- Hirdetés -

Nem sok jóra számítanak a nyugdíjasok

|

- Hirdetés -

A magyar lakosság 2014-től 2022 tavaszáig (a Covid válság első néhány hónapját leszámítva) semlegesen ítélte meg háztartásának következő egy évre vonatkozó pénzügyi helyzetét. Ezt követően az index értéke fokozatosan csökkent és jelenleg a 2012-es szintjén áll, melynél alacsonyabb csupán három időszakban volt: 1995-1996-ban, 2006 végén, illetve 2009 első félévében – derül ki a GKI adataiból.

2019-ig az egyes korcsoportok pénzügyi várakozásai hasonlóan alakultak, 2020 tavaszától azonban jelentősen különváltak. Minél idősebb korosztályt tekintünk, annál nagyobb a pesszimizmus e kérdésben. Összességében a 30 év felettiek érzik úgy, hogy a 2023-ban tartósan magas szinten maradó infláció, valamint a vállalkozások jelentős költségnövekedése és nehéz pénzügyi helyzete miatt a következő 12 hónapban a saját pénzügyi helyzetük is kedvezőtlenül alakul. Közülük a 65 év felettiek még soha nem voltak olyan pesszimisták, mint 2022 decemberében.

A 30 évesnél fiatalabb felnőttek a legkevésbé pesszimisták, ráadásul esetükben a 2014 és 2020 közötti időszak semleges (0 körüli) megítélése alig erodálódott. Ezt részben támogathatták a rájuk nézve kedvező SZJA-szabályok, melynek segítségével jelentős, 15-20%-os reáljövedelem növekedést értek el. Nagyon másként látják pénzügyi helyzetüket a 65 év felettiek, kiknek pesszimizmusa nagyot erősödött a Covid válság elején, majd némi korrekciót követően 2022 elejétől soha nem látott szintre emelkedett. Hasonlóan romlott a két köztes korosztály pénzügyi helyzete.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hekkerek miatt aggódhatnak a bankvezetők

Az informatikai rendszerek sebezhetősége és az ügyfelek hitelképessége miatt aggódnak leginkább a pénzintézetek kockázatkezelői – derül ki az EY és az Institute of International Finance legfrissebb, 30 ország 88 bankjának részvételével készült nemzetközi felmérésből.A...

Az élelmiszeráremelkedés miatt élünk rosszul

A magyarok arra számítanak, hogy a következő egy évben tovább romlik az életszínvonaluk, az élelmiszer drágulása jelenti a legnagyobb problémát – többek között ez derül ki az Aegon friss, reprezentatív kutatásából, amiben a magyar...

Új kutatási központot nyitott a Danone

2023 február 6-án nyílt meg a Danone új kutatási és innovációs központja, a Daniel Carasso Center a Paris-Saclay területén.A technológia és a tudomány elképesztő ütemben fejlődik, ezzel pedig az FCMG szektornak is lépést kell...

A világ legjobb munkaadói között a Rossmann

Közzétette a világ legjobb munkaadóinak új listáját a Forbes amerikai üzleti magazin. A Rossmann a 2021-ben elért kiváló 44. helyezéséhez képest 18 helyet javítva 2022-ben a 26. helyen végzett.A listán összesen 800 cég képviselteti...

Újságíró Akadémia indul

A szellemitulajdon-védelem segíthet felzárkózni a hazai vállalati és egyetemi szférának a nemzetközi versenytársakhoz. Ennek erősítése a hazai gazdasági szektor számára az európai és a világpiac tekintetében is létfontosságú, azonban szemléletformálás és edukáció nélkül nem...

Folytatódik a Nat Geo díjnyertes sorozata

A világszerte elismert oknyomozó újságíró, Mariana van Zeller célkeresztjében ezúttal az MDMA, a szervkereskedők, az LSD, a szellemfegyverek, a terroristákat gazdagító lopott kőolaj, a béranyák, a kiberkalózok, az utcai bandák, a kriptocsalók és a...

Rekordforgalom a DODO-nál

Történetének legmagasabb pénzügyi forgalmát érte el a logisztikai, technológiai cégcsoport 2022-ben, mintegy 51 millió euró értékben. A tavalyi évben 2300 futár és 1000 jármű tartozott a DODO flottájához hét európai országban, ahol a vállalat...

Ilyenek lehetnek a jövő játékai

Több mint 128 ország játékgyártói és -kereskedői találkoztak február 1. és 5. között a világ legnagyobb játékkiállításán, a Nürnbergi Nemzetközi Játékvásáron (Spielwarenmesse). A 2100 kiállító 58000 vendégnek mutatta be a játékipar új irányait, fókuszban...

Fókuszban a fenntartható termékek

Átfogó fenntarthatósági stratégiájának köszönhetően az Auchan Magyarország egyre erőteljesebb és hatékonyabb lépéseket tesz a környezettudatos működésért. A vállalat komoly vállalásokat tűzött ki az elkövetkezendő időszakra, 2030-ra például az üzletek működéséből fakadó (Scope 1 és...

Itt az új M-lista: élen a White Rabbit és a Wavemaker

Megérkezett a legfrissebb M-lista, a hazai kreatívszakma rangsorát az ügynökségek között a White Rabbit vezeti, a médiaügynökségeknél pedig a Wavemaker lett az első. Az év hirdetője az Ahr, és a White Rabbit által a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Amerikai sportjogokkal erősít a Network4

Látványos amerikai technikai- és csapatsportok, valamint egy Emmy-díjas sporttörténelmi sorozat érkezik a Network4 csoport sportcsatornáira (ARENA4, MATCH4) és streaming szolgáltató platformjára, a NET4+-ra. A médiacég sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megszerezte az egyetemi kosárlabda-bajnokság March...

