- Hirdetés -

Pályázhatnak az újságírók

|

- Hirdetés -

Az iratmegsemmisítéssel foglalkozó Fellowes díjazza a hazai tényfeltáró újságírást.

Fellowes Hungary évek óta adatvédelemmel foglalkozik, ezen belül is a papíralapúval. 2013 óta több kutatást végeztek, elsősorban a kkv-k körében, hogy pontosan feltérképezzék, milyen adatkezelési szokások jellemzőek erre a szektorra, hol keletkeznek nagy számban a legérzékenyebb dokumentumok és milyen veszélyeknek van kitéve egy vállalat, ha nem megfelelően semmisíti meg ezeket. A Fellowes háromszor végzett kutatást hulladéktelepen, hogy megnézzék, mennyi és milyen jellegű iratok landolnak a szemétben, amelyekkel könnyedén vissza lehet élni. Az elmúlt két évben pedig a GDPR hatásait elemezte a cég. A Fellowes számára tehát az adatvédelem központi kérdés, hiszen évek óta hangoztatják – ami a GDPR alapvetése is – hogy az adat érték. A fölöslegessé váló érzékeny adatokat tartalmazó iratokat pedig biztonságosan kell megsemmisíteni.

A globális vállalat nemzetközi jótékonysági akciót indított Európában, az év hátralévő részében megvásárolt iratmegsemmisítő gépek után egy bizonyos összeget jótékony célra ajánlanak fel, a kedvezményezettekre pedig a helyi leányvállalatok adhattak javaslatot.

A magyar Fellowes úgy döntött, hogy – noha ő az adatok biztonságos megsemmisítésében érdekelt – ezúttal azt a tényfeltáró újságírást szeretné támogatni, ami törvényes keretek között az adatok nyilvánosságra hozatalával göngyölít fel fontos ügyeket, hogy a nyilvánosság erejével a megoldást is előmozdítsa.

Ezért a Fellowes a Magyar Újságírók Országos Szövetségének közreműködésével médiapályázatot hirdet, amin sikertörténeteket szeretnének bemutatni: olyan reménytelen ügyeket, amelyek a professzionális újságírói munka és a média biztosította nyilvánosság miatt fordultak jóra. A Fellowes által felajánlott pénzdíjas pályázatra a nyomtatott, az elektronikus és az online sajtóban megjelent alkotásokat lehet nevezni. A pályaműveket a MÚOSZ által fölkért szakmai zsűri bírálja el. A jelentős pénzösszegű díjat a Fellowes Hungary azért adja, mert – noha ők a biztonságos iratmegsemmisítést hirdetik – pontosan tudják, hogy vannak olyan adatok, amelyeknek nyilvánosságra kerülését segíteni kell! A pályázatok beadási határideje 2021. február 15., az eredményhirdetés várható időpontja 2021. március 31. Pályázni a 2020. július 1-től 2021. január 31-ig megjelent anyagokkal lehet, további részletek a MÚOSZ oldalán.

„Szerettünk volna valami olyat támogatni, ami társadalmilag fontos, de kívül esik a jótékonyság bevett területein. Ami a Fellowes-t összekapcsolja a tényfeltáró újságírással, az az, hogy mindketten tudatában vagyunk a szenzitív dokumentumok jelentőségével, mondhatnám, ezzel dolgoznunk. Mi a biztonságos iratmegsemmisítést népszerűsítjük, de tudjuk, hogy bizonyos ügyeknek nyilvánosságot kell kapniuk, hogy tisztán lehessen látni és adott esetben orvosolni lehessen a problémákat. Ezt szeretnénk most az általunk felajánlott pénzdíjjal támogatni, illetve a szakmai zsűri által legjobbnak tartott írás szerzőjét jutalmazni” – mondta Kreutz László, a Fellowes Hungary Kft. ügyvezetője.

„Őszintén szólva nem sokszor keresik meg az újságírói szakmát a cégek ilyesmivel. A médiában dolgozók a gyakorlatból tudják: az újságírás legtöbbször szélmalomharc, de akadnak kivételek is, amikor a nyilvánosság eszközével sikerül egy kezelhetetlennek tűnő problémát megoldani vagy megakadályozni. Néha egy egyszerű hír, egy riport, egy interjú indítja el azt a folyamatot, ami elvezet a megoldáshoz, máskor kitartó kutatómunkára, oknyomozásra, tényfeltárásra van szükség a pozitív végkifejlethez. Ugyanakkor mindig elengedhetetlen az újságíró elkötelezettsége, bátorsága és állhatatossága. A Szövetségnek pedig feladata, hogy éljen a lehetőséggel, ha érkezik egy ilyen felajánlás, mint amit a Fellowes tett. Bízom benne, hogy sok pályázat érkezik jövő februárig, ezúttal azon drukkolok, hogy a zsűrinek ne legyen könnyű dolga” – mondta a Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiderült, mennyit költünk kütyükre karácsonykor

Átlagosan 51 500 Ft-ot költünk karácsonyi ajándékokra, általában 4-7 főnek vásárolunk – derült ki a Dell Technologies Magyarország friss, nem reprezentatív felméréséből1. Minden negyedik válaszadónál elektronikai cikk is kerül a fa alá, átlagosan 44...

Korábbi kollégáikra vadásznak a cégek

A volt alkalmazottak nagyszerű, ám korábban méltatlanul hanyagolt lehetőséget jelentenek a cégek toborzási erőfeszítései számára – mondja Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója. A vállalat 15 éve működő technológiai és analitikai...

