- Hirdetés -

Négy új csatorna az RTL-nél, Next Topmodel Hungary és Kísértés a TV2-nél

|

- Hirdetés -

Ma rendezték a hazai televíziós piac egyik legfontosabb eseményét, a Big Picture-t, amelyen a tévétársaságok hagyományosan beszámolnak a következő időszakra vonatkozó terveikről. Az RTL hivatalosan is bejelentette négy új csatorna indítását, illetve több fikciós sorozat és egy új gameshow érkezését is. A TV2 pedig hamarosan képernyőre tűzi a Next Topmodel Hungary-t és a Kísértést.

December 15-én rajtolnak majd az RTL új kábelcsatornái, a Sorozatklub, a Kölyökklub, a Moziklub és az RTL Otthon – jelentette be Kolosi Péter, a médiacég tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese a Big Picture konferencián a Telex tudósítása szerint. A Kölyökklub önálló gyerekcsatorna lesz, a Sorozatklub lesz az otthona például a Downton Abbey-nek és több bűnügyi szériának. A Moziklubra egyelőre Rosamunde Pilcher-filmeket és Agatha Christie regényeiből készült adaptációkat, illetve vígjátékokat ígérnek, az RTL Otthon műsorait pedig főleg gasztronómia és lakberendezés uralja, itt futnak majd például a Konyhafőnök és a Mestercukrász korábbi évadai is – olvasható a Telex beszámolójában.

Kiderült azt is, hogy Gundel Takács Gábor vezetésével érkezik majd egy új gameshow, az Ugrás!, illetve Kalamár Tamás A szomszéd tehene címmel készít új sorozatot, jövőre érkezik az Aranyszív című széria az RTL+-ra, valamint jövőre debütál majd A Renitens című francia-belga vígjáték magyar verziója is.

A TV2 Csoport részéről Pavel Stanchev vezérigazgató és Fischer Gábor programigazgató számoltak be az eredményekről és a tervekről a Big Picture konferencián. Pavel Stanchev elmondta, hogy hamarosan logot vált a TV2 Csoport, megújul a Tények arculata és a gyermekek lelki egészségének védelmében 2024. január 1-jétől a médiacsoport gyerekcsatornája, a TV2 Kids lesz az első olyan, Magyarországon elérhető, magyar nyelvű, nem közszolgálati gyerekcsatorna, ami reklámok nélkül sugározza műsorát.

Fischer Gábor a beszédét a nézettségi eredményekkel kezdte és hozzátette, tudatosan építették úgy a portfóliót és a főcsatorna programkínálatát, hogy immár egy éve főműsoridőben is piacvezető a TV2 és idén ősszel is magabiztosan tudja tartani ezt a pozíciót. A már képernyőn látható népszerű show-k és reality-k mellett még újabb műsorok is indulnak a közeljövőben. Hamarosan újra megnyitja kapuit Zsolti gazda farmja, Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolt műsorvezetésével indul a Farm VIP legújabb évada, visszatér a tavasz sikerműsora, újra pörög Kasza Tibivel a Szerencsekerék és november 6-án elindul a Párharc harmadik évada, Stohl Andrással és a celebpárokkal és hamarosan érkezik egy vadonatúj társkereső reality is, a Házasság első látásra. 2024-ben sem lassít a TV2: érkezik a Kincsvadászok, a Hazatalálsz napi sorozat második évada, a Mutasd a hangod! folytatása, és a tavasszal nagy sikert aratott Zsákbamacska vetélkedő új részekkel.

Fischer Gábor végül két olyan új formátumot jelentett be a prezentációja végén, melyek meghatározzák majd a csatorna 2024-es évét. 20 év után visszatér Magyarországra a világhírű Temptation Island, azaz a Kísértés. A gyönyörű tájon játszódó társkereső realityt a TV2 Thaiföldön forgatja majd és a modern nézői igényeket kiszolgálva napi műsort készít a valóságshow-ból.

2024-ben Ördög Nóra műsorvezetésével Magyarországra érkezik a Next Topmodel Hungary. Az Egyesült Államokban 24 évadot megélt tehetségkutató valóságshow (America’s Next Top Model) hazai verziójában a modell jelölteknek hétről hétre nem mindennapi fotózásokon és divatbemutatókon kell bizonyítaniuk rátermettségüket. A versenybe szálló lányoknak szépségük mellett állóképességükre, szakmai elhivatottságukra, alázatos hozzáállásukra és alkalmazkodóképességükre is szükségük lesz, hogy meggyőzzék a Next Topmodel Hungary négy tagú szakmai zsűrijét.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Az Árulók című műsor nézettsége

Meglepő nézettséget produkált Az árulók

A fiatalabb célcsoportoknak nagyon bejött Az árulók. A Sztárbox pedig még ennél is jobb nézettséget hozott az RTL-nek, ami viszont már nem is meglepő. Teljes lakosságnál a TV2-s Dancing with the Stars produkálta a...

