- Hirdetés -

Okos gyerekórával erősít a Vodafone

|

- Hirdetés -

A Vodafone Magyarország a Family ajánlat és a Digitális család weboldal indulása óta kiemelt hangsúlyt fektet a generációk közti digitális szakadék csökkentésére, és legújabb eszközeit, ajánlatait is ennek mentén alakította ki. A most bevezetésre kerülő Kid Gyerekóra hozzájárul a szülők és a gyermekek biztonságérzetéhez, ezzel jelentősen megkönnyítve a Vodafone-os családok mindennapjait.

Minden szülőnek saját gyermeke, az ő biztonsága és jövője a legfontosabb. Rengetegen vágynak ezért olyan okos eszközre, amely segítségével gyermeküket még nagyobb biztonságban tudhatják nemcsak a digitális térben, de akár olyan mindennapi helyzetekben is, mint egy több napos osztálykirándulás vagy egy gyors vásárlás a közeli boltban – mindezt természetesen a legköltséghatékonyabb, családbarát megoldásokkal.

Egyelőre azonban az ilyen eszközök száma korlátozott, így előfordulhat, hogy sok közöttük a nem leinformálható forrásból származó, amelyhez egyáltalán nem kapcsolható szolgáltatás. Több mint 68 millió IoT (Internet of Things – dolgok internete) SIM kártyájával a Vodafone a világ vezető IoT szolgáltatójaként nap mint nap azon dolgozik, hogy minél több, a családokat érintő hétköznapi kihívásra tudjon választ adni a technológia segítségével.

A Vodafone Family ezért most Magyarországon elsőként, teljes körű szolgáltatással tesz elérhetővé IoT terméket lakossági ügyfelei számára már létező mobil ajánlata részeként, mellyel célja a fenti helyzetekre megoldást nyújtani.

Az okos szülői gondoskodás jegyében kialakított Kid Gyerekórával bárki könnyen elboldogul, aki okostelefont használ. Az eszköz helymeghatározó funkciója mellett telefonként is használható, így az előre rögzített számok körében képes hanghívások kezdeményezésére és fogadására, hangüzenetek küldésére és fogadására, valamint szöveges üzenetek fogadására. Az okosóra elsősorban azoknak a kisgyermekes szülőknek kínál ideális alternatívát, akik különféle élethelyzetekben el szeretnék érni kisgyermeküket, azonban korukra való tekintettel egyelőre még más megoldást helyeznének előtérbe az okostelefonnal szemben. Ezt támasztja alá, hogy a Vodafone saját, lakossági havidíjas Family ügyfelei körében előzetesen végzett felmérés szerint a 12 évnél fiatalabb gyermekkel rendelkező szülők közel 70%-a már most érdeklődik az eszköz iránt.

„A Vodafone számára kiemelten fontosak a családok, ezért is döntöttünk úgy, hogy Magyarországon a Kid Gyerekóra lesz az első lakossági IoT termékünk, és a Vodafone Family ajánlat részeként indítjuk el” – nyilatkozta Carra Anita, a Vodafone lakossági szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese. – „Bízunk abban, hogy a legmodernebb, proaktív védelmet és számos biztonsági funkciót kínáló okostermékeink pénztárcabarát konstrukcióinkkal karöltve jelentősen megkönnyítik a szülők életét, a gyerekek pedig még több törődést, odafigyelést kaphatnak, közelebb hozva egymáshoz a különböző generációkat.”

Akár családi nyaralásról van szó vagy tömegrendezvényről, akár egyedül jár haza a gyermek az iskolából, az okos eszköz lehetővé teszi, hogy a család tagjai folyamatosan kapcsolatban legyenek egymással, így a szülő nyugodtabb lehet, és a gyermek számára is biztonságérzetet nyújt. Sok más egyéb funkciója mellett a helymeghatározás is az iOS-re és Androidra díjmentesen letölthető, felhasználóbarát Kid WatchTM alkalmazáson keresztül érhető el, amely az órával összeköttetésben állva jelzi a közeli hozzátartozók számára a gyermek aktuális helyzetét.

Az okosórával Vodafone Family csomagon belül a családtagok korlátlanul hívhatják egymást, így kötöttségek nélkül élvezhetik a tarifa és az eszköz nyújtotta előnyöket. A maximális biztonság érdekében a szülők előre megadhatják azt a 18 telefonszámot, amelyekre az okosórával hívás kezdeményezhető, illetve azt a 10 számot, amelyekről hívás fogadható. További beépített biztonsági megoldások közé tartozik az SOS gomb, amellyel a gyermek a legváratlanabb helyzetekben is elérheti a szülőket, valamint az érintésérzékelő, amely jelzi, hogy az adott pillanatban a tulajdonosa viseli-e az órát. Ezen felül a számos egyéb funkció mellett a lépésszámláló és sebességérzékelő segítségével a gyermek mindennapi aktivitása is nyomon követhető.