Hekkerek miatt aggódhatnak a bankvezetők

Az informatikai rendszerek sebezhetősége és az ügyfelek hitelképessége miatt aggódnak leginkább a pénzintézetek kockázatkezelői – derül ki az EY és az Institute of International Finance legfrissebb, 30 ország 88 bankjának részvételével készült nemzetközi felmérésből.A...

Az élelmiszeráremelkedés miatt élünk rosszul

A magyarok arra számítanak, hogy a következő egy évben tovább romlik az életszínvonaluk, az élelmiszer drágulása jelenti a legnagyobb problémát – többek között ez derül ki az Aegon friss, reprezentatív kutatásából, amiben a magyar...

Új kutatási központot nyitott a Danone

2023 február 6-án nyílt meg a Danone új kutatási és innovációs központja, a Daniel Carasso Center a Paris-Saclay területén.A technológia és a tudomány elképesztő ütemben fejlődik, ezzel pedig az FCMG szektornak is lépést kell...

A világ legjobb munkaadói között a Rossmann

Közzétette a világ legjobb munkaadóinak új listáját a Forbes amerikai üzleti magazin. A Rossmann a 2021-ben elért kiváló 44. helyezéséhez képest 18 helyet javítva 2022-ben a 26. helyen végzett.A listán összesen 800 cég képviselteti...

Podcast

A játék egy válságálló műfaj

Mi a jellemző a magyar emberre játékvásárlás szempontjából és hogyan tudja fenntarthatóságra nevelni vásárlóit egy játékforgalmazó? Erről is szó esett a Business Lounge podcast december 20-i, itt meghallgatható epizódjában, ahol ezúttal Gyaraki Dávid, a...

Az elégedett partner viszi a jó szolgáltató hírét

Varga Balázs huszonötévnyi koncertszervezés után hozta létre a Tixát, vele beszélgettek a Business Lounge műsorvezetői a jegyértékesítő piac telítettségéről, a kultúrafogyasztói szokások változásáról, és arról is, hogy szükség van-e egy újabb Pesti Estre? A...

A trendet alakítani kell, nem pedig követni

Online kontra offline vásárlás, felhalmozás, vásárlói edukáció – többek között erről is faggatták a műsorvezetők Kanyó Rolandot, a dm kft. marketing és PR menedzserét és Fazekas Bálintot, az Euronics kereskedelmi ügyvezetőjét a radiocafé Business...

Don't Miss

Erős technológiai alap kell

A felhőre és a mesterséges intelligenciára alapuló digitális transzformáció tartós lesz – véli Rehus Péter. Az IBM Magyarországi Kft. országigazgatója beszélt arról is, hogy az informatikai vezetők milyen technológiákba fektetnének be és mire helyezik...

„Izgalmas 2023 elé nézünk” – interjú Németh Károllyal

Ahogy az interjúból is kitűnik majd, amilyen érdekesnek találta Németh Károly a feltett kérdéseket, olyan érdekes válaszokat is adott rájuk. A SPAR Magyarország Signature CEO díjban részesült marketingvezetőjét harmadmagával faggattuk ki a marketing jelenlegi...

Óvatos tervezés

Az ember és a gép újjászervezett együttműködése új üzletágakat nyithat meg és segíthet a munkaerőhiány kezelésében – jelezte a technológia kínálta lehetőségek kapcsán Rakoncza Zsolt. A Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója beszélt arról is, hogy...

A megújulás kötelező

Palkó András, a Coca-Cola HBC Magyarország marketingigazgatója is egyike annak a 14 üzleti döntéshozónak, akik idén Signature CEO díjban részesültek. Amennyire derűsen vette át a díjat, annyira lelkesen válaszolt kérdéseinkre Jakus Melindával, a Signature...

60 százalékkal nőtt a digitális lottózás aránya – interjú Bánhegyi Zsófiával

Hogyan élte meg a pandémiát a Szerencsejáték Zrt.? Milyennek látják a marketingszakmán belül megváltozni látszó helyzetet? Milyen új, innovatív megoldásokat terveznek jövőre, amikor megjelennek az első külföldi versenytársak a táv-szerencsejátékpiacon? Többek között ezekre a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fókuszban a fenntartható termékek

Átfogó fenntarthatósági stratégiájának köszönhetően az Auchan Magyarország egyre erőteljesebb és hatékonyabb lépéseket tesz a környezettudatos működésért. A vállalat komoly vállalásokat tűzött ki az elkövetkezendő időszakra, 2030-ra például az üzletek működéséből fakadó (Scope 1 és...

Még több elektromos járművet gyárt a BMW

A BMW Group fokozza az elektromos járműgyártást a globális termelési hálózatában: a mexikói San Luis Potosí üzemben is készülnek majd NEUE KLASSE modellek.A BMW Group egyre nagyobb hangsúlyt helyez az elektromos mobilitásra és a...

Zöld kezdeményezéshez csatlakozott az Unilever

Az Unilever Magyarország is csatlakozott az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT), a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), valamint a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) által életre hívott Green Pledge kezdeményezéshez.E környezetvédelmi és fenntarthatósági kezdeményezés lényege, hogy...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....