Olimpiai sportolókról mesél az új weboldal

Az olimpiai és paralimpiai játékok világszintű támogatója, a Toyota bejelentette, hogy globális honlapján belül önálló weblapot hozott létre, melynek célja, hogy a részt vevő 48 ország mintegy 240 sportolójának történetét és tevékenységét bemutassa. A „Toyota Világválogatott Csapat” tagjai azt a szellemiséget testesítik meg, amelynek középpontjában a kihívások legyőzése, és a folyamatos fejlődés áll, melynek segítségével kvalifikálhatják magukat a 2020-as Tokiói Olimpiai és Paralimpiai Játékokra.

Az erre a célra létrehozott weboldal bemutatja a „Toyota Világválogatott Csapat” sportolóinak felkészülését a 2020-as Tokiói Olimpiára. A sportolói oldal a játékok közeledtével folyamatosan frissül, így értesülhetünk róla, kinek sikerült kvalifikálnia magát a 2020-as játékokra, illetve hogyan készülnek a sportolók maximális teljesítményt nyújtani az olimpia világszínpadán. Az új honlapon megtalálható a Toyota világszintű vállalati kezdeményezése, a „Vágj bele a lehetetlenbe” is. Ez az üzenet megtestesíti a Toyota törekvését aziránt, hogy felismerje és segítse megoldani a bennünket érő kihívásokat, amelyek az autóipart is érintik a mostani, gyorsan változó időkben. A sport és a sportolók kihívásokra adott válaszai, törekvéseik és önfejlesztésük inspiratív példaként mutatja az utat egy jobb társadalom irányába. Egy nyitottabb és befogadóbb társadalomban az emberek jobban meg tudják mutatni képességeiket. A Toyota is hozzá szeretne járulni az emberek napi életének javításához és a társadalom fejlődéséhez.

A „Toyota Világválogatott Csapat” nemcsak olyan sportolókból áll, akik a Toyotánál dolgoznak, de olyanokból is, akiket azért választottak ki, mert magukénak vallják a Toyota filozófiáját és értékeit. Például a kihívások megválaszolását, a folyamatos fejlődést, az őszinteséget, a csapatmunkát, az alázatosságot és a hálát, vagy éppen a felelősséget és tisztességet. A sportolók a gyakorlatban is alkalmazzák a „Vágj bele a lehetetlenbe” elvet, hiszen a versenyzés során bátorságra van szükség, amivel a Toyota partnereit és dolgozóit is motiválják. A sportoló dolgozóknak nyújtott támogatás mellett a Toyota szponzorként és egyéb módokon is segíti a sportfelszerelések fejlesztését. A Toyota és a sport összefonódása már 1937-ben, a vállalat megalapításának évében elkezdődött. Ekkor jött létre ugyanis a Toyota első, atlétikával foglalkozó sportklubja. Ettől kezdve a Toyota és a sport útjai elválaszthatatlanok lettek. A sport által inspirált csapatmunka és személyes fejlődés nemcsak a sportolóknak jelent élményt, hanem a nekik szurkoló és őket támogató Toyota alkalmazottaknak is erőt ad.

„Ahhoz, hogy javítsunk a dolgokon, el kell sajátítanunk a »soha ne add fel« mentalitást. Amikor nem magunkért, hanem például munkatársainkért harcolunk, azt a csapatért tesszük. Ez a hozzáállás jelenik meg akkor, amikor újra és újra még jobb autókat próbálunk készíteni.” – mesél Akio Toyoda, a Toyota elnöke arról, hogy a vállalatalapító Kiichiro Toyoda miért hozta létre a sportrészleget annakidején.

