- Hirdetés -

Mesterséges intelligencia alapú alkalmazással is segíti partnereit a SPAR

|

Tovább bővítette kistermelői partnerprogramját a SPAR Magyarország: a Régiók Kincsei révén már több mint 600 új, hazai termék érhető el az üzletek kínálatában. A vállalat ezen felül szakmai támogatást is nyújt partnereinek fejlődésük és piaci pozíciójuk további javításáért, valamint egy új alkalmazást is fejlesztett számukra a hatékonyabb kommunikáció érdekében.

A SPAR Magyarország 2021-ben elindította Régiók Kincsei programját a helyi termelők kiváló minőségű, kézműves termékeinek piacra juttatása érdekében. A vállalat Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Pécsen, Győrben, valamint Budapesten is lehetővé tette, hogy az ezen központok vonzáskörzetéből érkező mikro- és kisméretű vállalkozások, termelők, kézműves cégek, kis borászatok és sörfőzdék az adott térség számára értékesíteni tudják termékeiket. Ezzel a helyi partnerek lehetőséget kaptak, hogy az adott régiós központ néhány tíz kilométeres vonzáskörzetéből a szállítási láncokat lerövidítve, minél kisebb környezeti terhelést okozva tudják beszállítani magas minőségű termékeiket a SPAR üzleteik polcaira.

A vidéki termelőket és kisvállalkozásokat segítő programban résztvevő cégek együttesen több mint 600 főt foglalkoztatnak, és olyan kistérségekben is támogatják a munkahelyek megőrzését és a munkahelyteremtést, ahol kevésbé vannak jelen nagyobb vállalkozások. A SPAR Magyarország jelenleg már 120 beszállító több mint 600 termékét forgalmazza az üzlethálózatában a Régiók Kincsei program keretében. A tejtermékek, tészták, borok, felvágottak, lekvárok, mézek mellett hidegen sajtolt olajok, kézműves sörök, borok, befőttek, savanyúságok, tészták és édességek találhatóak meg a választékban.

„A visszajelzések rendkívül pozitívak, a vásárlóink értékelik a hagyományos technológiával előállított termékek minőségét és ízét, és fontosnak tartják, hogy megbízható, hazai termék kerüljön a kosarukba. Az egyre bővülő számú kisvállalkozó partnereinknek pedig nagyszerű bemutatkozási lehetőséget ad ez a program. A SPAR ugyanakkor a termékek piacra juttatásán túl szakmai segítséget is szeretne adni számukra, ezért nemrégiben ismét megrendeztük a kétnapos SPAR Marketing Bootcamp rendezvényünket, amelyen előadóink olyan hasznos marketing tudásanyaggal és gyakorlati tanácsokkal látták el a résztvevőket, amelyek segítik őket a piaci versenyben való helytállásban, illetve vállalkozásuk fejlesztésében” - ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A „Közösségben az erő” szlogent viselő rendezvény előadói az üzleti stratégia, az árképzés, a közösségi média, a márkaépítés, a tárgyalástechnika és a mesterséges intelligencia témaköreit mutatták be a kisvállalkozóknak. A résztvevők képviselői nemcsak előadásokon vehettek részt, hanem különböző workshopok keretében gyakorlati tanácsokat is kaptak. Ezen felül egy mesterséges intelligencia alapú applikációt is bemutatott a SPAR kifejezetten a Régiók Kincsei beszállítói számára: ez a megoldás hatékonyabbá teszi a közösségi média kommunikációjukat.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Tovább nőtt a topvezetők aránya a digitális TOP50-ben

Az idén is helycsere történt a digitális szakembereket összegyűjtő rangsorunk élén. Bán Zoltán Net Média Zrt.-vezérigazgató – a tavalyi listavezető – a második helyen végzett, a partizános Gulyás Márton pedig a harmadikról az elsőre...

Összefogott a SkyShowtime és a Magyar Telekom

Európa legújabb streaming-szolgáltatója, a SkyShowtime tovább bővíti szolgáltatás-kínálatát és szórakoztató tartalmai elérhetőségét: az első magyarországi együttműködése keretében egyesíti erőit a Magyar Telekommal, az ország vezető távközlési szolgáltatójával.Először lesz elérhető a SkyShowtime hazánkban TV előfizetéssel...

Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból

A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán - amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg - Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő...

Látványos 3D-kampánnyal erősít a Red Bull

Még megtekinthető a XIX. kerületben az a térhatású digitális plakát, amely a Red Bull Winter Edition idei Jeges áfonya & Vanília termékét hirdeti. Az energiaitalgyártó Magyarországon először jelentkezik nagyszabású, addicionális és innovatív digitális citylight...

Komoly elismerést kapott a K&H jövő gyógyítói díj

A kommunikációs szakma is elismerte a K&H jövő gyógyítói díjat, amely most bronz díjat nyert a Prizma Kreatív PR verseny CSR megoldások kategóriájában. A tavaly indult kezdeményezés célja, hogy elismerje a szívvel-lélekkel gyógyító és...

Hivatalos Binance-csatorna indult a WhatsAppon

A kereskedelmi volumen és felhasználók száma alapján a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance az iparágon belül az elsők között csatlakozik a WhatsApphoz. A több mint 2 milliárd ember által használt üzenetküldő alkalmazásban mostantól egy...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...