- Hirdetés -

Négy üzletére csaknem kétmilliárdot költött a SPAR

|

- Hirdetés -

Az üzletlánc egy budapesti lakóparkban és egy frekventált soproni városrészben létesített új szupermarketet, két régebbi – mosonmagyaróvári és szentlőrinci – áruházát pedig korszerűsítette. A vállalat beruházásai továbbra is a minőségi és modern, vevőközpontú kereskedelem fejlődését szolgálják.

„Vállalatunk több mint 830 millió forintból hozta létre új budapesti és soproni szupermarket áruházát, illetve közel 1,1 milliárd forintos ráfordítással újította meg egy mosonmagyaróvári és egy szentlőrinci egységét. Vagyis az áruház-beruházásainkra összességében 1,9 milliárd forintnál is többet költöttünk az utóbbi időben. Üzleteinket új dizájnnal, még gazdagabb tartalommal – például kényelmi árukkal és bővebb frissáru-kínálattal – és a legmodernebb technológiákkal láttuk el. Új pénztárgépekkel vagy önkiszolgáló kasszákkal szereltük fel, és ahol lehetett, ott SPAR to Go egységeket is kialakítottunk. A négy beruházással összesen 102 régi-új munkahelyről beszélhetünk, ami nagy jelentőséggel bír a jelenlegi járványidőszakban” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A SPAR a ferencvárosi Allure Residence Budapest Lakóparkban 431 millió forintból épített új szupermarket áruházat. A Budapest IX. kerület, Vágóhíd utca 3. szám alatti üzlet május 13-án nyitotta kapuit, amellyel húsz új munkahelyet hozott létre. A kis alapterületű, ugyanakkor modern áruház ugyanazt a széles áruválasztékot kínálja, mint más SPAR szupermarketek. A korszerű üzletbútorok, berendezések, állványok és polcok között kényelmesen átjárható az eladótér. Az ismert üzletelemek mellett – áttekinthetően elrendezett zöldségstand és csemege-kiszolgálópult, illetve helyben sütött termékeket kínáló látványos pékárurészleg – a kényelmi hidegkonyhai készítményeket tároló hűtőnek is jutott hely. Az áruházban a vásárlást önkiszolgáló kasszák gyorsítják. A szupermarkettől elkülönítve SPAR to Go egységet telepítettek vendégtérrel, asztalokkal. A legmodernebb kialakítású pultokba beépített melegen tartók és hűtővitrinek biztosítják az ételek és italok ideális hőfokát. A SPAR to Go meleg ételek, szendvicsek, desszertek, üdítők és kávék gazdag választékával várja a vásárlókat. A ferencvárosi szupermarket korszerű, környezetbarát technológiákkal üzemel, a fűtést és a hűtést hővisszanyerést használó, hőszivattyús rendszer biztosítja, a világításról pedig energiatakarékos LED lámpák gondoskodnak.

Június 17-től várja a vásárlókat a Sopron, Bánfalvi út 8. szám alatti szupermarket. Az észak-nyugati városrészben, az Ágfalvy úti lakótelep és a Soproni Egyetem között található áruház építésére több mint 406 millió forintot fordított a SPAR Magyarország. Az új üzlet széles közlekedőfolyosóinak, áttekinthető belső elrendezésének köszönhetően kiválóan alkalmas kényelmes nagy bevásárlásokra is, amelyekben a vevőknek 29 munkatárs segít. A modern bútorzatot korszerű polc- és állványrendszer egészíti ki, a kialakítás során önkiszolgáló pénztárak is helyet kaptak. Az üzlet eladóterébe lépve a vásárlókat piac-jellegű zöldséges osztály, illetve egy látványos pékáru-részleg fogadja, melléjük a kényelmi termékekkel, készételekkel feltöltött hűtő került. A pultsor szolgáltatási kínálatát SPAR to Go gazdagítja. A soproni beruházás során is kiemelt szerephez jutottak a környezetvédelem szempontjai: a világítást energiatakarékos LED-technológiával oldották meg, az épület fűtését és hűtését környezetbarát hővisszanyerő rendszer biztosítja.

