- Hirdetés -

Női példaképeket keresnek

|

- Hirdetés -

Az IVSZ és a Women in Technology egy olyan közös pályázatot hirdet, amelyen keresztül a két szervezet példaképeket mutathat a gazdaság szereplőinek és a jövő generációjának. Az IVSZ és a WiTH meglátása szerint a hazai infokommunikációs szektorban meglehetősen alulreprezentált a női digitális szakemberek száma, akik pedig jelentősen hozzájárulnak munkájukkal a vállalatuk, a technológia és az IKT szektor, végső soron pedig a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez. Ezért a pályázaton olyan gazdasági társaságok, szervezetek jelöltjeit várják, akik innovatívak és nyitott gondolkodásúak, büszkék a női alkalmazottjaik, vagy a vállalkozóként körükben dolgozó nők teljesítményére, valamint szívesen mutatnának a női munkavállalóikon keresztül példát a szervezeti diverzitásra.

Napjainkban az Európai Unión belül mintegy nyolcmillió infokommunikációs szakember dolgozik, és csupán 17 százalékuk nő, Magyarországon pedig ennél is kedvezőtlenebb a helyzet, itthon a nők aránya a digitális szakemberek körében csupán 12 százalék. Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért és a Women in Technology (WiTH) Egyesület a női digitális szakemberek alacsony arányának javítását egy újonnan induló pályázat keretében segítené elő.

A 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat keretében a két szervezet nyilvánosságot, vizibilitást biztosít azoknak a digitális gazdaságban tevékenykedő női szakembereknek, akik mindennapi munkájukkal jelentősen hozzájárulnak vállalatuk, az IKT szektor, a technológia intenzív ágazatok, és végső soron a magyar gazdaság versenyképességéhez.

A kezdeményezés másik fontos célkitűzése, hogy láthatóvá tegye azokat a 40 évesnél idősebb nőket, akiknek munkája és jelenléte a hazai digitális gazdaság motorja, illetve elősegítse a női munkavállalók és női vezetők számának növelését a digitális gazdaság technológiai területein. Az IVSZ korábbi kutatásának eredményei alapján ugyanis minél idősebb egy nő, annál nagyobb eséllyel hagyja el a szektort és módosít pályát vagy választja inkább az IKT-szektor kiszolgáló és üzleti területeit (például business analyst, BI, projektmenedzsment pozíciót).

A pályázat révén az IVSZ és a WiTH arra is szeretné felhívni a hazai munkaadók figyelmét, hogy a 40-50 év felettiek, vagyis az X-generáció tagjai magas szakmai tudással, évtizedes tapasztalattal és gyakorlattal tudnak hozzájárulni egy-egy cég életéhez és értékéhez.

A nők számának növelése a digitális gazdaságban jelentős tartalékot jelenthet az unióban és Magyarországon egyaránt, és ezt a hazai informatikai és infokommunikációs szektorban, valamint a technológiai iparágakban jelen lévő, illetve a digitalizáció útjára lépő egyéb területen aktív vállalatok körében egyaránt tudatosítani szükséges.

„Meggyőződésem, hogy a teljesítmény nem lehet nemek közötti kérdés. Mi a Vodafone-nál hiszünk a diverzitásban, hiszünk abban, hogy mindenkit ugyan olyan lehetőségek illetnek meg. Éppen ezért hívtuk életre tavaly a Women in Technology Hungary Egyesületet, hogy egy tudásmegosztó, networking közösséget hozzunk létre a technológiai iparágban tevékenykedő nők részére. Fontos azonban, hogy követendő példával szolgáljunk a jövő generációja számára, illetve mindazoknak a nőknek, akik a technológia területén igyekeznek helytállni. Célunk a pályázattal, hogy felkutassuk és láthatóvá tegyük mindazokat a példaképeket, akik nap mint nap jelentősen hozzájárulnak munkájukkal szervezetük működéséhez az IKT szektorban. Izgatottan várom a beérkező pályázatokat, minden egyes jelentkezőnek őszintén drukkolok!”- mondta el dr. Orbán Anita, a Vodafone vezérigazgató-helyettese, a Women in Technology egyesület alapítója, a pályázat indulásáról.

