Őrült tempó a Spektrumon

Japánban 1964-ben építették meg a világ első gyorsvasútját, a Shinkansent, és azóta nem csak ezt használták már millióan, hanem a világ több pontján is megtalálható maglev vasúti rendszert is, mely a mágneses levitáció segítésével most már akár 600 km/h sebességre is képes.

Japánban hatalmas szerepe van a szuperexpressznek, mára a teljes országot behálózzák. A tokioi pályaudvar a világ egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja, naponta több mint egymillió utas fordul itt meg. Maga Tokio pedig a világ legnépesebb városa 33 millió lakossal, így nem csoda, hogy a pályaudvar körül folyik az élet. A sebesség az ingázók és a japán gazdaság számára is elengedhetetlen. Már csak azért is, mert a sűrűn lakott városokban az autók haszontalanok. Ezzel szemben a Shinkanzen közel 300 km/h sebességre képes, ami az átlagos személyvonatoknál háromszor gyorsabb. Autóval az út Tokióból Oszakába több, mint 6 órát venne igénybe, a Sinkanzennel viszont csak 2 óra és 22 perc.

A sorozatban bemutatott villanymeghajtású N700A Shinkanzen 16 kocsiból áll, 400 méter hosszú és több, mint 1300 utas fér el rajta. A keréksoronként elhelyezkedő motorokat a felső vezetékekben lévő 25 ezer volt táplálja, így a vonat lényegében 128 kerék meghajtású.

Mindkét végén van vezetőfülke, így a vonat mindkét irányba tud haladni anélkül, hogy megfordulna. Nagyjából 120 másodperc alatt éri a 285 km/h sebességet, mely főként az áramvonalas kialakításnak és a kis tömegnek köszönhető. Az aluminium váz miatt a Shinkanzen csak feleannyit nyom, mint egy átlagos vonat. De nem csak a vonatnak kell gyorsnak lennie, hanem a takarító személyzetnek is, akiknek mindössze 8 perce van kitakarítani a kocsikat. Egy 55 fős csapat mind az 1300 ülést letörli, letakarja, és az új menetiránynak megfelelően befordítja azokat.

Természetesen nem csak a vonat körül, hanem a tokioi irányítóközpontban is egy csapat magasan képzett technikus figyel, hogy minden rendben történjen. Minden vonatot háromévente vagy 1,2 millió kilométer megtétele után, teljes körű szervizelésnek vetnek alá. A vonatot kocsinként szétválasztják és mindegyiket teljesen szétszerelik. A kerekeket is leveszik és egy utrahangos készülékkel ellenőrzik, hogy van-e rajta sérülés. Ez azért is fontos, mert nyomás alatt a kis repedések nőni kezdenek. Ha a kerék nagy sebességnél összetörik durva katasztrófa következik be, mint ahogy az 1998-ban egy német gyorsvasút vonalon történt 101 ember halálát okozva. A japán vasútat eddig a katasztrofális balestek elkerülték köszönhetően a hihetetlen precíz és pontos technológiának és felügyeletnek.

A Grandiózus vonatok című 6 részes sorozat első részét június 30-án, szombaton, délután 14:05-kor láthatják a nézők a Spektrum műsorán. A Shinkanzen mellett a világ leglassabb, legmagasabban és legmélyebben közlekedő, legpazarabb és legmerészebb szerelvényeit is megismerhetik az érdeklődök.