A Próbakőt választotta magyarországi ügynökségének az elektronikai cikkeket forgalmazó Elem6. Az együttműködés júniusban kezdődött, amelynek elsődleges célja a márkaismertség növelése lesz.
A Próbakő június óta segíti a cég kommunikációját, feladatai közé tartozik a terméktesztek szervezése, a piaci bevezetések támogatása, az újságírói kapcsolatok építése és menedzselése, illetve az influenszer együttműködések kialakítása.
„Meghívásos tenderen választottak minket, majd a tavaszi előkészületek után nyár elején kezdtünk el az Elem6-nak dolgozni. Több hasonló profilú ügyféllel is volt már együttműködésünk, így sok éves tapasztalattal vágunk neki az új feladatoknak” – mondta el R. Nagy András, a Próbakő Kft. ügyvezető partnere.
A 2012-ben alapított Elem6 akciókamerák kelet-európai forgalmazásával kezdte meg működését, az elmúlt évek során azonban a termékpalettája és a disztribúciós hálózata is jelentősen bővült.
Magyarországon olyan saját márkákat értékesítenek, mint a Lamax, a TrueCam vagy a TrueLife; az akciókamerákon és autós kamerákon kívül pedig vezeték nélküli audiokészülékek, egészségségápolási cikkek és okoseszközök is megtalálhatók a kínálatukban.