- Hirdetés -

Nem fogja vissza a vásárlási lázat a drágulás

|

- Hirdetés -

A folyamatos drágulás ellenére a fogyasztók háromnegyede nem tervezi kiadásainak csökkentését – derül ki a PwC globális felméréséből. A Covid-világjárvány alatt megjelenő fogyasztói szokások úgy tűnik, hogy hosszú távon is velünk maradnak: az online vásárlás, az otthoni főzés, illetve a lakáson belül végzett szabadidős tevékenységek is beépültek a mindennapokba.

A PwC 25 ország 9069 vásárlója körében végzett felmérésében a megkérdezettek többsége egyelőre megbirkózik a magasabb inflációval. Háromnegyedük arra számít, hogy a következő hat hónapban fenntartja vagy növeli kiadásai jelenlegi szintjét, emellett 47%-uk többet tervez költeni élelmiszerekre. Azonban a vásárlók több mint egynegyede számos kategóriában, amelyek nem a mindennapi szükségletek kielégítését érintik, tervezi kiadásai csökkentését. Beleértve a luxus és prémium termékeket (a válaszadók 37%-a), a vendéglátást (34%), a művészeteket, kultúrát és a sportot (30%), valamint a divatot (25%).

A felmérésből kiderül az is, hogy a globális bizonytalanság és az ellátási lánc problémái miatt a fogyasztók többsége inkább a hazai termékekre fókuszál. Tízből nyolc válaszadó hajlandó az átlagosnál magasabb árat fizetni a helyben vagy belföldön előállított termékekért.

Az egyes termékek hiányával vagy késedelmes szállítással szembesülő fogyasztók közül sokan készek változtatni fogyasztói szokásaikon igényeik kielégítése érdekében. Több mint egyharmaduk (37%) a megszokotthoz képest más kiskereskedőhöz fordulna vagy átállna online vásárlásra az ellátási lánc okozta problémák kiküszöbölésére. Továbbá az online vásárlók közel egyharmada (29%) hajlandó lenne boltban beszerezni a szükséges árukat, 40%-uk pedig összehasonlító weboldalakon ellenőrizné vásárlás előtt a termékek elérhetőségét.

Folyamatos a drágulás

A vásárlási élménnyel kapcsolatban összességében az élelmiszerárak emelkedése volt a fogyasztók leggyakoribb problémája, amelyet a boltban (65%) és az interneten (56%) vásárlók is említettek. A megkérdezett fogyasztók több mint fele állítja, hogy szinte mindig vagy gyakran tapasztalja az élelmiszerárak emelkedését.

Az ellátási lánc problémái szintén befolyásolták a vásárlási élményt. A vizsgált időszakban online a fogyasztók 43%-a, offline 37%-uk tapasztalta, hogy készlethiány miatt nem tudott megvásárolni egy terméket. A fogyasztók az online vásárlás esetén a hosszabb szállítási időt (42%), boltban történő vásárlás esetén a hosszabb sorban állást és a megnövekedett forgalmat (36%) is nehézségként említették.

„A fogyasztók folyamatosan változtatják vásárlási szokásaikat, preferenciáikat és aktívan keresik a legjobb vásárlási élményt. Ezért a kiskereskedőknek és a gyártóknak is gyorsan kell lépniük, hogy megfeleljenek a változó igényeknek, valamint az egyre erősödő inflációs és ellátási lánccal kapcsolatos nyomásnak, ami várhatóan a közeljövőben sem enyhül. Ebben a viharos környezetben leginkább azok az agilis vállalkozások lesznek sikeresek, amelyek az összetett kihívásokat is képesek átvészelni, miközben a vásárlóik igényeire összpontosítanak” – mondja Mekler Anita, a PwC Magyarország Adó- és jogi tanácsadási üzletágának cégtársa.

Marad az online vásárlás

A fogyasztók a koronavírus-járvány következtében változtattak életmódjukon, vásárlási szokásaikon és úgy tűnik ezeknek az új szokásoknak jelentős része hosszú távon is megmarad, sőt a következő hat hónapban még inkább erősödni fog. A megkérdezettek 63%-a nyilatkozott úgy, hogy a világjárvány hatására többet vásárolt az interneten. A válaszadók fele többet főzött otthon, míg 50%-uk több időt töltött otthoni szórakozással, szabadidős tevékenységgel.

A jövőre nézve a fogyasztói szokások hasonlóan alakulnak: a megkérdezettek fele számít arra, hogy többet vásárol majd online – ez az arány az Y generáció (58%), valamint a Z generáció (57%) körében a legmagasabb, míg a baby boomerek (32%) és az X generáció (42%) tagjai között alacsonyabb[1]. Emellett a válaszadók közel fele (46%) a járványtól függetlenül is többet főzne otthon a jövőben, 41%-uk pedig több otthon végezhető szabadidős tevékenységet tervez. Ezenfelül a válaszadók 22%-a kevesebbet vásárolna fizikai üzletekben.