Újabb településeken gyorsít a Vodafone

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató...

Így reagálnak az energiakrízisre a hazai cégek

A gyorsan változó energiaárak és a fenntarthatóság előtérbe kerülése lépésre ösztönzik a hazai vállalkozásokat is. A Schneider Electric friss felméréséből többek között kiderül, hogy a válaszadók túlnyomó többsége már megvalósított ilyen irányú fejlesztést, vagy...

Nagyon felpörgött az ingatlanpiac

2023 novemberében, országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A várakozásoknak megfelelően erősödő tendenciát mutat az év végéhez közeledve a hazai...

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Már belenézhetünk az HBO népszerű sorozatának új évadába

Az HBO a brazíliai São Paulóban megrendezett CCXP23 Comic-Con rendezvényen közzétette az HBO saját gyártású drámasorozata, A SÁRKÁNYOK HÁZA második évadának hivatalos teaserét. A nyolc epizódból álló második évad 2024 nyarán debütál az HBO-n,...

Tovább erősít podcast fronton a Marquard

Új podcastokkal erősíti portfólióját a Marquard Group Hungary. Először az ÉVA magazin Testkép című produkciója mutatkozott be december 1-jén, majd december 7-én startol az InStyle Képesvagyok műsora, amely a brand nagy sikerű #képesvagyok kezdeményezésének...

Moziból a könyvespolcra – filmtörténet és önéletrajz a mester szemén keresztül (x)

Van, akinek a mozi csupán egy kellemes, szabadidős program, de némelyeknek a filmnézés szent hobbi, sőt egyet jelent az élettel. Többnyire belőlük lesznek a filmteoretikusok, kritikusok, és nem utolsó sorban a filmrendezők. A hivatás...

Díjazták a Torontói EU Filmfesztiválon a Semmelweist

A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat. Az anyák megmentőjeként világhírűvé vált magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült - a hazai mozikban már látható - új magyar...

Kiderült, mikor lesz jövőre a SopronFest

Jövőre a pünkösdi hétvégén, május 17. és 19. között rendezik meg második alkalommal a SopronFestet, ahol a hazai fesztiválok kedvenc előadói és zenekarai lépnek színpadra. Az esemény során nem csak a koncertek helyszínéül szolgáló...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így spórolhatunk a klímás fűtéssel

A fűtés gazdaságosságát főként az épület szigetelése határozza meg, a klímák esetében viszont számos más olyan praktika is ismert, amivel spórolhatunk a költségeinken. Ha a teljes fűtési idényben használnánk a klímaberendezést, kizárólag fűtésre optimalizált...
Az Árulók című műsor nézettsége

Meglepő nézettséget produkált Az árulók

A fiatalabb célcsoportoknak nagyon bejött Az árulók. A Sztárbox pedig még ennél is jobb nézettséget hozott az RTL-nek, ami viszont már nem is meglepő. Teljes lakosságnál a TV2-s Dancing with the Stars produkálta a...

Újabb településeken gyorsít a Vodafone

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató...

Így reagálnak az energiakrízisre a hazai cégek

A gyorsan változó energiaárak és a fenntarthatóság előtérbe kerülése lépésre ösztönzik a hazai vállalkozásokat is. A Schneider Electric friss felméréséből többek között kiderül, hogy a válaszadók túlnyomó többsége már megvalósított ilyen irányú fejlesztést, vagy...

Nagyon felpörgött az ingatlanpiac

2023 novemberében, országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A várakozásoknak megfelelően erősödő tendenciát mutat az év végéhez közeledve a hazai...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már...

Újabb lépéssel támogatja az ALDI a fenntarthatóságot

A vállalat biatorbágyi méhecskeháza után most hét városban nyitott rovarotthonokat, amelyek a virágok beporzásához nagymértékben hozzájáruló, emberekre ártalmatlan beporzó rovaroknak nyújtanak menedéket.Az ALDI biatorbágyi logisztikai és igazgatási központjánál már 2016 óta működik egy öt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....