- Hirdetés -

Nagyon bekezdtek a pc-gyártók

|

- Hirdetés -

Az év eleje mindig különleges időszak a kütyü-rajongók számára, hiszen hagyományos ekkor tartják Las Vegas-ban a világ egyik legnagyobb technológiai kiállítását, a CES-t. A rendezvényen a legújabb televíziók, számtalan okoseszköz mellett a pc-gyártók is bemutatják, hogy mivel készültek az adott évre és idén az látszik, hogy a könnyű és karcsú ultrabookok mellett a gamereknek igyekeznek leginkább kedvezni.

A Lenovo nagyon komoly portfólióval érkezett Las Vegas-ba, többek között a 2011-ben bemutatkozott ThinkPad X1 hetedik generációjával, ami már kevesebb, mint másfél centiméter „vastag”, és mindössze 1,13 kilogrammot nyom úgy, hogy 14 hüvelykes kijelzője van. A sokat utazó felhasználók számára pedig az lehet rendkívül vonzó, hogy egy feltöltéssel akár 15 órát is kibírhat.

A gamereknek szólnak a gyártó Legion laptopjai, amelyeket természetesen erre az évre is továbbfejlesztettek. A kategória csúcsán található Lenovo Legion Y740-ben minden megvan, amire egy gamernek szüksége lehet. A legmodernebb GeForce RTX 2070 Max-Q GPU a 15 hüvelykes modell esetén érhető el, ami kiváló teljesítményt nyújt akár a legújabb és legintenzívebb játékok futtatásakor is. A 17 hüvelykes modell még komolyabb dolgokra képes a GeForce GTX 10-es sorozatot leváltó GeForce RTX 2080 Max-Q grafikus kártyájának köszönhetően.

Mindkét képernyőmérettel rendelkező modellhez kérhető akár nyolcadik generációs Intel Core i7-es processzor, opcionálisan akár 32 GB-nyi DDR4 2666 MHz memória, valamint az akár 16 millió különböző színű testreszabási lehetőség, 100 százalékig anti-ghosting CORSAIR iCue RGB billentyűzet. A Lenovo Legion Y740 Dolby Atmos hangszórórendszerrel rendelkezik és Dolby Sound Radar technológiával, amely részletgazdag, kifinomult hangzást biztosít.

Nem aprózta el a mobilitásra való törekvést az Asus sem, a társaság ZenBook 13S készüléke egészen elképesztő vékony keretet kapott, így a kijelző a felső panel 97 százalékát foglalja el. Ez azt eredményezi, hogy a 13,9 hüvelykes képernyővel ellátott készülék kisebb, mint a legtöbb 13 hüvelykes laptop. Mindehhez akár 16 GB RAM és 1 TB SSD-s tárhely is igényelhető.

A Dell több mint harminc év céltudatos innovációjára épülő, új és továbbfejlesztett termékek és szoftverek sorát mutatta be a CES-en. Az új Latitude 7400 2-in-1 egy olyan funkcióval bővült, amely szinte hatodik érzékként hat: már azelőtt készen áll a használatra, hogy a felhasználó megérintené. Az első kétfunkciós számítógép a világon, amely az Intel Context Sensing Technology közelségérzékelővel rendelkezik. Az ExpressSign-in funkció érzékeli a felhasználó jelenlétét, felébreszti a rendszert, és azonnal elindítja az arcfelismerést a Windows Hello-bejelentkezéshez. Ha a felhasználó szünetet tart és eltávolodik a számítógéptől, a rendszer ezt is érzékeli, és zárolja magát a hosszabb akkumulátor-üzemidő és a biztonság érdekében.

A CES 2019 innovációs díját elnyerő Latitude 7400 a világ legkisebb, kereskedelmi célú, 14 colos kétfunkciós készüléke. A változó nyomatékú zsanérnak köszönhetően könnyű kinyitni, az új, titánszürke alumíniumfelület pedig szemet gyönyörködtetővé teszi. A modell továbbá a Latitude termékcsalád első olyan tagja, amelyet a Dell óceánokból származó műanyaghulladékokból készült csomagolásban szállít.

A Dell mérnökei gondoskodtak róla, hogy a kis helyigény ne menjen a teljesítmény, az akkumulátor-üzemidő, a csatlakoztathatóság, a portok számának vagy a megbízhatósági funkciók rovására. A Latitude az előzetes tesztek alapján előreláthatólag a leghosszabb akkumulátor-üzemidőt fogja nyújtani a kategóriájában: akár 24 órát használható egyetlen töltéssel, a Dell ExpressCharge funkció pedig akár 80 százalékig képes feltölteni az akkumulátort egyetlen óra alatt.

A Dell jobb videóélményt nyújtó, felül elhelyezett, innovatív webkamerával tökéletesítette díjnyertes, 13 colos, vékony és könnyű XPS 13 modellt, amely mostantól új, jégkék színben is elérhető. A Dell által kínált legkisebb, mindössze 2,25 mm-es HD webkamera az InfinityEdge kijelző felső részén kapott helyet, így jobb kamerahasználati élményt biztosít. Az XPS 13 továbbá az első olyan laptop a Dell kínálatában, amely Dolby Vision®-támogatással rendelkezik.

A Dolby Vision különösen élénk képminőségével átalakítja a szórakozás élményét: a lenyűgöző fényerő, kontraszt és színmélység valóban életre kelti a szórakozást. A technológia a hagyományos megjelenítéssel összehasonlítva sohasem látott színmélységet, a megszokottnál 40-szer erősebb világos részleteket és tízszer intenzívebb fekete színt képes megjeleníteni. Az eredmény olyan kifinomult, életszerű kép, amelynek láttán nem is hinnénk, hogy egy képernyőt nézünk.

