- Hirdetés -

Online bulikkal készülnek karácsonyra a cégek

|

- Hirdetés -

A koronavírus-járvány felfutóban lévő negyedik hulláma miatt elkezdték visszamondani a hazai cégek a már előkészített programokat. Népszerűek lesznek decemberben a virtuális vacsorák, de bevett szokássá váltak a korábbi hullámokban a hasonló módon lebonyolított borkóstolók is, illetve sok vállalatnál online játékokkal dobhatják fel a karácsonyi programot.

Fotó forrása: Flinkit

Ugyan néhány hete még úgy tűnhetett, hogy a cégek bátran rendezhetnek a járvány előtti időszakot idéző karácsonyi összejöveteleket az év végén, nagyot fordult a világ, mert a negyedik hullám erősödése mellett sokan nem merik megkockáztatni, hogy egy légtérbe hívják az összes dolgozót. Pintér Antal, a Flinkit! ötletgazdája arról beszélt, tapasztalatai szerint az elmúlt hetekben emiatt sorra mondják le a vállalatok a már lefoglalt rendezvényhelyszíneket, és inkább virtuális vacsorákban, borkóstolókban, közös online játékokban gondolkoznak a vezetők.

„Az esetszámok meredek emelkedése miatt a vezetők nem tartják felelős viselkedésnek a nagy események megrendezését, ilyen kiszámíthatatlan körülmények között nem mernek nagyszámú munkavállalót egy légtérbe meghívni. Nemcsak beltéren, hanem kültéren sem tartják meg ezeket, ami oda vezet, hogy a karácsonyi partik ismét csak online térben valósulhatnak meg zömében” – magyarázta a Flinkit! alapítója.

Pintér Antal elmondta, tavaly a második hullám közepén, vakcinák hiányában szóba sem kerülhettek még a személyes jelenlétű céges évzárók, ezért a legtöbb vállalatnak van már tapasztalata a virtuális karácsonyi bulik megszervezésében is. Mint fogalmazott, ilyenkor előtérbe kerülnek azok a megoldások, amik az online térben összehozzák a csapatot. A legtöbb ilyen programot tavaly a kényszer szülte, de a közös élményt így is sikerült megadni a munkavállalóknak.

Pintér Antal szerint népszerűek lesznek decemberben a virtuális vacsorák, amikor minden dolgozónak házhoz szállítják az ételt és egy meetinghez kapcsolódva közösen fogyasztják el azt, de bevett szokássá váltak a korábbi hullámokban a hasonló módon lebonyolított borkóstolók is. Végül, de nem utolsó sorban a legnépszerűbb karácsonyi céges program a közös online játék lehet. Ennek alapvetően két verziója van: amikor valamilyen moderátor ott van a Zoom- vagy Teams-hívásban, illetve léteznek már teljesen digitális játékok is, mint amilyen a Flinkit! is.

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb hazai fejlesztése a Flinkit!, amely a klasszikus céges csapatépítőket ötvözi akár home office-ban, akár szabadtéren játszható saját online játékokkal. A Flinkit! ötlete már a járványt megelőzően megszületett, de a startup vezetői a koronavírus hatásaira reagálva döntöttek úgy, hogy online formába is átültetik a platformot.

A Flinkit!-et feladványok, pontgyűjtés és fejtörők jellemzik. A résztvevők a játék elején eldönthetik, hogy egymás ellen versenyeznek, vagy csapatokat alkotva teljesítik a játékot.

A platform egyik legnagyobb előnye, hogy nincs létszámkorlát, bármennyien tudnak vele egyszerre játszani, ráadásul a csapatok maguk dönthetik el, hogy mikor szeretnék azt lebonyolítani. Ezáltal költséghatékonyabb is más megoldásoknál, hiszen nem kell megfizetni egy trénert, aki a hívást koordinálja.

A játék népszerűségéről mindent elárul, hogy tavaly karácsonykor többek között olyan cégek dolgozói is a Flinkit!-en játszottak, mint a Coca-Cola, az Apple, a Nike, a Microsoft vagy épp az Uber, a visszajelzések pedig kivétel nélkül pozitívak voltak. A legtöbben arról számoltak be, hogy olyan új impulzust nyújtott a munkavállalók számára, amelyek a közös napi munkavégzésben nincsenek jelen.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új vezetők a Borsodinál

A Borsodi Sörgyár idén januártól átalakította ellátási láncért felelős csapatát. Plamen Angelov Denchev, aki korábban a Molson Coors bolgár Haskovo sörgyárát irányította, tavaly év vége óta tölti be az ellátási lánc igazgatói szerepet a...

Új taktikákkal támadnak a kiberbűnözők

Új, gyorsan fejlődő kémprogramtámadás-sorozatot fedeztek fel a Kaspersky szakértői, melynek keretében már több mint 2000 iparvállalatot ért támadás világszerte. A mainstream kémprogram-támadásokkal ellentétben ezek a támadások azzal tűnnek ki, hogy korlátozott számú célpontra irányulnak,...

Ismét díjazták a Baumit honlapját

A Baumit Kft. vállalati honlapja – baumit.hu – 2021 decemberében, második alkalommal nyert díjat a magyarországi legrangosabb, legmagasabb presztízsű „Az Év Honlapja” pályázaton. Míg 2020-ban Kereskedelem kategóriában lett Az Év Honlapja, addig 2021-ben az...

