- Hirdetés -

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

|

- Hirdetés -

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt is, hogy mikor érkezik el az a pillanat, amikor már tudja, hogy jól sikerült a konferencia és kiderült az is, hogy mekkorát bulizik és milyen zenéket kedvel.

 

- Az idei Internet Hungary konferencia mottója: Minket a fikciók tartanak össze. Lépjünk be egy mesterkélt világba. Amikor ezt olvastam, nekem a Mátrix és annak világa ugrott be, talán még sokan voltak így ezzel. Mit gondolsz, haladunk a Mátrix felé, esetleg már benne vagyunk? 😊

- Raymond Kurzweil már leírta, hogyan születik majd meg a transzhumanizmus, de úgy gondolom, mi most nagyon előreszaladtunk ezzel a gondolattal. Amit most mesterséges intelligencia (MI) alatt istenítünk, az tulajdonképpen már régebbóta működik, csak a Chat GPT felerősítette a jelenlétét a köztudatban. A deep machine learning, a programmatic, az automatizáció és ezek összekapcsolása egyáltalán nem számít újdonságnak. A nagy, globális technológiai cégek, mint a Google, az Apple vagy a Meta a maguk hirdetési rendszereivel, adatfeldolgozásával már jó pár éve ezen az úton járnak, a különbség az, hogy most az MI lépett egyet láthatóságban, úgy is fogalmazhatunk, hogy kilépett a függöny elé, elkezdte magát mutogatni. Én úgy gondolom, hogy igazi intelligenciáról még messze nem beszélhetünk a gépek esetében és az is még igencsak messze van, amikor emberi tudatot be tudunk tölteni egy gépbe. Addig viszont nagyon sok kihívással kell még megküzdenünk, ott van a polikrízis, amiben már viszonylag hosszú ideje élünk, a klímaváltozás és ezzel együtt a fenntarthatóság kérdése, vagy éppen a növekedés problémaköre, szerintem a következő időszakban ezekre kell majd fókuszálnunk, ezekről kell minél többet beszélnünk.

 

- Ma már lényegében semmilyen konferencián nem lehet megkerülni a mesterséges intelligencia (MI) kérdéskörét, a Chat GPT tavaly novemberi berobbanása szinte katalizátorként hatott és azóta óriási a hype a technológia körül. Az Internet Hungary oldalán is azt írjátok, hogy az idei kreatívot mesterséges intelligencia segítségével készítettétek. Mit gondolsz, eljön az idő, amikor az egész konferenciát megszervezi majd az MI?

- Hát persze, hogyne, majd az MI fog konferenciát tartani az MI-nek és a robotoknak. 😊 Úgy gondolom, egy konferencia sokkal többet jelent a szervezésnél, hiszen ki kell találni, meg kell tölteni tartalommal, amire szerintem egyelőre nem alkalmas a mesterséges intelligencia. Természetesen a kreatív elkészítése mellett más feladatokra is használunk már most is deep learning rendszereket. Azt is látjuk, hogy most már képes akár egész jó szövegeket is írni az MI, de csak arra képes, amire programozzuk, arra már nem, hogy közgazdasági, fizikai, történelmi, társadalompszichológiai, szépirodalmi könyveket olvasva, „heuréka érzéssel” felérő módon összefüggéseket tárjon fel arról, hogy merre tart a világ és ez alapján állítsa össze egy konferencia tartalmát. Igazából nem az MI-től kellene tartanunk, hanem attól, hogy mire programozzuk a gépeinket, az az idő még odébb van, amikor öntudatra ébredhet a mesterséges intelligencia.

 

- Ahogyan azt megszokhattuk, egészen elképesztően gazdag az idei Internet Hungary felhozatala is mind témában, mind előadókban. Ha nem szervezőként, hanem vendégként mennél az eseményre, melyik az az előadás, amit biztosan nem hagynál ki?

- A sajátomat természetesen nem hagynám ki, mindkét reggel lesz egy-egy előadásom. 😊 Viszont nagyon nehezet kérdeztél, mert valóban annyi jó téma és előadó van, hogy nehéz kiemelni közülük. Érdekel például, hogyan fejtjük meg az MI lelkiállapotát, hogyan látják a mostani polikrízist a különböző területekről érkező szakemberek, de jönnek hozzánk a Meta európai vezetői, ezt sem szabad kihagyni.

 

- Volt szerencsém többször is részt venni az Internet Hungary-n és mindig sokkolt, hogy mennyi téma, terem, előadás, kerekasztal-beszélgetés van, néha sajnáltam is, hogy nem tudok egyszerre több helyen lenni, hiszen párhuzamosan futnak nagyon izgalmas események. Gondoltál már arra, hogy esetleg kicsit "áramvonalasítsd" a konferenciát, vagy inkább az ellenkezőjére készülsz, még több szekció, nagyobb esemény. Egyáltalán hol lehet a felső határa egy ilyen rendezvénynek?

