- Hirdetés -

Pályázhatnak a vállalkozónők

|

- Hirdetés -

2022. május 22-ig lehet jelentkezni az AWE Hungary elnevezésű, kifejezetten női vállalkozókat ösztönző programra. A kiválasztott 25 résztvevő számára a vállalkozásuk létrehozásához és növekedéséhez szükséges támogatást kapják meg egy nemzetközi tapasztalatok alapján, a magyar vállalkozói környezetre szabott 10 hónapos program során. A végén pedig a legígéretesebb 3-4 vállalkozó között közel 7 millió forint támogatást osztanak ki.

Az AWE Hungary (Academy for Women Entrepreneurs) programba olyan 25-55 év közötti nők jelentkezését várják, akiknek van vállalkozási ötletük, amit meg szeretnének valósítani, vagy nagyon korai szakaszban van még a vállalkozásuk, így a program lendületet tud adni a számukra. A május 22-ig beérkező pályázatok közül összesen 25 női résztvevőt választanak ki az ország minden részéből, Pest megye és Budapest kivételével. A program fontos része, hogy vidéki vállalkozások megvalósítását támogatják, így a bekerülés feltétele, hogy a vállalkozást helyben indítsák el.

Heti 7 óra, 10 hónapon át

“A 10 hónapos program lehetővé teszi a résztvevő nők számára, hogy megerősítsék vállalkozói készségeiket, felépítsék az üzleti modelljüket egy angol nyelvű oktatási program, illetve folyamatos mentorálás segítségével. Így megkapják azt a tudást, eszközöket és kapcsolatrendszert, amely a vállalkozás létrehozásához szükséges. Olyan résztvevőket keresünk, akik legalább heti 7 órát tudnak az ötletükkel foglalkozni, hogy sikeresen meg tudják azt valósítani” - mondta Bedő Beatrix a Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvány vezetője.

A program megkoronázása, egy őszi esemény, ahol minden résztvevő prezentálja a kidolgozott üzleti tervét. A legígéretesebb 3-4 vállalkozó között 20 000 dollár vissza nem térítendő támogatást osztanak szét, amelyet a vállalkozás elindítására fordíthatnak a nyertesek.

Fenntartható vállalkozások

A 2021-es program végén 5 nyertest hirdettek ki, így olyan vállalkozások beindításában segített az AWE, mint a Csiriboo családi kívánságlista alkalmazás, vagy a Nanoplanet eszköz fejlesztése, ami mikrozöldek termesztését és applikáción keresztüli árusítását támogatja. “Az ötlet, az álom elindítása csak az első lépés. Nekem abban segített az AWE, hogy hogyan tud hosszú távon fenntarthatóan működni a vállalkozásom. Így magabiztosan állok a jövő elé, látom az előttem lévő feladatokat és utat” - mondta Mátyusné Gálik Zsuzsanna, a Liliom Születésközpont alapítója.

Magyarország 2021-ben először csatlakozott az AWE globális hálózatához, amely a program alap tananyagait biztosítja az Amerikai Nagykövetségen keresztül, a Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvány szakmai irányításával, mely az Impact Hub Budapest vállalkozásfejlesztési programjait működteti. Idén ugyanez a kör szervezi és bonyolítja le a programot, így az előző év tapasztalatait beépítve viszik véghez az idei AWE Hungary-t.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiderült, mennyit költünk diétás termékekre

Nemrég elkészült hazánk első átfogó kutatása arról, hogy az étkezésekkel összefüggő érzékenységek milyen mértékben és módon érintik a lakosságot. A Szafi – online, névtelen - kérdőívét több mint tízezren töltötték ki. A felmérésből kiderült, hogy...

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Több globális támadás várható jövőre

2023-ban a hacktivizmus, a deepfake-ek, a vállalati együttműködési eszközök elleni támadások, az új szabályozási rendelkezések és az informatikai rendszerek egyszerűsítése vezeti majd a szervezetek biztonsággal kapcsolatos feladatainak listáját – derül ki a Check Point...

Borús jövőre számítanak a magyarok

Az üzleti bizalmi index az októberi nagy zuhanás után novemberben némileg tovább csökkent. A fogyasztói hangulat viszont kissé javult, bár így is borúlátóbb maradt szeptemberi, rettenetes pesszimizmusánál. A GKI Gazdaságkutató által – az EU...

A HR-ben is jönnek a robotok

Az elmúlt időszak – főként a koronavírus-járvány hatásai miatt – évekkel gyorsította fel a digitalizációt. A HR terület is érintett, ahol a digitális asszisztensek, az automatizált erőforrás-kezelő programok, az algoritmuson alapuló projektmenedzsment eszközök használata...

Díjazták az etikus vállalatokat

Idén 23. éve osztották ki az üzleti élet egyik legrangosabb elismerését az arra érdemes vállalatoknak. Minden év novemberében újabb 10 vállalat veheti át az Üzleti Etikai Díjat.Az idei díjazottakkal együtt már 130 élő, működő...

