- Hirdetés -

MINI-kkel népszerűsítik a Bridge Budapest programját

|

- Hirdetés -

Stratégiai partnerséget kötött a MINI és a Bridge Budapest Egyesület. A két szervezet közösen választott nyolc innovatív és stílusérzékeny vállalkozást, hogy országszerte hírét vigyék és képviseljék a Vállalható Vállalkozás programot és annak fő célját, egy nemzetközileg is versenyképes, felelősen gondolkodó, előretekintő vállalkozói közeg létrehozását Magyarországon.

A Vállalható Vállalkozás programban a tagság elnyeréséhez szükséges önellenőrző tesztet immár félezer vállalkozás töltötte ki. Küldetésük az innovatív, fenntarthatóan és átláthatóan működő magyar vállalkozások közösségének erősítése. Ehhez csatlakozik mobilitási partnerként a MINI, hogy a Navigátorok segítségével a virtuális kapcsolatok építésén túl személyesen is hírét vigyék a Vállalható Vállalkozás kezdeményezés fontosságának. A partnerség célja emellett a bővülés is, a navigátorok országjárásuk során segítenek minél több vállalható vállalkozás megismerésében.

„Nagy öröm számunkra, hogy a MINI támogatását ajánlotta fel a Vállalható Vállalkozások kezdeményezésünknek, hiszen a segítségükkel még eggyel magasabb fokozatba kapcsolhat az országos terjeszkedés, a küldetésünk országos ismertségének erősödése” – közölte Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője.

A mobilitási partnerség előnyeit azonban nem csak a Bridge-MINI Navigátorok élvezhetik, hiszen például a május 31-i Vállalható Vállalkozás tax party vendégeinek biztonságos hazajutásában is segédkeznek majd MINI-k. Természetesen a két szervezet más praktikus meglepetésekkel is készül, ami mind azt a célt szolgálja, hogy minél több emberhez eljussanak a Vállalható Vállalkozók, és egyre tudatosabbá váljon az üzleti környezet Magyarországon.

MINI-Bridge Navigátorok

Horváth Dorka

Horváth Dorka Karányi Danival együtt a Bookr Kids applikáció alapítója. Az online mesetárban már jóval több, mint 100 interaktív történet található, amik nem csak tökéletes szórakozást adnak a gyerekeknek, hanem a fejlesztő játékok segítségével észrevétlenül tanulni is tudnak belőlük. A legnagyobb klasszikusoktól a legmodernebb mesékig minden kisgyerek megtalálja a kedvencét az appban, melyet 2016-ban az ország játékának választottak. Az applikációban megtalálható például a gyerekkaraoke, ami együttesen értelmezi a látott és a hallott szöveget. A Bookr Kids kitalálója hisz abban, hogy minden történet hatással lehet az életünkre és a személyiségünkre.

Balogh Ákos

A YouTyuk.hu a nevéhez méltón egy olyan weboldal, ahol az emberek friss tanyasi tojást rendelhetnek szabad tartású tyúkoktól. A vevőnek csupán ki kell választania a számára legszimpatikusabb gazdát és bejelölni, hetente mennyi tojásra lenne szüksége. A tojásokat a hozzá legközelebbi YouTyuk.hu pontnál pedig könnyedén át tudja venni. Ákos kezdeményezésével le szerette volna venni a terhet azoknak a válláról, akik nem tudják piacon eladni a megtermelt tojást vagy nem érnek rá termelőket keresni. A YouTyúkkal együttműködő magánszemélyek száma 450 fő, emellett már tizenhat átvevő pont található Budapesten és tizenöt fővárosi étterembe szállítják a megtermelt tojást.

Juhász-Váczi Heni

A Folqa kollekció alkotója korábban reklámszakemberként dolgozott, a gyerekvállalás azonban az önfoglalkoztatás irányába terelte. A Folqa márka létrehozásával az volt a célja, hogy olyan minőségi szuvenír márkát vigyen a piacra, amit a helyi emberek is meleg szívvel ajánlanak az idelátogató turistáknak. A különböző népi foglalkozásokat modern kivitelezésben megtestesítő tízcentis műgyanta figurák sikere magáért beszél, a bolti értékesítés mellett négy-ötcsillagos szállodák is felvették exkluzív szobaszerviz kínálatukba, és a konferenciaszervezők is előszeretettel rendelik a figurákat, illetve a Folqa egyéb termékeit.

