- Hirdetés -

Összefogás a tanárhiány ellen

|

- Hirdetés -

A gyermekek minél koraibb olvasás- és szövegértésének fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy később sikeresen tanulhassanak az iskolában és érvényesüljenek a munkaerőpiacon. A tartós olvasási nehézséggel küzdő diákok segítése, a tanárbérek növelése, valamint egy magasabb színvonalú óvodai előkészítő program érdekében fogtak össze az amerikai állam, Észak-Karolina legjelentősebb vállalkozásainak vezetői. A bankszektor és a telekommunikáció nagyformátumú figuráit tömörítő társaság tagja Jim Goodnight, a SAS analitikai cég vezérigazgatója is.

Az áprilisi sajtótájékoztatót megelőzően, mintegy hat évvel ezelőtt ugyanerre az égető témára hívta fel a figyelmet a „Miért fontos az olvasás napjainkban jobban, mint valaha” (Why Reading Matters – Now More Than Ever) című jelentés, amelyet az észak-karolinai állam legjelentősebb vállalkozói közösen publikáltak egy üzleti kerekasztal-beszélgetés során. A vezérigazgatói csoport akkor különböző megoldási javaslatokkal támogatta a döntéshozókat, többek közt az „olvasás tudományának” („science of reading”) alkalmazását, amely pedagógiai módszercsomag hatékonyságát kutatások bizonyították.

A tanárhiány is veszélyezteti az olvasási készségek fejlődését

Az újabb sajtótájékoztatót és összefogást többek közt a globálisan is növekvő pedagógushiány hívta életre. Az Észak-Karolinai Közoktatási Minisztérium (NCDPI) adatai szerint az idei tanév kezdetén 5540 tanári állás volt betöltetlen, ami 46%-os emelkedést jelent a 2021-22-es tanévhez képest. A legtöbb üres álláshely az általános iskolai alapfokú tanári állások közül az olvasás és a matematika területén van.

A tanárhiányt tovább fokozza, hogy jelentősen csökkent az erre a pályára készülő egyetemi hallgatók száma is. Az Észak-Karolinai Egyetem rendszerében 2010 és 2020 között 44%-kal kevesebb a beiratkozás az egyetemi oktatási programokra. Idén az NCDPI 24%-os csökkenésről számolt be a főiskolai rendszeren keresztül tanítói engedélyt kérő hallgatók számában.

A konferencián résztvevők mély aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a globális tanárhiány közvetlenül a bérezéshez kapcsolódik. Kihangsúlyozták, hogy ahhoz, hogy a tanári pálya népszerű legyen, és egyre több embert vonzzon be, valamint, hogy a foglalkoztatottakat képesek legyenek megtartani, ennek érdekében merész lépéseket kell tenni.

„Miközben egy erős, fenntartható gazdaság elérésére törekszünk, amely minden diák számára lehetőségeket biztosít, olyan törekvésekbe kell befektetnünk, amelyekről tudjuk, hogy hosszú távú pozitív hatásuk van, mint például a jó tanárok az oktatási rendszerben, valamint az előkészítő programok” - mondta Jim Goodnight, a SAS vezérigazgatója a nyugati országban történő programról.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...
- Hirdetés -