- Hirdetés -

Mélyrepülésben a dízel autók

|

- Hirdetés -

Az elektromos autók hódítása és a környzetkímélő technológiák terjedése alaposan lenyomja a dízelek iránti keresletet.

Az utóbbi években a dízel autók aránya Európa-szerte csökkent, és a hazai trendek is hasonlóan alakulnak. A Használtautó.hu adatai szerint 2012-ben még az érdeklődők mintegy kétharmada gázolajos autóra szűrt, tavaly viszont már csupán harmaduk volt rájuk kíváncsi. A 2015-ben kirobbant dízelbotrány igencsak rányomta a bélyegét az eladásokra, ami persze felfogható pozitívumként is, ha a károsanyag kibocsátást nézzük. Persze meg kell jegyezni, az EU-ban igen szigorúan vett CO2 emissziós értékek pont a visszaszoruló, illetve visszaszorított dízel autókkal tarthatók könnyebben, így annak kapcsán továbbra is igen nagy bajban vannak az autógyártók.

Feljövőben az e-autók

Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) adatai azt mutatják, hogy míg 1990-ben a dízel autók aránya az újautó-eladásoknál mindössze 13,8 százalékos volt, később már az autóknak akár több mint fele gázolajos motorral fogyott. A csúcsérték 55,7 százalékos dízelaránnyal 2011-ben adódott, sőt, 2008-ban a Franciaországban eladott autók 77,3 százaléka volt gázolajos. 2017-re az arány 44,4 százalékra esett, míg 2018 szeptember végéig az EU-ban 34,7 százalékra zuhant a dízelek aránya, ami azt jelenti, hogy eladásuk az amúgy növekvő piacon is közel ötödével, 18 százalékkal csökkent. Bár a dízelek helyett a legtöbb vevő benzinest vesz, közben 37,4 százalékkal nőtt az elektromos, 37,1-gyel a hibrid, 24,5-tel a konnektoros hibrid modellek eladása.

Itthon is zöldül a közlekedés

A hazai, árérzékenyebb piacon – az új autók körében – sosem érte el az 50 százalékos szintet a dízelek aránya, ám 2010 és 2015 között szerényebb ingadozásokkal 40-46 százalék között mozgott. 2017-ben már csupán 32 százalékos, tavaly pedig 2007 óta nem tapasztalt mértékben szerény arányban, mindössze 24 százalékban keltek el gázolajjal hajtott autók.

Ezzel párhuzamosan a hibridek eladása 61, az elektromos autóké 73,5 százalékkal bővült, és a piaci átlagot meghaladó, 29,5 százalékos növekedést mutattak a benzines autók is, melyekből csaknem 22 ezer példánnyal több fogyott, mint az előző évben.

A használtautó-piacon sem keresik a dízelt

A Használtautó.hu oldalon 2012-ben még az érdeklődők mintegy kétharmada gázolajos autóra szűrt, tavaly már csupán harmaduk volt rájuk kíváncsi, s a gázolajos modellek aránya a külföldről behozott autók körében is csökken. “A dízelek iránti lelkesedés hiánya voltaképp jó hír, hiszen a benzineseknél jellemzően szerényebb fogyasztásuk és szén-dioxid emissziójuk mellett egyéb káros anyagokból, például nitrogén-oxidokból és szén-hidrogénekből, valamint a 2014-ben bevezetett Euro VI-os norma alatt koromrészecskékből is többet pufognak ki, ami egyértelműen káros a légminőségre, így az egészségünkre is. Lenne persze még hova fejlődni, hiszen a behozott autók több mint fele több mint 10 éves, azoknak is csaknem 50 százaléka gázolajos, épp olyan (legfeljebb Euro 4-es) emissziós normával, amilyennel Hamburg vagy Stuttgart belvárosába már be sem lehet hajtani. Az alacsony fogyasztásra vágyók számára továbbra is ajánlottak a hibrid modellek, melyek piacrésze hazánkban is egyre látványosabban bővül” – mondta Katona Mátyás, a Használtautó.hu autós magazinjának főszerkesztője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hamarosan jöhetnek a kassza nélküli boltok

A fizetések elektronikus irányba billenése már korábban is tapasztalható volt, hiszen a korszellemnek megfelelően gyors, kényelmes és biztonságos fizetési lehetőséget biztosít. A koronavírus-járvány ezt az átállást exponenciálisan felgyorsította. Egy több ezer éves evolúciónak lehet...

Egészséges újításokkal érkeznek a legújabb okosórák

A Samsung bejelentette a Galaxy Watch5 és Galaxy Watch5 Pro termékek érkezését, amelyek továbbfejlesztett funkciókkal rendelkeznek az egészségünk megőrzését szolgáló mindennapi szokások kialakításáért. A Galaxy Watch5 esetében a vállalat tovább fejlesztette mindazokat a funkciókat,...

Eszméletlenül nagy a weboldalak karbonlábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a...