- Először is az, hogy idén öt terem lesz, szerintem ez nagyon baráti, hiszen csináltam már 7 termes konferenciát is. 😊 Szerintem még mindig jobb, ha azért szidnak, hogy túlságosan bőséges a program, mintha az lenne a baj, hogy kevés. Ha engem kérdezel, valójában nincs felső határ egy konferencia esetében. Azon kívül, hogy tartalomalkotó vagyok, két konferencia között nagyon sokat tanulok, összefüggéseket keresek, kutatom a hazai kereskedelmi, média, HR, marketing világot, hogy merre haladunk. Ennek köszönhetően bármennyi konferenciát meg tudnék tölteni programokkal, és bevallom, jó érzés ezeket a programokat írni, az pedig még jobb, ha van is érdeklődés rájuk.

 

- Idén mennyi vendégre számítasz a két nap alatt?

- 2200-2400 körüli vendéggel számolok és annyit elárulhatok, hogy már most nagyon jók a regisztrációs számaink, ebből a szempontból elmondhatom magamról, hogy egy nyugodt ember vagyok.

 

- A konferencia előtt melyik a legálmatlanabb éjszakád? Közvetlenül az esemény előtti éjszaka vagy esetleg egy másik?

- Két-három héttel az esemény előtt, vagyis pont a mostani időszak, amikor beszélgetünk is. Ilyenkor 3:30-kor kelek és este 20-21-ig nyomom. Nagyon sokan ilyenkor jönnek rá, hogy bevállalták, hogy előadnak, kiállítanak és most itt az idő, hogy valami különlegesen jóval álljon elő. Amikor naponta egy olyan megkeresés van, hogy „mégis mit csináljak”, az még nem gond, de amikor sok ilyen hívás jön, az már kihívást jelent.

 

- Mikor lélegzel fel? Mikor tudod, hogy ez jól sikerült?

- Szerintem az első nap estéjén, amikor szirtakit járok és az LGT koncerten bulizok.

 

- Nagy táncos vagy állítólag. De azt nem tudjuk rólad, hogy melyik a kedvenc előadód és mi a kedvenc számod?

- Ha táncról van szó, akkor Zorba a görög a favorit, de mivel rendkívül színes zenei ízlésű családban nőttem fel úgy alakult, hogy nagyon széles az érdeklődésem, a Betaricétől Máté Péterig, Piramistól Deep Purple-ig vagy Kraftwerkig mindent hallgatok és persze klasszikusokat is. Ennek megfelelően egy meglehetősen nagy zenei válogatásom is van már.

 

- Végig ott vagy a buliban az első nap végén? Hogy azért fél szemmel éjszaka is figyeld a dolgok menetét?

- Általában reggel fél négyig ott vagyok. Ez azért is fontos, hogy ha esetleg történik valami váratlan, akkor gyorsan tudjuk reagálni és bár nem gyakori, de előfordult már, hogy szükség volt erre.

 

- Kik azok, akik a buli utáni reggel is meg tudják tölteni a termeket? Te ott vagy a hallgatóság körében?

- Most már sokadik éve Pál Ferenc tart misét a második nap reggelén, előtte pedig felmegyek a színpadra és 8:45-től egy nagyon szabadszájú előadást tartok. A tapasztalat az, hogy a 400 fős termet megtöltjük ilyenkor. Idén utánam Mérő László következik majd, vagyis bőven lesz érdekesség. Sajnálom, hogy sokan úgy gondolják, a második nap már nem annyira erős, pedig ez egyáltalán nem így van. Míg az első napon inkább a nagy képpel, a stratégiai megközelítéssel foglalkozunk, addig a második napon jobban belemegyünk a szakmai részletekbe, taktikai kérdésekbe.

 

- Jövőre jön a 25. Internet Hungary - véleményed szerint mennyire lesz más 2024. őszén a gazdasági környezet, a digitalizáció helyzete, az MI alkalmazása, mint idén?

- Szerintem, ha erre tudnék válaszolni, felvennének hivatásos jövendőmondónak. Régen tudtunk 10 évre, aztán ötre, háromra előre tervezni, ma arra kell felkészülni, hogy tudjunk alkalmazkodni ahhoz, ami három hónap múlva történik. A lényeg, hogy ne pánikoljunk, hanem készüljünk! A világ már olyan gyors, hogy egy jövendőmondót könnyebb utolérni, mint a hazugembert,

 

- Készültök valami igazán nagy durranással jövőre? Még egy plusz nap, esetleg több helyszín?