Nagyon sok e-autót ad el a Toyota

A Toyota európai eladásainak már most több, mint 70 százalékát teszik ki a részben vagy teljesen elektromos autók, míg a vállalat prémium márkája, a Lexus 99 százalékban értékesít elektrifikált modelleket a kontinensen. A két...

Vadkeleti állapotok a service design piacon

A piacon jelenleg vadkeleti állapotok uralkodnak és „mindent is” megpróbálnak a szolgáltatócégek a Service Design címkével ellátni a kutatástól kezdve, a product design, ux-en át egészen a vállalati folyamatfejlesztésekig – mutatott rá Klenovszki János,...

Új kategóriák a Marketing Diamond Awards-on

Idén ismét meghirdeti a Marketing Diamond Awards versenyt a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyre ezúttal már tizennégy - köztük két vadonatúj - kategóriában várják a pályázatokat. Az érdeklődők január 09-ig adhatják le anyagaikat a...

Saját termékcsaláddal rukkolt elő Lilu

Lilut az egész ország műsorvezetőként ismerhette meg, de az utóbbi években a hazai szépségápolási trendeket diktáló véleményvezérek körében is feltűnt. Most saját termékcsaládjával jelentkezik, amely a magyar hölgyeket is bevezeti a tudatos testápolás világába. Kovalcsik...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Téli varázsvilággal csábít a Westend

Az ajándékvásárlás mellett egy igazi téli kikapcsolódásért is érdemes elmenni a Westendbe. A Tetőkertben kialakított Winter Wonderland különleges elhelyezkedéséből adódó hangulatával és színes programjaival egészen az év végéig várja az érdeklődőket. Állandó elemként lesz...

Kiderült, mennyit költünk diétás termékekre

Nemrég elkészült hazánk első átfogó kutatása arról, hogy az étkezésekkel összefüggő érzékenységek milyen mértékben és módon érintik a lakosságot. A Szafi – online, névtelen - kérdőívét több mint tízezren töltötték ki. A felmérésből kiderült, hogy...

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Több globális támadás várható jövőre

2023-ban a hacktivizmus, a deepfake-ek, a vállalati együttműködési eszközök elleni támadások, az új szabályozási rendelkezések és az informatikai rendszerek egyszerűsítése vezeti majd a szervezetek biztonsággal kapcsolatos feladatainak listáját – derül ki a Check Point...

Borús jövőre számítanak a magyarok

Az üzleti bizalmi index az októberi nagy zuhanás után novemberben némileg tovább csökkent. A fogyasztói hangulat viszont kissé javult, bár így is borúlátóbb maradt szeptemberi, rettenetes pesszimizmusánál. A GKI Gazdaságkutató által – az EU...
- Hirdetés -

Don't Miss

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Előre aláírtam volna

Nem csak az újságnak kell felkészülnie mindenre, a Telex üzleti modelljét is a gazdasági helyzethez kell alakítani – mondta el Dull Szabolcs. A lap főszerkesztője beszélt arról is, hogy milyen kihívásokat tartogatott a szerkesztőség...

Visszük tovább, amit eddig építettünk

Minden idők legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a Szallas Group, de 2022 valószínűleg mégsem emiatt lesz a legemlékezetesebb a cég számára, hanem a tulajdonosváltás miatt. Szigetvári József, a vállalat vezérigazgatója beszélt arról, hogy mit...

Van tér a fejlődésre – interjú Bíró Pállal

Részben a vezetői kultúra miatt is nagyon kishitűek a hazai cégek, nem mernek exportálni, és ezen a helyzeten a szemléletmód átalakítása segíthetne sokat – állítja Bíró Pál, aki első lett idén a legmeghatározóbb hazai...

A célunk ezzel egy talent lista létrehozása

Sok a munka és a nehézség, amíg az ember eljut a marketing-döntéshozói szintig, ezért szerettünk volna egy olyan platformot életre hívni, amely kimondottan a márkamenedzsereket, a trade marketing menedzsereket ismeri el – nyilatkozta Vaszary...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Nagyon sok e-autót ad el a Toyota

A Toyota európai eladásainak már most több, mint 70 százalékát teszik ki a részben vagy teljesen elektromos autók, míg a vállalat prémium márkája, a Lexus 99 százalékban értékesít elektrifikált modelleket a kontinensen. A két...

Ezért veszünk e-autót

Nem a környezettudatosság, hanem az állami támogatások ösztönzik leginkább a villanyautózást – derült ki az Allianz Hungária elektromosautó-vásárlási szokásokkal kapcsolatos online, nem reprezentatív kutatásából. Átlagosan csupán 27 százalékunk tájékozódik alaposan az e-autókról a vásárlást...

A biogazdálkodást támogatja a dm

A dm vásárlói már megszokhatták, hogy a Black Friday napon árzuhanás helyett a jótékonyságra hívja fel a figyelmet a drogéria. Nem lesz ez másként idén sem, újra átszínezik ezt a napot, és a november...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....