- Hirdetés -

Nem tudnak eleget a gyerekek ahhoz, hogy felismerjék a netes fenyegetést

|

- Hirdetés -

Az 1-3. osztályos gyerekek szüleinek 70 százaléka gondolja azt, hogy a gyereke nem igazán felkészült az online fenyegetések felismerésére – derül ki a Sophos felméréséből. A legtöbb – 89% – szülő úgy gondolja, hogy a kisgyerekeknek otthon és az iskolában egyaránt kell megtanulniuk a kiberbiztonságot.

Az 1-3. osztályos gyerekek szüleinek 84% -a beszélt gyerekeivel az online biztonságról – ez 7 százalékponttal magasabb, mint Lengyelországban és 27-tel több, mint Csehországban. 13% nem tette még meg, de tervezi a jövőben, míg alig 3 % mondta azt, hogy nem is fog erről beszélgetni.

Ugyanakkor csak a szülők valamivel több mint harmada (35%) érzi nagyon felkészültnek magát egy ilyen beszélgetésre. A válaszadók 10% -a szerint teljesen felkészületlen. A szülők 63% -a azt sem tudja, hogy gyerekét tapasztalt-e korábban internetes fenyegetést.

„Az ismeretek hiánya növeli annak kockázatát, hogy a gyerek kiber bűncselekmény áldozatává váljon, ezért célszerű beszélni az online fenyegetésekről. A gyerekeknek meg kell mutatni, hogy milyen hírforrásokra, weboldalakra és programokra kell figyelni, és milyen helyzeteket kell azonnal jelenteni szüleiknek. Szükséges lépés a víruskereső szoftver telepítése a gépeikre – beleértve a telefonokat vagy a táblagépeket is. A szoftvernek képesnek kell lennie a rosszindulatú alkalmazások felismerésére, hamisított weboldalak vagy gyanús mellékleteket tartalmazó e-mailek megnyitására és blokkolására. Célszerű a gyerekkel együtt konfigurálni a közösségi média profil adatvédelmi beállításait, és megakadályozni, hogy az alkalmazások (beleértve a cset funkciókat is) hozzáférjenek a kamerához, a böngészési előzményekhez vagy a pozícióhoz”- tanácsolja Szappanos Gábor, a Sophos kutatási igazgatója.

A gyerekeknek nem rendelkeznek digitális készségekkel

A szülők 81% -a magasnak vagy nagyon magasnak tartja saját online információkeresési képességeit, de csak 39% mondhatta el ugyanezt gyerekeiről. 75 százalékuk pozitívan értékeli saját készségeit a mobilalkalmazások és a kommunikációs alkalmazások használatában (46% mondja ezt gyerekeiről). A kiberfenyegetések azonosításakor a válaszadók 17 % -a tartja nagyon alacsonynak a gyerekei készségeit, csak 13% mondja azt fejlettnek, 70 százalék szerint nem mondható, hogy a gyerek képes felismerni a fenyegetést. A magyar gyerekeik digitális képességeit jobbnak tartják a szülők, mint a lengyelek vagy a csehek.

„A gyerekek megismertetése a digitális világgal ugyanolyan fontos, mint a való világ megismertetése. El kell magyaráznia és meg kell mutatnia a navigálás módját és szabályait. Az interneten való közös szörfözés – oktatási és szórakoztatási célokból egyaránt – jó módszer lehet a megfelelő szokások megtanítására és kialakítására. ”- mondja Dr. Iwona Sikorska a Jagelló Egyetem Alkalmazott Pszichológiai Intézetétől.

Iskolai vagy otthoni oktatás?

A magyar szülők nem igazán vannak tisztában felelősségükkel, hogy gyerekeiket megtanítsák a számítógépes fenyegetésekre. Alig 6% véli úgy, hogy döntően a szülő feladata az, hogy a gyereket oktassa az online kockázatokról, veszélyekről. Ez lényegesen alacsonyabb arány, mint a felmérésben résztvevő másik két országban: Lengyelországban a szülők 38%-a, míg Csehországban 25%-a mondta azt, hogy nekik kell a gyereket erre megtanítani.

