Optimisták a családi vállalkozások

Family consulting notary public at office

A következő 3-5 évben a családi vállalkozások majdnem 80 százaléka számít saját cége növekedésére a K&H kutatása szerint, ez jóval magasabb arány, mint a „hagyományos” vállalatok esetében. Fejlesztések terén is az élen járnak, durván minden harmadik cég fordította árbevételének több mint 10 százalékát ilyen célokra az elmúlt években.

„A hazai családi vállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport átfogó kutatást végez, amelyben feltérképezi a szektor aktuális helyzetét. A célunk bemutatni, miben különböznek a családi vállalatok a többiektől és mi a sikerük titka” – magyarázta Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője. „Ez a felmérés része a szektorral folytatott együttműködésünknek. 2016 óta ugyanis minden évben a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal ismerjük el a kiemelkedő teljesítményt nyújtó cégek munkáját. Emellett rendszeres szakmai eseményeken biztosítunk lehetőséget kihívásaik megvitatására és tapasztalataik átadására” – tette hozzá a szakértő.

A kutatás szerint a családi vállalatok 65 százaléka várja 3 éves időtávon a gazdaság bővülését, de saját magukban még ennél is jobban bíznak. Az elkövetkező 3-5 évben több mint háromnegyedük számít pénzügyi eredményeik növekedésére (78%), szemben a többi céggel, akiknek mindössze a kétharmada (67%). Az optimista pénzügyi várakozások mellett úgy tűnik, a fejlesztésekben is erősebbek a családi tulajdonú vállalatok. Az elmúlt években ugyanis 28 százalékuk fordította árbevételének átlagosan több mint 10 százalékát fejlesztési célokra, míg a nem családi cégek esetében 13 százalékos arány látható. A következő egy év során pedig főként termelő (32%), informatikai (38%) és innovációs fejlesztésekre (20%) fókuszálnak majd.

A kutatás arra is kereste a választ, hogy hol tartanak a családi cégek a generációváltás folyamatában. A K&H családi vállalatok generációváltás index azt vizsgálja, hogy történt-e már generációváltás a cégnél, és hogy mennyire tartják fontosnak ezt az előttük álló feladatot. A mutató 0 és 100 pont közti értéket vehet fel, és jelenleg 43 ponton áll. „Az eredményekből azt látjuk, hogy a generációváltás kérdése annál nagyobb horderejű egy cég életében, minél magasabb az árbevétele” – hangsúlyozta ki Ékes Ákos. Amíg a 2 és 4 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező társaságoknak mindössze 28 százaléka tekintette jelentősnek a témát, addig a 10 milliárd forintnál nagyobb forgalmat generálóknál ez az arány már 59 százalék. Szintén a méret a meghatározó azzal kapcsolatban, hogy történt-e már generációváltás a cég életében: minél nagyobb egy vállalat, annál jellemzőbb, hogy igen.