2011-ben a sport segített a Toyotának reményt adni, és arra bátorítani, hogy soha ne adja fel. Ebben az évben először a nagy földrengés sújtott le Kelet-Japánra, majd röviddel utána a thaiföldi árvíz miatt állt le a beszállítás, és kényszerítette a vállalatot a termelés szüneteltetésére. Akio Toyoda a helyszínen tájékozódott a helyzetről, és eközben értesítést kapott a vállalat női softball csapatának mérkőzéseiről, Japánból. A csapat a bajnokságért játszott a döntőben, és először 0-0-ra állt. A hosszabbításban sem tudtak pontot szerezni, de végül minden erejüket összeszedve győzelemmel fejezték be a játékot. A csodával felérő győzelem után Toyoda így nyilatkozott: „Ez a győzelem akkor jött, amikor a vállalatot a földrengés és a thaiföldi árvíz következményei sújtották. A softball csapat sikere hatalmas bátorítást adott nekünk ebben a helyzetben, nagy szükségünk volt rá.”

Ez a történet, és más hasonló élmények is arra ösztökélik a Toyotát, hogy a lehető legtöbb emberrel ossza meg a sport szeretetét. Az olimpiai és paralimpiai játékokon résztvevő sportolók igazi sztárok. Ahhoz, hogy a lehető legfényesebben csilloghassanak, a Toyota kiemelt partnerként támogatja az olimpiai játékokat. Nem csak technológiát, de olyan szolgáltatásokat is biztosít, mint az élvonalbeli járművek, a mobilitást támogató robotok és a Toyota gyártórendszerének használata. A Toyota sport iránti szenvedélyét minden partnerével, így vásárlóival is szeretné megosztani. Az újonnan létrehozott sportolói weboldal mellett a Toyota már eddig is több sporttal, sportolókkal és mobilitással kapcsolatos weboldalt üzemeltetett:

Toyota olimpiai, paralimpiai és sport honlap – Ez az oldal a Toyota sporttal kapcsolatos információit osztja meg, beleértve az olimpiát és a paralimpiát.

Sportolói oldal – Ez az újonnan elindított weboldal mutatja be a mintegy 240 fős „Toyota Világválogatott Csapat” sportolót (2019. augusztus 22-i állapot).

Sportolói történetek – Blogbejegyzések, melyek a sportolókkal készített interjúk alapján készültek, és amelyek középpontjában a kihívások legyőzésére törekvő szellemiség áll.

Mobilitást mindenkinek! – Egy honlap, ahol a „Vágj bele a lehetetlenbe” kampány filozófiájáról és az ezzel kapcsolatos történetekről lehet olvasni. Itt látható a “Para Tech” című film is, amely a nyolcszoros paralimpiai aranyérmes, Andrea Eskauról és a Toyota mérnökeiről szól, akik a Toyota motorsport-tapasztalatait felhasználva kitágították a lehetőségek határait a parakerékpározásban.

A Toyota világszintű olimpiai és paralimpiai partnersége

A Toyota 2015-ben lett az Olimpiai és Paralimpiai Bizottság világszintű mobilitási partnere a 2017-től 2024-ig terjedő időszakra. Erre az időszakra esik a Phjongjangi (2018, Dél-Korea) és Pekingi (2022, Kína) Téli Olimpia és Paralimpia, valamint a Tokiói (2020, Japán) és Párizsi (2024, Franciaország) Olimpia és Paralimpia. A Toyota célja, hogy a világot békés, diszkriminációktól mentes társadalom kialakítására bátorítsa a sport által. A Toyota elkötelezett a mobilitás által fenntartható társadalom létrehozásában. A vállalat értékei a folyamatos fejlődés és az emberek tisztelete. Ezeket az értékeket vallja magáénak az Olimpia és a Paralimpia is, közelebb hozva egymáshoz az embereket, hogy mindenki szabadon ünnepelhesse az emberi potenciál csúcsteljesítményeit. A Toyota hiszi, hogy a mobilitás többet jelent az autóknál, és sokkal inkább a kihívások legyőzését, az álmok megvalósítását szolgálja. Ezt fejezi ki a „Vágj bele a lehetetlenbe” vállalati kezdeményezés is, amely alapjául szolgál annak, hogy a Toyota autógyárból mobilitási vállalattá váljon. Ha szabadon mozoghatunk, minden lehetségessé válik.