Az új egységek építése mellett a vállalat a járvány idején is folytatta áruház-modernizációs programját, melynek keretében teljesen felújította a Mosonmagyaróvár, Aranyossziget utca 1. szám alatt álló szupermarketjét. A 34 ezer lakosú járási székhely belvárosi áruházának homlokzatára és belső terének korszerűsítésére több mint 612 millió forintot fordítottak, amely idén június 17-én nyitotta meg kapuit. Az eladótér elrendezését gyökeresen megváltoztatták, a frissáru-kínálatra helyezve a fő hangsúlyt. Az üzletbe lépéskor a vásárlókat a közösségi piacokra emlékeztető zöldség- és gyümölcs-sziget fogadja, amelyek szomszédságában áll az új, friss szendvicseket és salátákat tároló kényelmi termék hűtő, illetve a helyben sütött pékárukat kínáló rész. Itt található a SPAR to Go is, amely az állandó minőséget garantáló melegen tartó tárolókból látja el készételekkel a vásárlókat. Folytatásként a kiszolgálópultok sora, valamint a csomagolt felvágott- és húsfélék hűtője vezeti a vásárlót az üzlet hátsó térfelébe, ahonnan a tejhűtő érintésével válik teljessé a vásárlási sétakör. Az üzletlánc új designszabványát követi a beltér megjelenése, ami a csemegepult és a látványpékség külsejében is érvényesül. Az átalakítás során a komplett áruházi bútorzatot és az összes berendezést újra cserélték, szem előtt tartva a letisztult formavilágot és az átláthatóságot. A praktikum az önkiszolgáló kasszák telepítésében is megjelenik. A mosonmagyaróvári fejlesztés során is kiemelt szerephez jutottak a környezetvédelem szempontjai: a világítást energiabarát LED-technológiával oldották meg, a fűtést és hűtést környezetbarát hőszivattyús rendszer adja. Az újjáépített áruházban 29 munkatárs gondoskodik a vevőközönség kiszolgálásáról.

Hasonlóképpen június 17-én vehették újra birtokukba a vásárlók a több mint 472 millió forint ráfordítással modernizált Szentlőrinc, Pécsi utca 21/a szám alatti szupermarket áruházat. A megyeszékhely-közeli baranyai kisváros üzlete 24 munkavállalót foglalkoztat. Az átalakított, szebb bejárati fronttal rendelkező egység alapterülete nem változott, ám elrendezését nagy mértékben áttervezték. Így a szellősebb eladóterében teljesen új belsővel és bútorzattal – zöldséges állványokkal, pékáru-adagolókkal, polcokkal és berendezésekkel – találkozhatnak a vásárlók. A beltér a vállalat legújabb formatervezése szerinti kialakítást nyert: a bejáratnál piachangulatú, szigetszerűen bútorozott terület fogadja a vásárlókat, gazdag zöldség–gyümölcs- és pékáru-választékkal. Látványos áruelhelyezés jellemzi a belépő zónába elhelyezett új SPAR enjoy. convenience, azaz kényelmi termék hűtőt is. A pékség folytatásaként a kiszolgálópultok következnek, illetve a csomagolt felvágottak és a húsfélék hűtői. A pultsorba helyben sütött grillfalatokat melegen tartó tárolót is beépítettek. Az áruház hátsó részéből a hűtött tejtermékek tárolójának érintésével lehet visszajutni az első részbe. A korszerűsített üzletben csökkentett fogyasztású LED–lámpa- és környezetkímélő – szén-dioxid alapú – hűtésrendszer biztosítja a csekély mértékű energiafelhasználást, a vásárlást pedig új pénztárgépekkel tették komfortosabbá a vevőközönségnek.

Fotó: spar.hu

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Lokális tartalmakkal bővül a Viber

A Plus Creative Agency a Viber új együttműködő partnere a Viber mintegy 1 millió tagot számláló hivatalos magyar közösségének helyi tartalmakkal való ellátásában. 2021 áprilisában a Viber és a Plus Creative úgy döntött, hogy szoros...

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...

Hetvenmilliós támogatást kapnak a közösségi tévék és rádiók

Tizenkilenc közösségi televízió, rádió és kisközösségi rádió közel 70 millió forintot kap műszaki fejlesztésekre a Médiatanács döntésének köszönhetően. A közösségi médiaszolgáltatók támogatására kiírt műszaki pályázat idei első fordulójában a nyertesek összesen 69,78 millió forintot fordíthatnak...

VR szemüveggel segíti a gyermekek gyógyulását a Vodafone

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Vodafone VR program: immár a Bethesda Gyermekkórház égési és sebészeti osztályain is tesztelik a VR szemüvegeket és az azokon található virtuális kalandjátékot. Ezzel újabb felhasználási területekre terjesztik ki a programot:...

