Nyilván a kötelező kritériumoknak – mint például szervizcsomag, biztonságos kerékpártárolás, vízvételi lehetőség - mindegyik szolgáltatónak meg kell felelnie, de hamarosan olyan jellemzők is láthatóak lesznek majd, mint mondjuk biciklimosási lehetőség, e-bike töltési lehetőség vagy éppen hogy fogad-e egy éjszakára vendéget egy adott szálláshely.”

A szolgáltatók számára a kerékpárosbarát hálózatba való bekerülés lehetősége továbbra is nyitott: egy regisztráció és az appon keresztüli önminősítés után, a MAKETUSZ központilag ellenőrzi a beküldött információkat és ha mindent rendben találnak a szolgáltató látható is lesz az alkalmazásban.

A MAKETUSZ a kerékpározás, a kerékpárosbarát hálózat és alkalmazás népszerűsítése érdekében szeptember közepére meghirdeti a Kerékpárosbarát hétvégét, amikor a kerékpárosok számára szolgáltatói kedvezmények lesznek igénybe vehetőek, illetve túrák is szerveződnek országszerte erre a hétvégére.

Fotó: MAKETUSZ

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Még mindig a Samsung a világ legjobb munkaadója

A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést már negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas...

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újabb saját gyártású sorozattal erősít a Disney+

A James Clavell bestseller könyve alapján készült FX- „A sógun” itthon kizárólag a Disney+-on lesz elérhető 2024. február 27-től. A 10 részes minisorozatot Rachel Kondo és Justin Marks készítette, melyben olyan sztárok és producerek...

Még mindig a Samsung a világ legjobb munkaadója

A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést már negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas...

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....