Az eszköz Kid Gyerekóra tarifával 1 Ft-ért, Vodafone Family csomagban 1000 Ft családi havidíj-kedvezménnyel, 2990 Ft helyett már 1990 Ft-os havidíjért elvihető, 2 éves szerződéssel, e-Packkel, azonos ügyfélszámon. Az ajánlat tartalmazza az okos eszköz árát, korlátlan beszélgetést a Vodafone Familys családtagokkal, ezen felül további 50 percet minden hónapban belföldön és az EU-ban normál díjas magyar számokra, valamint 500MB belföldön és az EU területén is felhasználható, a beépített funkciók működését támogató technikai adatforgalmat.

Azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke már saját telefonnal rendelkezik, ugyanakkor havidíjas előfizetést még nem szeretnének kötni hozzá, a Vodafone Family részeként két havidíjas előfizetés mellé továbbra is elérhető a Kid Gyerekkártya, mely családon belül feltöltés nélkül is, díjmentesen biztosít belföldön korlátlan, az EU-ban pedig havonta 60 perc beszélgetést. A szülők így mindig biztonságban, hallótávolságon belül tudhatják gyermeküket.

A Vodafone célja, hogy elhozza a családok számára a legújabb technológiai megoldásokat, valamint partnerként, hiteles szolgáltatóként lépésről lépésre segítse őket eligazodni a gyorsan fejlődő digitális világban. Ezt a célt szolgálja a már 2 éve működő, szülőknek szóló Digitális család online magazin is, amely folyamatosan frissülő tartalmaival megkönnyíti a legfiatalabb korosztály és az őket körülvevő digitális világ megértését, és egyúttal hozzájárul a generációk közti szakadék csökkentéséhez.

A tavaly októberben megújult Vodafone Family költséghatékony családon belüli kommunikációt kínál, lebontva a határokat a folyamatosan fejlődő mobilkommunikáció segítségével. Az ajánlat kedvezményrendszerének köszönhetően három Red tarifát akár 26% havidíjkedvezménnyel megkaphatnak az ügyfelek, a negyedik családi előfizetésre pedig további havidíjkedvezményeket biztosít a szolgáltató. A Family ajánlatról, illetve részletes feltételeiről bővebb információ érhető el a Vodafone Magyarország honlapján.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...

Okosotthonra vágynak a magyarok

Minden harmadik válaszadó tervezi, hogy belekezd otthona „felokosításába”, a legtöbben 50 és 100 ezer forint között költenének erre – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. Az idén a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott cég...

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Megvan Karas utódja az NMHH-nál

Koltay Andrást nevezte ki Áder János az NMHH elnökének, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora december 4-től 9 éven át irányíthatja a szervezetet. Elődje, Karas Monika októberben mondott le, kevesebb mint egy évvel megbízása...

Budapesti és szolnoki frekvenciák találtak gazdára

Budapesten a Katolikus Rádió Zrt., Szolnokon a Best Radio Kft. nyert újabb frekvenciát a Médiatanács döntése alapján. Az egykor a Klubrádió által használt frekvencia értékesítését is megkezdik. A Médiatanács eredményt hirdetett a Budapest 102,1...

Így hatott a régiós reklámpiacra a járvány

A járvány következtében átalakultak a tartalomfogyasztási szokások, és régiós szinten 1,2 milliárd euróval estek a reklámköltések 2020-ban, a magyar állam azonban 21 százalékkal többet fordított hirdetésekre az egy évvel korábbihoz képest, ennek jelentős részét...

Így találhatnak befektetőt a startupok

Rohamléptekben növekszik a budapesti startup ökoszisztéma, az induló cégek pedig egyre több finanszírozási lehetőség közül választhatnak. A Start it @K&H hazai kockázati tőkebefektetők és angyalbefektetők bevonásával szervezett befektetői napján a legnépszerűbb megoldásokról és a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újra képernyőre kerül a Pénzt vagy éveket!

Visszatér a képernyőre a Pénzt vagy éveket!, a vetélkedő új évadában a sztárpároknak továbbra is csak annyi a dolguk, hogy kitalálják az előttük álló civil emberek életkorát, és ha ügyesen játszanak, akár 10 millió...

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Zöld fogadalmak karácsonyra

Egy újabb csoki fondue a céges karácsonyon, már van egy a szekrényben, sohasem használom. Tetszetős „Boldog Karácsonyt” bögre egy baráttól, de már roskadásig tele a polc bögrékkel. Egy ing a nagynénitől, ami természetesen nem...

Újrahasznosított műanyaggal erősít a TotalEnergies

A TotalEnergies felavatta Synova nevű üzemének normandiai bővítését, mely vezető vállalat az újrahasznosított polipropilén gyártásában. A TotalEnergies ezzel megduplázza az újrahasznosítható műanyagok mechanikai feldolgozására szolgáló termelési kapacitását, hogy kielégítse a fenntartható anyagok iránti növekvő...

DATA