“Az IVSZ-nél több olyan kutatást is végeztünk a közelmúltban, amelyek kifejezetten a nők és az idősebb generáció helyzetét vizsgálták az iparágban, azzal a szándékkal, hogy ezeken keresztül rámutassunk, hogyan szólíthatóak meg, hogyan motiválhatók a tapasztalt női szakemberek arra, hogy az IT-szektorban vagy a digitalizálódó vállalatoknál kamatoztassák tudásukat. Az “Összefogás a Digitális Magyarországért” kiáltványunkban is hangsúlyos javaslatként szerepel a nők integrálása a munkaerőpiacra, és hisszük, hogy a példaképek bemutatásával egyre több nő lát majd valódi perspektívát maga előtt a digitális gazdaság területén is” – kommentálta a kezdeményezés indítását Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.

A pályázaton való részvételre közösségek jelölhetnek példakép nőket 2022. november 30-ig: a jelölő lehet szakmai szervezet, gazdasági társaság, kormányzati hivatal, civil szervezet, oktatási intézmény, egy szervezet több pályázatot is benyújthat.

Az elismerésre jelölni lehet minden olyan, 40. életévét betöltő nőt, aki a következő kritériumoknak valamelyikének megfelel:

Technológiai és digitális (IT) munkakörben kiemelkedő eredményeket ért el (pl. STEM területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, technológiai cég fejlesztőjeként, vezetőjeként dolgozik).

Informatika, távközlés, technológia területén, IT/digitális munkakörben és az IKT szektorban ért el kiemelkedő teljesítményt, beosztástól függetlenül – kormányzati, állami vállalatoknál, non-profit szervezeteknél (például innovációs területen vagy egy digitalizációs projekt bevezetése során)

Mindennapi munkája során sokat tesz a technológia, a digitalizáció és az informatika, infokommunikációs hírközlés és elektronikai szektor elismertségéért is. Ebbe a kategóriába várnak minden olyan nőt – munkakörtől, beosztásól függetlenül -, akik meghatározó szereplői a digitális gazdaságnak. Ez a kategória nyitott akár a pedagógusok, egyetemi oktatók, HR vezetők, jogi képviselők, és a civil szektor tagjai felé.

A jelöltek elismeréséről Bíráló Bizottság dönt, mely összetételénél a szervezők figyelnek a diverzitásra, így a bizottság tagjai között nők, férfiak, különböző korú, munkakörű és beosztású szakemberek, a munkaerőpiacon megjelenő gazdasági társaságok, valamint a versenyszféra, a kormányzat és az oktatás szakmai érdekképviseletei egyaránt képviseltetve vannak. A díj átadásának tervezett időpontja 2023. január.

A pályázatról, a jelölésről részletesen az IVSZ honlapján lehet részletes információkat találni.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Ezt veszik a magyarok a nyári hónapokban

Nyáron a vásárlói szokások is változnak, hiszen egészen más termékek kerülnek előtérbe a meleg idő beköszöntével. A nyári hónapokban a magyarok körében is az olyan termékek a legkeresettebbek, amelyek segítségével élvezetesebbé tehetik a szabadidős...

Újabb eszközön érhető el az RTL+ teljes kínálata

Az RTL+ a Vodafone TV médiaboxon keresztül is elérhető, így a telekommunikációs szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország előfizetői már nagyképernyőn is megtekinthetik az RTL+ streaming platform mindhárom csomagjának kínálatát. A telekommunikációs szolgáltató ügyfelei...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Új iroda és új arculat a Mediatornál

Május végétől új irodába költözött a Mediator, a budapesti full-service reklámügynökség a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN-ba tette át székhelyét, ahol egy teljes szintet elfoglalnak. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi...

Rekord a filmvásáron Cannes-ban

Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változások az Aldi üzleteiben

Jelentős változásokkal fognak találkozni a jövőben az ALDI vásárlói az áruházak tejtermékhűtőinél. A vállalat az ALDI SÜD csoport többi tagvállalatához hasonlóan a „MILFINA” helyett a jövőben egységesített márkanév, a „MILSANI” alatt forgalmazza a tejtermékeket,...

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

Magasabb szintre emelnék a fenntarthatóságot a szépségiparban

A nálunk is népszerű etikus kozmetikai márka a THE BODY SHOP meghirdette Changemaking Beauty programját, amellyel a teljes szépségipar felé intéz kihívást. Mindezt az alapító, Anita Roddick, az első „Changemaker” öröksége alapján.Dame Anita Roddick...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....