Laposa Bence

Bence Badacsony legkedveltebb borászatának, a Laposa Borbirtoknak az elismert borásza, aki 2004-ben vette át édesapjától a Laposa Birtok irányítását. Már gyerekkorában eldöntötte, hogy borász lesz, mikor családjával „borvidékjáró” kirándulásokat tettek a hétvégéken. A Laposa Birtokon hagyományos, helyi szőlőfajtákkal foglalkoznak, pincészetükben elsősorban az Olaszrizling és a Rajnai rizling található. A szőlők a vulkanikus tanúhegyek legjobb területein helyezkednek el. Boraikban elsősorban a területre jellemző ásványos jelleget szeretnék megmutatni, illetve törekednek az eleganciára és könnyedségre is. A Laposa Birtok mára 30 hektárosra nőtt, évente pedig több mint 250.000 palack bort köszönhetünk nekik.

Müller László

Müller László feleségével, Lugosi Viktóriával alapította meg a Smúz-Virágneked nevű virágüzletet, ahonnan már 15 éve rendelik meg az emberek a csodaszép virágcsokrokat. Kreativitásuknak köszönhető, hogy a Smúz sokkal inkább egy életérzés, egy „kreatív fészek”, ahol az emberek exkluzív környezetben vehetik át a számukra tökéletes csokrot. A Parlament mellett található üzletben nem csak a csokrok találhatóak meg, a betévedő vendégek design termékek közül is választhatnak, miközben kávékülönlegességeket és süteményeket kóstolhatnak. Az üzletnél található egy „szelfi pont” is, ahol az emberek a megfelelő szögből készíthetnek közös képet a Parlamenttel. A Smúz-Virágneked vidékre és külföldre is teljesít megrendeléseket, az évek során elérték, hogy mára 147 országban legyenek jelen az egész világon.

Ottlik Dávid

A Synetiq társalapítója és üzletvezetője már 14 éves korától indított el különböző vállalkozásokat. Már ennyi idősen tervezett, gyártott és értékesített design termékeket, média consulting vállalkozásával öt kontinensen is dolgozott. 2013-ban Divák Ádámmal alapította a Synetiq nevű vállalkozásukat, ami neuromarketing technológiával és médiakutatással foglalkozik. A cég többek között futurisztikusnak ható technológiával dolgozik, következtetéseket vonnak le az agyhullámok és az emberi reakciók mérésével arról, miképpen reagálunk például egy filmre. Megrendelőik között mára többek között megtalálható a BBC, HBO, RTL, Tesco és a Telekom.Az évek során több díjat is sikerült bezsebelniük. A Synetiq mérnökökből, kutatókból és médiaszakemberekből áll, emellett Budapesten és Londonban is található irodájuk.

Paller Eszter

Paller Eszter a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnök karán végzett, ezután néhány évet Párizsban élt, ahol tervezőként dolgozott különböző építész irodákban. Magyarországra visszatérve a Geppetto Belsőépítész Irodában dolgozott. 2012-ben már szabadúszó belsőépítészként alapította meg a Paller Eszter Interior Designt-t, ami azóta már csapattá bővült és azon dolgozik, hogy az ügyfeleket minél széleskörűbben tudják kiszolgálni. 2017-ben munkájukat az Év Belsőépítész Cége díjjal is jutalmazták.

Ráday Dávid

Ráday Dávid a Hello Wood egyik alapítója. A Hello Wood egy nemzetközi építész program és design stúdió, aminek székhelye Budapesten található. A cég induló ötlete egy iskolai feladat volt, ahol különleges fainstallációkat kellett készíteniük egy dán fesztiválra. A fesztivál meghiúsulása miatt viszont úgy tűnt, a beleáldozott munka kárba veszett. Az alkotócsoport nem hagyta ezt annyiban, így rendezték meg 2010-ben a legelső tábort. Az évek során a cég már nem csak alkotótáborokból áll, sorra kapják a rangosabbnál rangosabb megrendeléseket. Műveik közé tartozik az óriási Omnia kávéscsésze vagy a 2014-es Colosseum a Sziget fesztiválon. 2013 decemberében elajándékozott szánkókból építettek karácsonyfát a Müpa elé, aminek szintén elismerő visszhangja lett. A Hello Wood csapata sorra nyeri a díjakat, elismeréseket és pályázatokat.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Fontos ügyet támogathatnak a Tesco vásárlói

Az előző évekhez hasonlóan a Tesco 2023 októberében is jótékonysági akciót indított az emlőrák elleni küzdelem támogatására. A Go Pink címkével jelölt termékek vásárlásával az áruházlánc vásárlói 5 forinttal segítik a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati...