Az XPS 13 mostantól a korábbinál még nagyobb teljesítményű négymagos, nyolcadik generációs Intel Core processzoroknak köszönhetően kategóriájában továbbra is a legerősebb laptopnak számít. Az új XPS 13 még világosabb, sarki fehér, üvegszállal átszőtt felülettel, illetve jégkék színű, eloxált külső alumínium borítással is elérhető az eddigi rózsaarany és fehér, fekete és ezüst változat mellett.

Az új 13 és 15 colos Inspiron 7000 kétfunkciós eszközök a legújabb, nyolcadik generációs Intel Core processzorokkal, elegáns alumíniumházzal, keskeny szegélyekkel és gyémánt-vágott touchpaddal rendelkeznek. Az új, zsanérban elhelyezett tároló helyet biztosít a mellékelt teljes méretű Active Pennek, amely a használat módjától függetlenül mindig elérhető. A formát és funkcionalitást egyaránt szem előtt tartó tervezés jegyében az új billentyűzet részét képezi az ujjlenyomat-olvasóval ötvözött bekapcsológomb. Mindez lehetővé teszi, hogy a modell a Dell keskeny szegélyű, 15 colos kétfunkciós eszközei között elsőként rendelkezhessen numerikus billentyűzettel.

Az új Inspiron 7000 kétfunkciós modellek ezenkívül adaptív hőkezelési technológiával is rendelkeznek, amelynek köszönhetően a rendszer a készülék helyzetétől függően állítja be a teljesítményt. Az eszköz energiahasználati profilokkal éri el, hogy a rendszer kevesebb hőt termeljen, ha a felhasználó ölben tartja a laptopot filmnézés közben, illetve maximális teljesítményt nyújthasson, ha asztali munkáról van szó.

A HP új termékei között ott volt az EliteBook x360 830 G5, a világ legmagasabb fényerejű üzleti célú átalakítható eszköze, amely az x360 technológia sokoldalúságát a hétköznapok részévé teszi azok számára is, akik állandóan úton vannak. A HP EliteOne 800 AiO G5 a világ első All-in-One eszköze beépített betekintésgátló képernyővel, amely egy asztali gép grafikai teljesítményét helytakarékos, letisztult formában hordozza magában.

Napjaink gamer versenyzői a legújabb innovációkat használják, a profik 97 százaléka olyan eszközöket választ, amelyeket később könnyen továbbfejleszthet, a laptopot használó gamerek 71 százaléka pedig nagyobb másodlagos kijelzőt is alkalmaz. Ezeket a kiemelt fogyasztói igényeket figyelembe véve alkotta meg a HP az OMEN-t. A vakmerő és izgalmas újításokkal a vállalat új szintre emeli a gaming élményt.

A legújabb OMEN 15 Laptop most NVIDIA GeForce RTX 20 grafikai vezérlővel érkezik, amellyel az utazás közbeni játék teljesen új élményt jelent. Az OMEN Obelisk Desktop legújabb verziója a legmagasabb gépigényű játékokat is könnyedén kezeli. Az akár 64 GB HyperX memóriának, az NVIDIA GeForce RTX2080Ti grafikus kártyának, a 9-edik generációs Intel Core i9-9900K CPU-nak, a Dual SSD RAID0-nak, és a folyadékhűtésnek köszönhetően az OMEN Obelisk mindenre készen áll.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...

Nagyot ment „A LEGO Oroszlán” az idei Effie-n

A marketing Oscarjaként is emlegetett Effie hazai versenyének nagy győztese a három Arannyal és a Platina Effie-vel jutalmazott „A LEGO Oroszlán” című pályamű lett. A LEGO Hungary és a Red Lemon Media kampánya az...

Az E.ON a Cafét választotta

Régiós médiaügynökségi partnert választott magának az E.ON SE energiavállalat, a tendernyertes a Mediaplus, melynek magyarországi partnere a Café Reklám. 2024-től indul el a közös munka, amelyben a Café az E.ON Hungária Csoport médiatervezési, stratégiai...

Új ügyfél a Positive Adamskynél

Novembertől a Positive Adamsky egészségügyi marketingre szakosodott tagügynöksége, a Positive Health and Care felel a piacvezető magánegészségügyi szolgáltató marketing és kommunikációs feladataiért.A dinamikusan változó egészségügyi szektor komoly kihívások előtt áll, ami új lehetőségeket hoz...

Még mindig alacsony a magyar vállalatok innovációs tevékenysége

A kedvezőtlen gazdasági helyzetben a magyar cégek innovációs tevékenysége változatlanul alacsony szinten stagnál – derül ki a K&H innovációs indexének második féléves felméréséből. A cégvezetők elsősorban a háttérfolyamatok ésszerűsítésére összpontosították újító szándékukat, ezzel igyekeztek...

Újabb szektorban javítanák a nemi arányokat

Szinte minden szektorban egyenlőtlen a vezetők nemi megoszlása, különösen igaz ez az olyan férfiasnak tartott szakmára, mint amilyen a logisztika. Az egész szektorban alulreprezentáltak a nők hazánkban, arányuk csupán 25 százalék. A női vezetők...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

Faültetéssel kompenzál a Spar

Megrendezte, majd kiértékelte az első, karbontudatosságot előtérbe helyező eseményét a SPAR. A Budapest Borfesztivál partnerrendezvényének szén-dioxid-kibocsátását a vállalat 392 őshonos gyümölcsfa telepítésével kompenzálja.„A világ, amelyben élünk sérülékeny, ezért mindent meg kell tennünk, hogy a...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....