Új ügyféllel erősít a MITTE

A MITTE Communications nyerte az S IMMO Hungary ingatlanbefektetési társaság marketing céljainak támogatására kiírt zárt ügynökségi tenderét. Az ügynökség felel az S IMMO helyi média-, marketing- és PR-tevékenységéért.Az S IMMO AG egy bécsi székhelyű,...

Egyre fontosabb a fogyatékossággal élők munkaerőpiaci integrációja

Nem csak kiemelt társadalmi ügyként kezelik, hanem el is várják a munkáltatóktól a fogyatékosággal élők munkaerőpiaci integrálását a dolgozók – derült ki a Szerencsejáték Zrt. megbízásából a közelmúltban készített 1000 fős online kutatásból. A...

Nyáron érkezik hozzánk a Disney+

A Disney hivatalosan is bejelentette, hogy idén nyártól újabb 42 országban teszik elérhetővé a Disney+ streaming szolgáltatást, az újabb bővítési körbe pedig Magyarország is bekerült. Az új piacok között, ahol megjelenik a Disney+ számos európai...

A hazai webáruházak a karácsonyi szezon győztesei

A felnőtt magyarok háromnegyede a karácsonyra vásárolt ajándékok közül legalább egyet online rendelt meg 2021-ben, elsősorban belföldi webáruházakból – derült ki a Reacty Digital 2022. januári felméréséből. A csomagok többsége házhoz szállítással érkezett, a...

Világhírű befektető csapott le a magyar startupra

Az elektromosautó-flották számára útvonaltervezőt fejlesztő Volteumra a világ egyik legmeghatározóbb startup befektetője is felfigyelt. A korábban a Start it @K&H inkubátorban fejlődött csapat most bekerült a Techstars „Cities of the Future” akcelerátor programjába, ami...

Komoly kockázatot jelenthet az ügyfélazonosítás

Az utóbbi időszakban a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb fókuszt kapott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozás elleni fellépés az Európai Unióban. Bár az EU-s jogszabályban rögzített átvilágítási folyamat alapjaiban nem változott, a most elkészült...

Ezek hatnak a pénzügyeinkre az idén

Egy sor olyan változással kell számolnunk 2022-ben, melyek alapvető hatással lesznek a pénzügyek intézésére. A digitalizáció és az adat alapon személyre szabott szolgáltatások megjelenése nem csak új termékeket, de más ügyfélélményt is teremt, míg...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezekre a marketingtrendekre kell figyelni idén

Az üzleti szempontok és a társadalom iránti felelősség összehangolása, a fogyasztói tudatosság egyre magasabb szintre emelkedése, az élmények iránti fokozott vágy, járvány-fásultság – többek között ezekre a trendekre lesz érdemes odafigyelniük idén a marketingszakembereknek....

Új vezetők a Borsodinál

A Borsodi Sörgyár idén januártól átalakította ellátási láncért felelős csapatát. Plamen Angelov Denchev, aki korábban a Molson Coors bolgár Haskovo sörgyárát irányította, tavaly év vége óta tölti be az ellátási lánc igazgatói szerepet a...

Új taktikákkal támadnak a kiberbűnözők

Új, gyorsan fejlődő kémprogramtámadás-sorozatot fedeztek fel a Kaspersky szakértői, melynek keretében már több mint 2000 iparvállalatot ért támadás világszerte. A mainstream kémprogram-támadásokkal ellentétben ezek a támadások azzal tűnnek ki, hogy korlátozott számú célpontra irányulnak,...

Ismét díjazták a Baumit honlapját

A Baumit Kft. vállalati honlapja – baumit.hu – 2021 decemberében, második alkalommal nyert díjat a magyarországi legrangosabb, legmagasabb presztízsű „Az Év Honlapja” pályázaton. Míg 2020-ban Kereskedelem kategóriában lett Az Év Honlapja, addig 2021-ben az...

Új ügyféllel erősít a MITTE

A MITTE Communications nyerte az S IMMO Hungary ingatlanbefektetési társaság marketing céljainak támogatására kiírt zárt ügynökségi tenderét. Az ügynökség felel az S IMMO helyi média-, marketing- és PR-tevékenységéért.Az S IMMO AG egy bécsi székhelyű,...
- Hirdetés -

CMO

Sokat számít a 30 éves jelenlétünk

Hársfalvi János, marketingvezető, Magyar Suzuki Zrt. - Nagyon nehéz év volt a tavalyi, a hazai piac csökkent is, közel 5 százalékkal. De a kis Suzuki elég nagyot ment. Elégedett vagy, vagy ennél is jobbra...

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A legfenntarthatóbbak között a Schneider Electric

Ismét bekerült a legjobbak közé a Schneider Electric a Corporate Knights által évente összeállított, a legfenntarthatóbb módon működő vállalatokat felsoroló Global 100-as listán.A kanadai média- és kutatócég minden évben több mint 6900 vállalatot vizsgál...

Mesterséges intelligenciával segíti a vízgazdálkodást a Microsoft

A szennyvízkezelés során egy új Microsoft fejlesztés révén előre jelezhető a víz mennyiségének és ezzel a minőségének hirtelen megváltozása. A Microsoft mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldását a hazai központú, biológiai víztisztító rendszereket fejlesztő Organica Water...

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

DATA

Negyven percnyi reklámot nézünk naponta

2021 negyedik negyedévében naponta átlagosan 5 óra 14 percet töltöttünk a tévékészülékek előtt: a nők közel 5 és fél órát, míg a férfiak az átlagnál 18 perccel kevesebbet – derül ki a Nielsen Közönségmérés...