
Összesen valamivel több mint 1,1 milliárd forintnyi támogatásról döntött a Filmszakmai Döntőbizottság. A Nemzeti Filmintézet támogatásával Mónus József hagyományőrző íjászmestert bemutató dokumentumfilm és egy hidegháborús kémkomédia készülhet el.
A Csak a győzelem című kaland-dokumentumfilm Mónus József világbajnok, hagyományőrző íjászmestert mutatja be. Az ő belső útkeresése és identitásának megtalálása áll a film középpontjában, felvillantva Mónus József életének meghatározó állomásait és helyszíneit. A film a szenvedélyről, kitartásról és a nagyságra való törekvésről szól, producerei Fülöp Péter és Gáspár Dénes, rendezője Tóth Tamás. A gyártó az FP Films Kft, az NFI 292,700 millió forinttal támogatja az alkotás elkészítését.
A Kémfeladatok kezdőknek egy nagyravágyó balatoni londínerről szól, aki hirtelen egy hidegháborús hadművelet kulcsfigurájává válik. Kalandos küldetése során rá kell jönnie, belőle sosem lesz szuperkém, viszont átlagemberként is boldog lehet a felesége mellett. A film egy ’70-es években játszódó, humorral átszőtt anti-James Bond sztori, melynek rendezője Nagy Viktor Oszkár, forgatókönyvírója Csala Norbert, producere pedig a Liza a rókatündér-t és a Szia, Életem!-et is jegyző Major István. A gyártó a Kémfilm Kft., erre a filmre 811,358 millió forintot ad az NFI.