- Hirdetés -

Megvannak a legjobb munkahelyek

|

- Hirdetés -

Az SAP Hungary Kft, a Decathlon és a Szerencsejáték Zrt. is szerepel idén a Legjobb Munkahelyek között az Aon felmérése szerint. A program részeként elkészített kutatás alapján már csak a munkavállalók 59 százaléka tekinthető elkötelezettnek itthon.

Az Aon Legjobb Munkahelyek Programjában idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója mondta el a véleményét arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön, majd a válaszok alapján 18. alkalommal állította össze a legjobbak listáját. Az már most látható, hogy a támogató munkahelyi környezet fokozatosan tör előre a munkavállalók fontossági listáján. A jövő sikerességének záloga az agilis cégeké, akik képesek gyorsan, és hatékonyan reagálni a folyamatos változásokra.

Gyengül a munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, miközben elhelyezkedési esélyeikben évről évre magabiztosabbak: ma már a munkavállalók közel kétharmada nem aggódik állása elvesztése miatt és biztosnak érzi magát munkaerőpiaci esélyeit illetően. Amíg európai és globális viszonylatban is minimális növekedés tapasztalható a dolgozói elkötelezettségben, addig itthon nincs megállás: a csökkenés 3 éve folyamatos, idén 1% ponttal alacsonyabb, mint tavaly. Ez a negatív tendencia jellemzi a vállalatok tehetség megtartó képességével kapcsolatos dolgozói elégedettséget, és a cégek jövőbeli sikerességébe vetett hitet csakúgy, mint a munkáltatói márkával kapcsolatos elégedettséget. A megkérdezett munkavállalók mindössze 53%-a vélekedik úgy, hogy cége az egyik legjobb munkahelynek számít a szakmájában.

„Ma már a munkáltatói márka vonzósága és a vállalat jó hírneve nem elég, hitelesnek is kell lenni. Tükrözni kell azt a pozitív munkahelyi élményt, ami a munkatársakat nap mint nap éri, mert csak így tudja biztosítani a megfelelő tehetség megszerzését, megtartását és az utánpótlást. A munkavállalók csupán fele gondolja úgy, hogy cége kiváló munkavállalói élményt biztosít, egyértelmű tehát, hogy van miben fejlődni. Ebben a szervezetek egyik legnagyobb segítsége a folyamatos párbeszéd kialakítása és fenntartása lehet, hisz a munkatársak bevonásával és véleményük megismerésével lehet valós, pozitív hatást elérni. Azt is látjuk, hogy a támogató munkahelyi környezet megteremtése egyre fontosabbá válik, a tavalyi 10. helyről a hatodikra ugrott az elégedettségi területek fontossági sorrendjében. Ma már elengedhetetlen, hogy egy cég mindent megtegyen azért, hogy a dolgozók zavartalanul és hatékonyan végezzék a munkájukat az elkötelezettség megalapozása érdekében” – mondta György Máté, az Aon Magyarország Legjobb Munkahelyek Program projektvezetője.

Sok tekintetben nincs új a nap alatt: a kisebb cégeknél magasabb az elkötelezettség, a 29 év alatti munkavállalók a legpozitívabbak az elhelyezkedési esélyeiket illetően, a férfiak továbbra is jóval magabiztosabbak, mint a nők, és az idősebbek nehezen váltanak.

A Legjobb Munkahelyek azonban már most élen járnak több területen. Dolgozóik 77%-a szerint például kiváló munkavállalói élményt biztosítanak, és hangsúlyozzák az emberközpontú és lelkesítő jövőképet mutató felsővezetést is. A legjobb cégek egyértelműen kiemelkednek az átlagból, a legtöbb mutató tekintetében körülbelül 20% ponttal magasabb az elégedett munkatársak aránya. Munkavállalóik 81%-a vélekedik kedvezően a cég tehetségvonzó képességéről, és több mint 60%-uk pozitívan nyilatkozik a tehetség megtartással és a rendelkezésre álló munkaerővel kapcsolatban. Kollégáik sokkal vonzóbbnak tartják a céget, emellett hiteles munkáltatónak is gondolják. A Legjobb Munkahelyeknél 10-ből 8 dolgozó véli úgy, hogy anyagilag is részesül a cég sikeréből, szemben az 57%-os magyar átlaggal.

