- Hirdetés -

Nem számítanak visszaesésre a hazai cégek

|

- Hirdetés -

A Mastercard friss kutatása szerint a magyar kis- és középvállalkozások közel fele (48%) tudta hozni 2020-ban a korábbi év eredményeit és 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezt a szintet most is elérik majd. A megkérdezettek több mint negyede (27%) pedig üzleti növekedéssel számol a közeli jövőben. A világjárvány kisebb negatív hatását a vállalkozások 35 százaléka érezte, súlyosabb következményekről 16% számolt be.

Míg a világjárvány a vásárlók napi fizetési szokásait gyökeresen megváltoztatta és tolta a digitális fizetések irányába, addig a vállalkozások esetén ez a folyamat kevésbé hozott drasztikus átalakulást. A megkérdezett cégek 68%-a elsődlegesen banki átutalással fizet, és a napi ügymenet kapcsán is ezt a fizetési módot részesíti előnyben. A kártyás fizetést 16 százalékuk említette elsődleges fizetési eszközként, és főleg az olyan kiadásokat rendezik ily módon, mint az üzleti ebédek, utazások, szállás fizetése és a tankolás. A magyar vállalkozások 17 százalékánál jelenti a készpénz az elsődleges fizetési eszközt, a többség nem szívesen fizet így, mert a kezelése és a könyvelése egyaránt lassú és bonyolult – derül ki a Mastercard közleményéből.

Bolti vásárlásoknál a vállalkozások körében is a digitális fizetéseké a főszerep; 84 százalékuk fizet így, ebből 54% a bankkártyás, 30% a számlaalapú fizetés a kutatás szerint. Készpénzt csak 17 százalékuk használ ilyen helyzetekben. Online vásárlások esetén is hasonló előnyt élveznek a digitális megoldások: 47% a banki átutalás, 21% a kártyás online, 18% a kártyás utánvét, és csupán 18% a készpénzhasználat aránya.

A banki szolgáltatásokról és termékekről a vállalkozók 65 százaléka meglévő bankját kérdezi és 42 százalékuk fordul könyvelőjéhez. 5-ös skálán a megkérdezettek átlagosan 3,7-re értékelték a bankjukkal való elégedettségüket. A bizalom is ehhez közelít (3,8), de a két érték között szoros összefüggés van; magas bizalom mellett az összesített elégedettség is jobban alakul. A hagyományos bankok népszerűbbek a vállalkozások körében, a fintech szolgáltatókba vetett bizalom 3,2 pontot ért el a kutatás során. Ugyanakkor, amikor a bankjukkal való kapcsolatukról kérdezték őket, a vállalkozások 21 százaléka számolt be erős és aktív együttműködésről, a válaszadók 76 százaléka pedig azt mondta, hogy a bankjával jó kapcsolatot ápol, de ez a kapcsolat főként a tranzakciók lebonyolítására korlátozódik. Mindössze 3% volt azok aránya, akik nincsenek aktív kapcsolatban bankjukkal, de szeretnék, ha ez máshogy lenne.

Annak érdekében, hogy segítse a mikro- és kisvállalkozások digitális átalakulását, a Mastercard kampányt indít, amelyben 4 szegmenst: a vendéglátás, a kereskedelem, a szépségipar, illetve a háztartással foglalkozó vállalkozásokat szeretné megszólítani. A Mastercard weboldalán az érintettek e-bookot, videókat és podcast tartalmakat találnak majd, melyek segítenek a COVID-19 utáni világba való beilleszkedésben és az üzletük digitalizációjában. Az 50 pontból álló, ingyenesen letölthető e-book (Digitális Kisokos) hasznos tippeket, konkrét, ingyenes alkalmazásokat és linkeket tartalmaz, melyek kézzelfogható segítséget nyújtanak a digitális téren fejlődni kívánó vállalkozásoknak.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...

Új trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. A COVID-időszak kezdetben érthető módon...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...