Így védekezhetnek a kkv-k a kibertámadások ellen

Az elmúlt két évben felgyorsult digitális átalakulás miatt fokozódó kockázat miatt ma már szinte minden vezetőnek van legalább egy olyan cég az ismeretségi körében, ahol már történt támadás és ellopták a cég adatait vagy...

Jól fogyott a Samsung luxustévéje

A Samsung idén több mint egymillió darab The Frame televíziót értékesített világszinten, ez az első Lifestyle TV modell, amely milliós eladást ért el egy éven belül. A 2017-es bemutatkozása óta Észak-Amerikában és Európában is...

Különleges kisfilmmel kampányol a Pfizer

Verset szavalni sokaknak egyáltalán nem okoz gondot, kivéve, ha van a dologban egy kis csavar. Adott egy vers, és egy igen nehéz feladat: egyetlen levegővel kell végig mondani a strófákat. A Pfizer egy nem...

Izgalmas hajsza a NatGeo új sorozatában

Az amerikai lépfenetámadások 20. évfordulója alkalmából a National Geographic 2021 decemberében műsorára tűzi a biológiai terrorcselekmény és az azt követő izgalmas nyomozás történetét feldolgozó Halálzóna: Antrax című filmsorozatot. A hatrészes széria a Halálzóna című...

Új megoldásokat keresnek a munkavállalók

A dolgozók megéléseiből táplálkozó „nagy felismerés" jelenség következményeként újabb jelentős mozgás indulhat be világszerte a munkaerőpiacokon – mutat rá a Randstad Workmonitor 2021-es második felmérése. A több mint 27,000 dolgozó megkérdezésével 34 piacon, köztük...

Zenélő növényekkel kampányol az E.ON és az ACG

Az ACG Reklámügynökség és az E.ON zenélő mikrooázisokat hozott létre a vállalat klímaváltozás elleni küzdelem fontosságáról szóló kampányának részeként. A különleges installációknak köszönhetően a budapesti Széna- és Szent Gellért téren várakozó utasok nemcsak a...

Erős negyedévet zárt az Allianz

2021-ben az Allianz Csoport a harmadik negyedévben is erős működési teljesítményt mutatott fel az összes üzletágában. Ez azt bizonyítja, hogy az üzleti modellünk jól működik, segítségével ki tudjuk használni a globális gazdasági környezet és...

Eldőlt, viszi a 4iG a DIGI-t

Végleges megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS csoporttal a médiakonszern magyarországi érdekeltségeinek megvásárlásáról. A tranzakció lezárásával, illetve az elmúlt egy évben az infokommunikációs szektorban végrehajtott akvizícióival a 4iG a legnagyobb...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Digitális lízinggel újít a Péntech

A digitális faktoring úttörője, a Péntech novembertől új szolgáltatással bővíti portfólióját, amelynek köszönhetően most még könnyebb lehet a vállalkozások növekedésének finanszírozása. A digitális lízing megoldásnak köszönhetően a Péntech weboldalán keresztül a piacon egyedülállóan gyorsan...

Kiderült, mennyit költünk kütyükre karácsonykor

Átlagosan 51 500 Ft-ot költünk karácsonyi ajándékokra, általában 4-7 főnek vásárolunk – derült ki a Dell Technologies Magyarország friss, nem reprezentatív felméréséből1. Minden negyedik válaszadónál elektronikai cikk is kerül a fa alá, átlagosan 44...

Korábbi kollégáikra vadásznak a cégek

A volt alkalmazottak nagyszerű, ám korábban méltatlanul hanyagolt lehetőséget jelentenek a cégek toborzási erőfeszítései számára – mondja Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója. A vállalat 15 éve működő technológiai és analitikai...

Így védekezhetnek a kkv-k a kibertámadások ellen

Az elmúlt két évben felgyorsult digitális átalakulás miatt fokozódó kockázat miatt ma már szinte minden vezetőnek van legalább egy olyan cég az ismeretségi körében, ahol már történt támadás és ellopták a cég adatait vagy...

Jól fogyott a Samsung luxustévéje

A Samsung idén több mint egymillió darab The Frame televíziót értékesített világszinten, ez az első Lifestyle TV modell, amely milliós eladást ért el egy éven belül. A 2017-es bemutatkozása óta Észak-Amerikában és Európában is...
- Hirdetés -

CMO

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásaival zöldít a Zewa

A Zewa csökkenti a csomagolásai szén-dioxid-lábnyomát amelyet úgy érnek el, hogy műanyag kiszereléseikben 33 százalékos fogyasztás utáni újrahasznosított (PCR) műanyagtartalmat vezetnek be. A Zewa számára kiemelt jelentőséggel bír a korlátozott erőforrások maximális kihasználása és...

Erdőtelepítési programot támogat az OMV

Az OMV Hungária Kft. az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akciót indított: ennek keretében az áprilisi Föld napjától kezdődően olyan vouchereket lehet vásárolni a töltőállomásokon, amelyek 1-1 facsemete magyarországi elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik....

Jövő héten jön a Planet Budapest

Egy tökéletes világban minden, ami egészséges, egyben fenntartható is – a valóságban ez azonban távolról sincs így. De vajon hogyan élhetünk egészséges életet úgy, hogy a fenntarthatóságról sem feledkezünk meg? Mit tehetünk, ennek érdekében...

DATA