Idén 13-an kerültek a legjobbak közé. Közülük három cég, a B.Braun Avitum Hungary Zrt., az EuroFamily és a DECATHLON Magyarország már negyedszer nyerte el zsinórban a Legjobb Munkahelyeknek járó elismerést.

Az 50-250 fő közötti kategóriában Aon Legjobb Munkahelyek:

Atlas Copco Hungary Kft – Industrial Technique

Cisco Systems Mo. Kft

Carglass Magyarország – CG Hungary Kft.

Nutricia Early Life &Advance Medical Nutrition

Starschema Kft.

WHC

A 250 és 1000 fő közötti cégek legjobbjai:

B.Braun Avitum Hungary Zrt.

EuroFamily

Az 1000 főnél többet foglalkoztató cégek:

SAP Hungary Kft.

DECATHLON Magyarország

Szerencsejáték Zrt.

Az Aon Legjobb Munkahelyek Program globális és regionális viszonylatban is közel 20 éve ismeri el a szervezeteket. A Nemzetközi mérésben részt vett vállalatok közül két magyar leányvállalat kapta meg a Legjobb Munkahely elismerést:

Mars Magyarország Értékesítő Bt.

profession.hu Kft.

Pék Eszter, az Aon Legjobb Munkahelyek Program 2019 Programvezetője elmondta: „A felgyorsult környezet, a folyamatosan változó elvárások szükségessé teszik, hogy a szervezetek képesek legyenek gyorsan és hatékonyan reagálni. Ennek alapvető eleme a kommunikáció és a különböző szervezeti folyamatok hatékony működtetése. A magyar munkavállaló kritikus, ám míg a legjobbaknál a kollégák 71%-a elégedett azzal, ahogyan a szervezete reagál a változásokra, addig egy átlagos cégnél a dolgozóknak kevesebb mint fele vélekedik erről kedvezően.”

Uzsák Éva Virág, az Aon Magyarország cégvezetője pozitívan tekint a jövőbe. Úgy véli, hogy a 3 éve folyamatosan csökkenő dolgozói elkötelezettség lehet inspiráló is, hiszen gyors változtatásra és cselekvésre ösztönzi a cégeket. „A szervezeti változások kezelésében óriási a különbség a legjobbak és az átlagos cégek között. A sikeres szervezetek képesek megújulni, tanulnak a hibáikból és felismerik, hogy ezáltal fejlődhetnek. Azok a cégek tudnak a jövőben igazán sikeresek lenni, amelyek érzékenyen reagálnak a külső ügyfelek változó igényeire, gyorsan karolnak fel új ötleteket a siker érdekében, és lehetőséget adnak az új dolgok kipróbálására még akkor is, ha azok hibához vezetnek. Mindezt pedig a munkavállalóik aktív bevonásával és közreműködésével teszik. Kirajzolódik az idei adatokból is, hogy a jövő egyik sikertényezője a szervezeti agilitás lesz. Ezért a 2019-es Legjobb Munkahelyek Programban már kiemelten vizsgáljuk ezt a kérdést is ”– tette hozzá a cégvezető.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Május elején rajtol az RTL új kvízműsora

Május 6-tól minden hétköznap este lesz látható az RTL képernyőjén a The Floor – Csak egy maradhat című kvízműsor. A monumentális díszletben zajló izgalmas, fordulatos vetélkedőt Szujó Zoltán vezeti. A Hollandiából indult és a világ...

Átadták a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján. Mohos Márton, a 24.hu fotósa Fokozódó nyomás...