Magasra tette a lécet a K&H

Magyarországon az első pénzintézetként idén eléri a karbonsemlegességet a K&H. Mindez összhangban van anyavállalatának, a belga KBC Csoport minden országra kiterjedő, csoportszintű fenntarthatósági stratégiájával. A következő lépés, hogy kialakítsák finanszírozási tevékenységük társadalmi és gazdasági...

Duplázott a lakáspiac

A lakóingatlan-piac számos meglepetést tartogatott az idei évben: míg januárban a legfőbb kérdés az volt, hogy meddig csökkenhetnek az árak, ősszel már ismét azt kellett latolgatni, hogy meddig drágulhatnak még az ingatlanok. A folyamat...

Díjazták a Lidl fenntarthatósági törekvéseit

Fenntarthatóság Szimbóluma díjjal jutalmazták a Lidl Magyarország környezeti és társadalmi fenntarthatósági törekvéseit, valamint fenntartható termékfejlesztéseit. A verseny célja, hogy minden évben bemutassák azokat a programokat, amelyek pozitív példaként állhatnak mind a piaci szereplők, mind...
rádió mikrofon

Újabb rádiós döntéseket hozott a Médiatanács

Székesfehérváron és Kiskőrösön is frekvenciát nyert a Katolikus Rádió, Nyíregyházán és Gyöngyösön pedig újabb pályázatok indulnak. A Médiatanács nyertest hirdetett a Székesfehérvár 96,1 MHz és a Kiskőrös 91,7 MHz helyi frekvenciák közösségi jellegű használatára...

Idén Nyíregyháza lett a Marketing Fővárosa

Nyíregyháza nyerte el a Marketing Fővárosa 2021 címet a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete által idén már hetedik alkalommal meghirdetett Városmarketing Gyémánt Díj pályázaton, amelynek díjátadóját a Marketing...

Rekordot döntött a Hypewriter

Minden eddiginél többen, 38 országból 450-en jelentkeztek az idén harmadik alkalommal meghirdetett Hypewriter nemzetközi sorozatötlet pályázatra. A nyolc legizgalmasabb pályamű alkotója október 5-én pitchfórumon mutathatja be sorozatötletét, a nyertes 10.000 euróval lesz gazdagabb, pályaművéből...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Reklámozás és korhatáros műsorok jelzése miatt vizsgálódik a Médiatanács

Az RTL Klub és a Duna televízió műsorait kifogásoló bejelentések alaptalannak bizonyultak, a Kölcsey TV, a Somony TV és a hatoscsatorna ellen viszont eljárást indított a Médiatanács. Nem indít eljárást a testület egy júliusban a...

Lokális tartalmakkal bővül a Viber

A Plus Creative Agency a Viber új együttműködő partnere a Viber mintegy 1 millió tagot számláló hivatalos magyar közösségének helyi tartalmakkal való ellátásában. 2021 áprilisában a Viber és a Plus Creative úgy döntött, hogy szoros...

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...

Hetvenmilliós támogatást kapnak a közösségi tévék és rádiók

Tizenkilenc közösségi televízió, rádió és kisközösségi rádió közel 70 millió forintot kap műszaki fejlesztésekre a Médiatanács döntésének köszönhetően. A közösségi médiaszolgáltatók támogatására kiírt műszaki pályázat idei első fordulójában a nyertesek összesen 69,78 millió forintot fordíthatnak...

VR szemüveggel segíti a gyermekek gyógyulását a Vodafone

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Vodafone VR program: immár a Bethesda Gyermekkórház égési és sebészeti osztályain is tesztelik a VR szemüvegeket és az azokon található virtuális kalandjátékot. Ezzel újabb felhasználási területekre terjesztik ki a programot:...
- Hirdetés -

CMO

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...

Emberi értékek és egymásra figyelés

Bánhegyi Zsófia Szerencsejáték Zrt., marketing- és kommunikációs igazgató   - Mi az a 3 dolog, amit ajánlana most egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva? - Mindenképpen próbálja ki magát és...
Szabó Béla

Növekvő stratégiai tudás

Szabó Béla Magyar Telekom, márka- és lakossági kommunikációs igazgató – Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? – Rengeteg mindenre: a purpose alapú működésünk és stratégiánk mind üzletileg, mind márkaépítés szempontjából kiemelkedően teljesített. Olyannyira, hogy több márkát...