- Erre egyelőre nem tudok válaszolni azért, mert azt sem tudom, hogy mi lesz három hónap múlva. De biztos, hogy nem hagyjuk ki a ziccert, hogy az Internet Hungary megérte a 25-öt!

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Az Árulók című műsor nézettsége

Meglepő nézettséget produkált Az árulók

A fiatalabb célcsoportoknak nagyon bejött Az árulók. A Sztárbox pedig még ennél is jobb nézettséget hozott az RTL-nek, ami viszont már nem is meglepő. Teljes lakosságnál a TV2-s Dancing with the Stars produkálta a...

Újabb településeken gyorsít a Vodafone

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató...

Így reagálnak az energiakrízisre a hazai cégek

A gyorsan változó energiaárak és a fenntarthatóság előtérbe kerülése lépésre ösztönzik a hazai vállalkozásokat is. A Schneider Electric friss felméréséből többek között kiderül, hogy a válaszadók túlnyomó többsége már megvalósított ilyen irányú fejlesztést, vagy...

Nagyon felpörgött az ingatlanpiac

2023 novemberében, országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A várakozásoknak megfelelően erősödő tendenciát mutat az év végéhez közeledve a hazai...

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Már belenézhetünk az HBO népszerű sorozatának új évadába

Az HBO a brazíliai São Paulóban megrendezett CCXP23 Comic-Con rendezvényen közzétette az HBO saját gyártású drámasorozata, A SÁRKÁNYOK HÁZA második évadának hivatalos teaserét. A nyolc epizódból álló második évad 2024 nyarán debütál az HBO-n,...

Tovább erősít podcast fronton a Marquard

Új podcastokkal erősíti portfólióját a Marquard Group Hungary. Először az ÉVA magazin Testkép című produkciója mutatkozott be december 1-jén, majd december 7-én startol az InStyle Képesvagyok műsora, amely a brand nagy sikerű #képesvagyok kezdeményezésének...

Moziból a könyvespolcra – filmtörténet és önéletrajz a mester szemén keresztül (x)

Van, akinek a mozi csupán egy kellemes, szabadidős program, de némelyeknek a filmnézés szent hobbi, sőt egyet jelent az élettel. Többnyire belőlük lesznek a filmteoretikusok, kritikusok, és nem utolsó sorban a filmrendezők. A hivatás...

Díjazták a Torontói EU Filmfesztiválon a Semmelweist

A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat. Az anyák megmentőjeként világhírűvé vált magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült - a hazai mozikban már látható - új magyar...

Kiderült, mikor lesz jövőre a SopronFest

Jövőre a pünkösdi hétvégén, május 17. és 19. között rendezik meg második alkalommal a SopronFestet, ahol a hazai fesztiválok kedvenc előadói és zenekarai lépnek színpadra. Az esemény során nem csak a koncertek helyszínéül szolgáló...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így spórolhatunk a klímás fűtéssel

A fűtés gazdaságosságát főként az épület szigetelése határozza meg, a klímák esetében viszont számos más olyan praktika is ismert, amivel spórolhatunk a költségeinken. Ha a teljes fűtési idényben használnánk a klímaberendezést, kizárólag fűtésre optimalizált...
Az Árulók című műsor nézettsége

Meglepő nézettséget produkált Az árulók

A fiatalabb célcsoportoknak nagyon bejött Az árulók. A Sztárbox pedig még ennél is jobb nézettséget hozott az RTL-nek, ami viszont már nem is meglepő. Teljes lakosságnál a TV2-s Dancing with the Stars produkálta a...

Újabb településeken gyorsít a Vodafone

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató...

Így reagálnak az energiakrízisre a hazai cégek

A gyorsan változó energiaárak és a fenntarthatóság előtérbe kerülése lépésre ösztönzik a hazai vállalkozásokat is. A Schneider Electric friss felméréséből többek között kiderül, hogy a válaszadók túlnyomó többsége már megvalósított ilyen irányú fejlesztést, vagy...

Nagyon felpörgött az ingatlanpiac

2023 novemberében, országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A várakozásoknak megfelelően erősödő tendenciát mutat az év végéhez közeledve a hazai...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már...

Újabb lépéssel támogatja az ALDI a fenntarthatóságot

A vállalat biatorbágyi méhecskeháza után most hét városban nyitott rovarotthonokat, amelyek a virágok beporzásához nagymértékben hozzájáruló, emberekre ártalmatlan beporzó rovaroknak nyújtanak menedéket.Az ALDI biatorbágyi logisztikai és igazgatási központjánál már 2016 óta működik egy öt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....