Fenntarthatóság és biztonság a bizalom ára

A környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) tényezők továbbra is befolyásolják a fogyasztók megítélését. A megkérdezettek mintegy fele szerint egy vállalat ESG-vel kapcsolatos tevékenysége gyakran vagy mindig befolyásolja a vállalatba vetett bizalmukat, illetve annak valószínűségét, hogy az adott céget vagy márkát ajánlják-e másoknak.

A vásárlói döntés meghozatala során a vállalatirányítási (41%) és a társadalmi (40%) tényezők nagyobb jelentőséggel bírnak, mint a vállalat környezetvédelmi elkötelezettsége (30%). Az ESG-tényezők nagyobb súlyt képviselnek a megkérdezett Z generáció és az Y generáció fiatalabb tagjai számára. A márka iránti bizalom erősítése szempontjából a legjelentősebb tényezők az adatbiztonság és az ügyfélélmény. A márka iránti bizalmat nagymértékben befolyásoló tényezők között a személyes adatok védelme az első helyen áll a válaszadók 58%-a szerint.

 

A virtuális valóság (VR) és a metaverzum mint fogyasztói csatorna hatása még csak most kezd megmutatkozni, de a vállalatok és a kiskereskedők számára jelentős következményekkel jár. Világszerte a megkérdezett fogyasztók 32%-a használta már a VR-t az elmúlt hat hónapban. Legmagasabb az arány Kínában (56%), Indiában (46%) és Katarban (45%), valamint a Z generáció és az Y generáció fiatal tagjai körében. Közülük a válaszadók több mint a fele használt VR-t játékra, filmek, tévéműsorok megtekintésére vagy virtuális világokba való belépésre. A VR-felhasználók közel egyharmada (32%) azt is állítja, hogy vásárolt már termékeket, miután VR-on keresztül tesztelte azokat és tízből majdnem ketten (19%) használták már a VR-t luxuscikkek vásárlására.

A PwC tanácsadói szerint a fizikai boltok és az internetes vásárlás konvergenciája különböző eszközön keresztül meghatározta a fogyasztók többcsatornás, ún. omnichannel-élményét. A VR és a metaverzum most egy teljesen új dimenzióval bővül. Bár a metaverzum még kialakulóban lévő csatorna, a vállalatoknak és a kiskereskedőknek egyre inkább az omnichannel jelenlétük részeként kell majd figyelembe venniük.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Liluval nyitott új üzletet a Rossmann

Budaörsön nyitott új üzletet a Rossmann. A drogériahálózatnak ez már a harmadik, teljes egészében az új német standard alapján berendezett boltja, amelyben nagyobb teret kapnak a reformélelmiszerek és a dekortermékek, és amelyben szinte a...

Nyári tippek a Google-től

A nyári utazások során gyakran a Google-t hívjuk segítségül. A vállalat szakemberei hasznos tanácsokkal segítenek a nyaralni vágyóknak.Úti célod új szemszögbőlA nyári utazások során nem ritka, hogy a Google-t hívjuk segítségül utazásaink tervezésekor. A...

Tanszergyűjtéssel segít az Auchan

Már elkezdődött kezdődik a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Auchan közös tanszergyűjtési akciója. A már hagyománynak számító gyűjtéssel azoknak a családoknak szeretnének segíteni, akikre a tanévkezdés különösen nagy terhet ró, mivel több gyermeket...

Lelassult a kiskereskedelem

A kiskereskedelem tekintetében havi szinten ismét csökkent a forgalom júniusban, 0,5 százalékkal. Éves összehasonlításban pedig a kiskereskedelem forgalmának volumene naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal emelkedett, ami jelentősen elmaradt a 8% körüli elemzői konszenzustól. Az élelmiszer-...

A hazai termékekre koncentrál az Aldi

Kilenc hazai gyártó részvételével idén augusztusban is megrendezik a hazai termékek hónapját. Ennek legfőbb kommunikációs üzenete, hogy a Magyar Termék védjegyek valódi garanciát jelentenek a hazai eredetre és a megbízhatóságra. Az ALDI a magyar...

Mobillal a tökéletes utazásért

A gyakran utazó, rutinos okostelefon-használók egy mobiltelefon segítségével elintézhetnek mindent, ami a tökéletes nyaraláshoz szükséges: szállást foglalnak, repülőgép- vagy vonatjegyet vásárolnak vagy sorban állás nélkül szerzik be belépőjegyüket múzeumba, kiállításra, sporteseményre, színházba vagy a...

Már csak a külföldi munkaerő segíthet a hiányszakmákban

Továbbra is rekordszinten a foglalkoztatás Magyarországon: 2022 júniusában a foglalkoztatottak átlagos létszáma meghaladta a 4,7 millió főt. Ezzel párhuzamosan nagy kihívást jelent a magyarországi cégeknek a munkaerőhiány, ami a gazdaság teljesítőképességét is hátráltatja. A...