Nagyot újított a K&H

Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig...

Kapszulás vagy kotyogós? Ezt veszik a kávérajongók

Tízből hat vásárló kapszulás kávét rendel, megerősödött az őrölt kávék forgalma, az ügyfelek több mint ötöde pedig online rendel szemes kávét az eMAG-ról. Az eMAG legutóbb 2021-ben vizsgálta a platformján zajló kávévásárlási szokásokat, akkor...

Ennyit keres most egy kezdő informatikus

A legtöbben minimum 5 év szakmai múlttal, vendéglátós, oktatási, pénzügyi vagy kereskedelmi területről váltanak IT-ra.A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan...

Egyre több magyar munkavállaló keres külföldön munkát

Az utóbbi években fokozódó tendencia, hogy egyre több magyar állampolgár hagyja el hazáját, hogy külföldön találjon munkát és boldogulást. Ez a jelenség főként a hazai gazdasági instabilitás és az ezzel járó infláció eredménye.Az Európai...

Több száz emberen segített az Erste

Az elmúlt években 70 család, összesen mintegy 400 ember lakhatási gondjain enyhített az Erste Social Housing programjának segítségével a Habitat for Humanity Magyarország. A bank a lakhatási világnap alkalmából a magyar társadalom egyik legégetőbb...

Valódi növekedésről álmodni sem mernek a hazai cégek

Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek...

Erősítenék a média átláthatóságát és függetlenségét

Az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabályról 448 szavazattal, 102 ellenében és 75 tartózkodással kedden elfogadott álláspontjukban az Európai Parlament képviselői azt várják el a tagállamoktól, hogy gondoskodjanak a nézőpontok minél szélesebb körének nyilvánosságot adó...

Nemzetközi szervezethez csatlakozott az MMSZ

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 11. tagként csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek kohéziós európai hálózatához a European Marketing Confederationhöz (EMC). A több mint 30 éves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elkötelezett a marketing szerepének és értékteremtő képességének...

Erőteljesen fognak emelkedni az árak a tévés reklámoknál

Komoly áremelkedésre kell számítani a tévés reklámok kapcsán – mutatott rá Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója az Internet Hungary első napján tartott kerekasztal-beszélgetés során. A disztribúciós díjak alakulása is kérdéses és az is...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Nem tolonganak a vevők a napelemes házakért

Az idei évben az alacsony rezsiköltség és a fenntarthatóság kevésbé, inkább az otthonteremtésre szánt keret alakítja a vevői igényeket. Aki megteheti, inkább korszerű, napelemes házat választ, de a legjobb ajánlatot a frissen, szeptember 7....

Fontos ügyet támogathatnak a Tesco vásárlói

Az előző évekhez hasonlóan a Tesco 2023 októberében is jótékonysági akciót indított az emlőrák elleni küzdelem támogatására. A Go Pink címkével jelölt termékek vásárlásával az áruházlánc vásárlói 5 forinttal segítik a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati...

Nagyot újított a K&H

Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig...

Kapszulás vagy kotyogós? Ezt veszik a kávérajongók

Tízből hat vásárló kapszulás kávét rendel, megerősödött az őrölt kávék forgalma, az ügyfelek több mint ötöde pedig online rendel szemes kávét az eMAG-ról. Az eMAG legutóbb 2021-ben vizsgálta a platformján zajló kávévásárlási szokásokat, akkor...

Ennyit keres most egy kezdő informatikus

A legtöbben minimum 5 év szakmai múlttal, vendéglátós, oktatási, pénzügyi vagy kereskedelmi területről váltanak IT-ra.A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....