- Hirdetés -

Női példaképeket díjaztak

|

- Hirdetés -

Átadták az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett „40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén” pályázat díjait. A felhívásra olyan 40 év feletti nőket lehetett ajánlani, akik példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generációk és a karrierváltó nők számára, emellett munkájukon keresztül megismerhetjük a digitális gazdaság és a technológia (IKT) szektor lehetőségeit. A február 8-án, az EPAM Systems Székházban megrendezett gálán három kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy különdíjat is átadott.

Budapest, 2023. február 8. Tavaly októberben hirdette meg az IVSZ és a WiTH közös pályázatát azzal a céllal, hogy rávilágítsanak azokra a sztereotípiákra, amelyekkel az IKT szektorban dolgozó nők minden nap találkoznak, illetve elismerje ennek a korosztálynak az érdemeit és eredményeit. A szervezők a pályázatra olyan női munkavállalók jelölését várták, akik munkájukban elért eredményeik alapján példaképként szolgálhatnak a fiatal vagy pályaváltó nők számára. A hattagú Bíráló Bizottság döntése alapján a közel 50 beérkezett jelölés közül választotta ki a zsűri azokat a pályázókat, akik sokat tettek a technológia, a digitalizáció, az informatika, az infokommunikáció, hírközlés és elektronikai szektor ismertségéért.

A február 8-án megrendezett díjátadón a zsűri az alábbi pályázók munkásságát emelte ki és díjazta elismerésével:

Tóth Máriát, a DXC Technology szoftverfejlesztési igazgatóját, a „Nők elismertségének növelése” kategóriában díjazták

Izsóné Benkő Margit, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) információ architektúra tervezési igazgatója a „Kiemelkedő technológiai szaktudás” kategória díját vihette haza,

Nagy Nelly, a My Food Protocol AI Analytics Kft. alapítója és vezérigazgatója pedig az „Inspiráló nők” kategóriában vehette át a legjobbnak járó elismerést

A zsűri továbbá az „Oktatásért” különdíjjal ismerte el Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alelnökének munkáját.

„Számos 40 év feletti nő végez hosszú évek óta értékteremtő munkát a digitális szektor területén is.Az IVSZ-szel közösen indított pályázatunk célja, hogy a női munkavállalók érdemeinek díjazásával láthatóvá tegyük azokat az X generációhoz tartozó nőket, akik magas szakmai tudással, évtizedes tapasztalattal és gyakorlattal járulnak hozzá a szervezetük életéhez és értékéhez. Határozottan hisszük, hogy a női részvétel inspirálóan hat az iparágban, amely hozzájárul a fejlődéshez, fejlesztésekhez. A nagy számú beérkezett pályázat azt bizonyítja, hogy a piacnak van igénye arra, hogy beszéljünk erről a témáról, és elismerjük ezeknek a nőknek a munkáját” – mondta el Flakstad Emőke, a Women In Technology Hungary Egyesület elnöke.

A pályázattal az IVSZ és a WiTH a hagyományosan férfiasnak tartott informatikai és távközlési szektorban példaértékű munkát végző nőket szerette volna a fókuszba állítani egyúttal felhívni a gazdaság szereplőinek és a jövő generációjának figyelmét arra, hogy a női munkavállalók munkájukkal jelentősen hozzájárulnak vállalatuk, a technológia és az IKT szektor, így végső soron a magyar gazdaság versenyképességéhez a technológia területén is. A pályázási időszakban olyan szervezetek jelentkezését várták, amelyek büszkék a női alkalmazottjaik teljesítményére, valamint szívesen mutatnának példát a női munkavállalóikon keresztül a szervezeti diverzitásra.

„Számos kezdeményezésünkben foglalkoztunk már azzal, hogy a női munkavállalókat, pályaválasztás előtt álló fiatalokat, vagy akár az 50 év felettieket hogyan lehetne meggyőzni arról, hogy IT területen építsenek karriert, illetve hogyan lehet egy olyan környezetet teremteni az iparágban, amelyben hosszú távon is jól érzik magukat. Ez a díj egy újabb lépcsőfok ebben a folyamatban, hiszen olyan kézzel fogható, példaértékű életutakat tudunk bemutatni a díjazottak történetein keresztül, amelyek reményeink szerint bátorítóan hatnak a fiatalokra, vagy épp a pályamódosítást fontolgató hölgyekre is. Külön kiemelném az oktatás jelentőségét ebben a folyamatban, ezért is fogadtuk örömmel, hogy több pedagógust is jelöltek a díjra, a zsűri pedig egy különdíj formájában el is ismerte a jövő generációt neveléséért végzett tevékenységet” – tette hozzá Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.

A szervezők reményei szerint a női példaképek állítása és díjazása arra is bátoríthatja a fiatal nőket és lányokat, hogy a digitális gazdaság területén építsenek karriert. Ez kiemelten fontos, hiszen lemorzsolódásukkal a szektor elveszítené a potenciális tehetségek közel 50%-át. Az IVSZ és a WiTH ezért is szeretne hagyományt teremteni és a jövő évben is elindítani a pályázatot.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Ezt veszik a magyarok a nyári hónapokban

Nyáron a vásárlói szokások is változnak, hiszen egészen más termékek kerülnek előtérbe a meleg idő beköszöntével. A nyári hónapokban a magyarok körében is az olyan termékek a legkeresettebbek, amelyek segítségével élvezetesebbé tehetik a szabadidős...

Újabb eszközön érhető el az RTL+ teljes kínálata

Az RTL+ a Vodafone TV médiaboxon keresztül is elérhető, így a telekommunikációs szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország előfizetői már nagyképernyőn is megtekinthetik az RTL+ streaming platform mindhárom csomagjának kínálatát. A telekommunikációs szolgáltató ügyfelei...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Új iroda és új arculat a Mediatornál

Május végétől új irodába költözött a Mediator, a budapesti full-service reklámügynökség a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN-ba tette át székhelyét, ahol egy teljes szintet elfoglalnak. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi...

Rekord a filmvásáron Cannes-ban

Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változások az Aldi üzleteiben

Jelentős változásokkal fognak találkozni a jövőben az ALDI vásárlói az áruházak tejtermékhűtőinél. A vállalat az ALDI SÜD csoport többi tagvállalatához hasonlóan a „MILFINA” helyett a jövőben egységesített márkanév, a „MILSANI” alatt forgalmazza a tejtermékeket,...

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

Magasabb szintre emelnék a fenntarthatóságot a szépségiparban

A nálunk is népszerű etikus kozmetikai márka a THE BODY SHOP meghirdette Changemaking Beauty programját, amellyel a teljes szépségipar felé intéz kihívást. Mindezt az alapító, Anita Roddick, az első „Changemaker” öröksége alapján.Dame Anita Roddick...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....