Podcasttel és izgalmas közvetítésekkel erősít a Sport TV

Garantált szórakozást kínál augusztustól is a Sport TV a nézőknek, hiszen négy Bajnokok Ligája-sorozat (férfi és női kézilabda, labdarúgás és jégkorong) mellett többek között a Serie A sztárcsapatai, a darts bajnokai, az NBA, a...

Kiderült, mennyi energiát takarítanak meg a cégek

A GKI Gazdaságkutató Zrt. megvizsgálta, hogy a vállalkozások hajtottak-e végre energiamegtakarító beruházásokat az utóbbi 3 évben, s ezzel mekkora energia megtakarítást értek el. A felmérés 2022 májusában készült, 964 vállalkozás válaszai alapján, amelyek 5...

Beindult a menekülés az ingatlanpiacon

Éles váltás körvonalazódik a hazai ingatlanpiacon azt követően, hogy a kormány módosított a rezsicsökkentés szabályain, ugyanis nem tudják az emberek, hogyan alakul a rezsiköltség a jövőben, erről beszélt Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa....

Streaming tartalmakkal dobnák fel a Walmart+-t

A világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, a Walmart több médiacéggel is egyeztetéseket folytat a Walmart+ szolgáltatás streaming tartalmakkal történő kibővítéséről. A The New York Times információi szerint a Paramount, a Disney és az NBCUniversalt birtokló...

Óvatosabban akciózhatnak idén a webshopok

Az erős piaci verseny a legtöbb esetben késlelteti az online kereskedelemben értékesített termékek áremelkedését az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál elemzése szerint. A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy idén jóval óvatosabbak lehetnek az akcióknál...

Jobban kell küzdenünk a fogyasztók figyelméért

Egymás gondolatainak meghallgatása, egymás munkáinak megtekintése mindig inspirációt nyújt és elősegíti a megújulásra való készséget, képességet – vallja Mérő Ádám, a Coca Cola Company Consumer & Shopper Connection Director-a. A szakember a szeptember 15-i...

Okoseszközök védhetik meg a házunkat

A legtöbb magyar család augusztusban vág neki az akár többhetes nyári vakációnak, gyakran felügyelet nélkül hagyva a házat. Nem csoda hát, hogy ebben az időszakban aktívak a besurranó tolvajok is. Szerencsére az okoseszközöknek hála...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Előnyben a fenntartható szálláshelyek

A személyre szabhatóság és a fenntarthatóság is megjelenik a legfontosabb döntési szempontok között a magyaroknál a szállás kiválasztása során – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. A legtöbben energiatakarékos izzók, illetve napelemek telepítésével...

Hamarosan jöhetnek a kassza nélküli boltok

A fizetések elektronikus irányba billenése már korábban is tapasztalható volt, hiszen a korszellemnek megfelelően gyors, kényelmes és biztonságos fizetési lehetőséget biztosít. A koronavírus-járvány ezt az átállást exponenciálisan felgyorsította. Egy több ezer éves evolúciónak lehet...

Egészséges újításokkal érkeznek a legújabb okosórák

A Samsung bejelentette a Galaxy Watch5 és Galaxy Watch5 Pro termékek érkezését, amelyek továbbfejlesztett funkciókkal rendelkeznek az egészségünk megőrzését szolgáló mindennapi szokások kialakításáért. A Galaxy Watch5 esetében a vállalat tovább fejlesztette mindazokat a funkciókat,...

Eszméletlenül nagy a weboldalak karbonlábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a...

Podcasttel és izgalmas közvetítésekkel erősít a Sport TV

Garantált szórakozást kínál augusztustól is a Sport TV a nézőknek, hiszen négy Bajnokok Ligája-sorozat (férfi és női kézilabda, labdarúgás és jégkorong) mellett többek között a Serie A sztárcsapatai, a darts bajnokai, az NBA, a...
- Hirdetés -

Don't Miss

Jobban kell küzdenünk a fogyasztók figyelméért

Egymás gondolatainak meghallgatása, egymás munkáinak megtekintése mindig inspirációt nyújt és elősegíti a megújulásra való készséget, képességet – vallja Mérő Ádám, a Coca Cola Company Consumer & Shopper Connection Director-a. A szakember a szeptember 15-i...

A marketingvezetők jó esetben interdiszciplináris gondolkozók

Manapság a marketing az egyetlen omnipotens diszciplina, amely egy vállalat működésének teljességét képes átfogni – állítja Szabó Béla. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója a Marketing Summitot beharangozó interjúsorozatban az mmonline.hu-nak beszélt arról, hogy milyen...

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...

További növekedés lehet

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb médiaügynökségek rangsorát a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan látják a múlt évet és mire számítanak idén, Novák Péter, a Dentsu Hungary...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Eszméletlenül nagy a weboldalak karbonlábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a...

Újabb lépést tett a fenntarthatóság felé a Samsung

A Samsung jelentős előrelépést tett a mobilkommunikációs üzletág 2025-ös fenntarthatósági céljainak elérése felé. A legfontosabb kezdeményezések közé tartozik az újrahasznosított anyagok továbbfejlesztett használata és beépítése a termékekbe, a környezettudatosabb csomagolás kialakítása, valamint a régebbi...

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....