Oscar-jelölt duó filmje érkezik a hazai mozikba

Alain Gagnol és Jean-Loup Felicioli, az Egy macska kettős élete (A Cat in Paris) Oscar-jelölt rendezői egy varázslatos animációval jelentkeznek: májusban jön a Nina és a sündisznó titka.A tízéves Nina képzeletét mindig is apja...

Ezzel az autóval történik a legtöbb baleset

A carVertical autóipari adatszolgáltató friss tanulmánya feltárta, hogy melyik autómárkát éri a legtöbb sérülés Magyarországon: a lista élén a BMW járművek állnak. Ez hasonló a többi ország trendjére is, azaz a BMW a leginkább...

Kevesebb fizetésemelés – erre számíthatnak idén a munkavállalók

Év elején kevesebb munkaadó ütemezett be idénre fizetésemelést, mint amennyien tavaly fejlesztettek a béreken, és bár továbbra is többségben vannak az emelést tervezők (63%), azonban a béren kívüli juttatások keretösszegét kevesen bővítik – derült...

Egyre sötétebben látják a jövőt a nagyvállalatok

Ismét csökkent a hazai nagyvállalatok éves várakozásait mutató K&H nagyvállalati növekedési index, aminek hátterében főleg a gazdasági környezet továbbra is negatív megítélése áll. Saját kilátásaikat illetően azonban még mindig enyhe optimizmus, kivárás figyelhető meg....

Itthon is népszerűek a minilakások

Kitart a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások keresettsége a hazai ingatlanpiacon. 2023-ban a legtöbb, kis alapterülettel rendelkező, megfizethető árú ingatlant kisebb otthonba költözés miatt a vidéki területeken vásárolták a Duna House ügyfelei,...

Izgalmas kalandra vállalkoznak a bringások

Április 20-21-én, éppen a Föld napja előtti hétvégén, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy játékra hívja a vállalkozókedvű bringásokat, aminek a keretében megkísérlik körbetekerni a Földet. Nem lehetetlen, és most bárki részt vehet...

Nagyot nőtt az Erste ingatlanalap

A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap...

Így készíthetsz csodás tavaszi képeket a mobiloddal

A Honor jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.Öltözzünk megfelelően – Tény,...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Megállíthatatlanul száguld a globális hotelipar

Kiemelkedő évet zárt a nemzetközi hotelpiac: 2023-ban az egy kiadható szobára jutó árbevétel 13,5 százalékkal, az átlagos napi szobaár 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket, miközben az átlagos szállodai foglaltság 64,4...

Május elején rajtol az RTL új kvízműsora

Május 6-tól minden hétköznap este lesz látható az RTL képernyőjén a The Floor – Csak egy maradhat című kvízműsor. A monumentális díszletben zajló izgalmas, fordulatos vetélkedőt Szujó Zoltán vezeti. A Hollandiából indult és a világ...

Átadták a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján. Mohos Márton, a 24.hu fotósa Fokozódó nyomás...

Oscar-jelölt duó filmje érkezik a hazai mozikba

Alain Gagnol és Jean-Loup Felicioli, az Egy macska kettős élete (A Cat in Paris) Oscar-jelölt rendezői egy varázslatos animációval jelentkeznek: májusban jön a Nina és a sündisznó titka.A tízéves Nina képzeletét mindig is apja...

Ezzel az autóval történik a legtöbb baleset

A carVertical autóipari adatszolgáltató friss tanulmánya feltárta, hogy melyik autómárkát éri a legtöbb sérülés Magyarországon: a lista élén a BMW járművek állnak. Ez hasonló a többi ország trendjére is, azaz a BMW a leginkább...

Don't Miss

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...

Mi teszi roppant eredményessé a PR-munkát? – interjú Knapcsek Katalinnal

A jól végzett munkában hiszek, a folyamatos visszacsatolásban, értékelésben és a pontos elszámolásban – mondta el az mmonline.hu-nak adott interjúban Knapcsek Katalin. A KNK alapítója és ügyvezető igazgatója beszélt arról is, hogyan alakult üzleti...