A magyar szülők 89%-a úgy véli, hogy az iskolák ugyanolyan felelősek a kiberbiztonság tanításáért, mint ők. Csupán 5% hagyná ezt a feladatot teljes egészében az oktatási intézményekre.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

Magyar szakemberek forradalmasítják a bankolást

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott neobank, a BENKER új világrendet hoz a pénzügyek világában:...

Consumer spending in TikTok grew 77% last year

https://www.warc.com/content/feed/consumer-spending-in-tiktok-grew-77-last-year/en-GB/5173

Disney is putting a Disney Plus exec in charge of Hulu

https://www.theverge.com/2022/1/19/22892271/disney-plus-hulu-reorganization-joe-earley-michael-paull-rebecca-campbell

Bank of America profit beats estimates on loan growth, M&A boost

https://www.reuters.com/markets/europe/bank-america-profit-beats-estimates-loan-growth-ma-boost-2022-01-19/

Tovább növelte eladásait a SEAT

Összesen 470 500 eladott járművel zárta a 2021-es évet a SEAT S.A., ami 10,3 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest (426 600 darab). A félvezetőhiány jelentős hatásaival 2021 a teljes iparág számára kihívásokkal teli évnek...

Jelentősen nőhetne a bankok bevétele

A hagyományos bankok közel 4 százalékkal növelhetnék éves bevételüket üzleti modelljeik újragondolásával, és a kizárólag digitális szolgáltatásokat nyújtó (digital-only) új banki és pénzügyi szolgáltatók innovatív stratégiáinak átvételével – derül ki az Accenture kutatásából. Ez...

Ezeken bukhatnak el a kezdő vállalkozások

A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak...

Digitális oktatási tartalmakat fejleszt a Telekom

Diákok és szaktanár közreműködésével, valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom annak érdekében, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen. A program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt,...

Átalakította a fogyasztói szokásokat a járvány

Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 ezer résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából....
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jelentős változások előtt a bankrendszer

Mintegy 10-50 évnyi lemaradást kell behoznia a bankszektor szereplőinek, hogy felállítsák a modern, digitális banki modelljüket. A folyamatot felgyorsította a COVID-19 okozta globális változások, lassítják a szabályozások és megkavarja a fintech vállalkozások felbukkanása.A Liferay...

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

Magyar szakemberek forradalmasítják a bankolást

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott neobank, a BENKER új világrendet hoz a pénzügyek világában:...

Consumer spending in TikTok grew 77% last year

https://www.warc.com/content/feed/consumer-spending-in-tiktok-grew-77-last-year/en-GB/5173

Disney is putting a Disney Plus exec in charge of Hulu

https://www.theverge.com/2022/1/19/22892271/disney-plus-hulu-reorganization-joe-earley-michael-paull-rebecca-campbell
- Hirdetés -

CMO

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...

A vásárlási szokások örökre megváltoztak

Kanyó Roland, dm Kft., marketing és PR menedzser 133 milliárd forintos bevétellel zártátok az elmúlt üzleti évet, majdnem 10 százalékos plusszal. Gondolom ez a körülmények figyelembe vételével, elég jó eredménynek számít? Természetesen elégedettek vagyunk az elért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

Jól halad a Siemens okosváros-kísérlete

Bécsben, éles körülmények között tesztelik azon energiarendszereket, amelyek a fenntartható városfejlesztés alapjait adják a jövőben.Új Európában egyedülálló projekt zajlik Bécsben. Az osztrák főváros Aspern Seestadt városrészében, valós körülmények között tesztelik a jövő energiarendszereit. A...

Zöld vállalást tett a Toyota és a Lexus

2035-re karbonsemleges lesz Európában a Toyota és a Lexus.A Toyota készen áll arra, hogy 2035-re nullára csökkentse az újonnan értékesített Toyota és Lexus járművek széndioxid-kibocsátását Nyugat-Európában, amelynek fontos lépcsőfoka lesz a legalább 50 százalékos,...

DATA