Fényűző luxus és vademberek a Spektrum sorozataiban

Néhányan talán még emlékeznek arra az angol párra, akik fényűző életüket hátrahagyva, és az összes megtakarításukat felhasználva egy Somogy megyei településre, Gadácsra költöztek. A pár környezete aggódva szemlélte az eseményeket, Julia és Gareth ugyanis...

Lecsaptak a kandallókra az online vásárlók

Váratlan és érdekes trendeket mutatnak az eMAG 2022. júliusi látogatói és értékesítési adatai: jelentősen megnőtt az érdeklődés a kandallók iránt, különösen a szilárd fűtőanyaggal használható típusok népszerűek. Ezzel párhuzamosan a napelemek/napkollektorok termékkategória forgalma is...

Ismét előrébb lépett a Xiaomi

A Xiaomi Group a 266. helyen végzett a 2022-es Fortune Global 500 listán. A globális technológiai vállalat, amely mostanra a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójává nőtte ki magát, sorozatban a negyedik éve lép egyre előrébb...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hackathont szervez a Kiwi.com

A Kiwi.com utazás-technológiai vállalat UX hackatont szervez Global Travel Jam néven, amelynek célja, hogy javítsa az utazók élményét a foglalás során és az utazás minden szakaszában. Az ügyfélközpontú termék megalkotása során a Kiwi.com és...

Liluval nyitott új üzletet a Rossmann

Budaörsön nyitott új üzletet a Rossmann. A drogériahálózatnak ez már a harmadik, teljes egészében az új német standard alapján berendezett boltja, amelyben nagyobb teret kapnak a reformélelmiszerek és a dekortermékek, és amelyben szinte a...

Nyári tippek a Google-től

A nyári utazások során gyakran a Google-t hívjuk segítségül. A vállalat szakemberei hasznos tanácsokkal segítenek a nyaralni vágyóknak.Úti célod új szemszögbőlA nyári utazások során nem ritka, hogy a Google-t hívjuk segítségül utazásaink tervezésekor. A...

Tanszergyűjtéssel segít az Auchan

Már elkezdődött kezdődik a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Auchan közös tanszergyűjtési akciója. A már hagyománynak számító gyűjtéssel azoknak a családoknak szeretnének segíteni, akikre a tanévkezdés különösen nagy terhet ró, mivel több gyermeket...

Lelassult a kiskereskedelem

A kiskereskedelem tekintetében havi szinten ismét csökkent a forgalom júniusban, 0,5 százalékkal. Éves összehasonlításban pedig a kiskereskedelem forgalmának volumene naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal emelkedett, ami jelentősen elmaradt a 8% körüli elemzői konszenzustól. Az élelmiszer-...
- Hirdetés -

Don't Miss

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...

További növekedés lehet

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb médiaügynökségek rangsorát a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan látják a múlt évet és mire számítanak idén, Novák Péter, a Dentsu Hungary...

Az UX az új arany

A járvány hihetetlenül felpörgette a digitalizációt, a szolgáltatóknak pedig önbizalmat adott. Egyre fontosabb a fel használói élmény tervezése, ám a Z generáció a korábbiakhoz képest sokkal „puritánabb” szolgáltatási portfóliót igényel – mondta el Mondovics...

Tovább erősítik a Jófogást

Cégvezetőként az embereket tartja a legfontosabbnak, mert a csapat a teljesítmény motorja, ezért jelenleg a munkatársak elkötelezettségének növelésére fókuszál – mondta el a lapunknak adott interjúban Artsiom Rabtsevich. Az Adevinta Classified Media Hungary Kft....
- Hirdetés -

SzuperZöld

Litkai Gergellyel indított Zöld podcastot a Bookline

Augusztus harmadikán elindult a Bookline havonta jelentkező podcast-sorozata, a Bookline Zöld. A Könyves Magazinon és a nagyobb streamingszolgáltatón elérhető műsorban Litkai Gergely és vendégei nemcsak a fenntarthatósággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos tévhiteket igyekeznek helyre...

A hazai startupok is figyelnek a fenntarthatóságra

A startup szektorban kulcsszerepet kap a fenntarthatóság: a Start it @K&H inkubátorban működő csapatoknak már 90 százaléka figyelmet fordít rá működése és termékeinek fejlesztése során. Ez azonban jelenleg inkább a természeti erőforrások fenntartható kezelését...

Mobilapp mutatja az ivóvízlelőhelyeket

Augusztus van, a papírforma szerint még egy jó időre visszatér a kánikula, ami végül is rendben van, hiszen nyár van. És bár az egészséges életmódnak nemcsak ilyenkor elengedhetetlen része a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, hőség...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....