- Hirdetés -

Pogácsázós networking helyett zaj és őszinteség – Marketing COVID idején I.

|

- Hirdetés -

A 2020-as év új kihívások elé állította a marketingszektort, a helyzet egészen egyedi és kreatív ötleteket hívott életre. De hol áll most a kommunikációs szakma? Az elmúlt év történései fényében mennyire és milyen téren változott a kreatív megoldások szerepe, a marketingtudatosság? A most induló sorozatból kiderül, hogy a most először neves ügynökségi partnerrel közösen megrendezett, az idén rekordszámú jelentkezőt vonzó „Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével” verseny zsűritagjai hogyan látják a marketing helyzetét.

Javában zajlik az idén hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards, a kisebb, illetve szerényebb marketingbüdzsével gazdálkodó cégek kommunikációs aktivitásait díjazó legfontosabb marketingversenyre beérkezett pályázatok értékelése. Az már most biztos, hogy egészen újító megoldásokat kívánt meg a 2020-as év. Varga Tibor, a T-Systems Magyarország Zrt. kompetenciaközpont vezetője szerint „azokban az iparágakban, ahol a legnagyobb bizonytalanságot okozta a járvány, egy-egy kreatív ötleten akár a vállalkozás léte is múlhatott”. De hogyan befolyásolta ez a szakmát? Abban minden zsűritag egyetértett, hogy a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások alapesetben is nagyobb fokú kreativitást kívánnak meg, de a pandémiás időszak önmagában is számos változást eredményezett a szakmában.

„Minden még virtuálisabb és még gyorsabb lett. A digitális térben a kreatívoknak egyetlen pillantás alatt kell magával ragadniuk a célközönséget, óriási vizuális zajban kell most kitűnni a social médiában” – osztotta meg gondolatait Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója. „A hosszú előadások, a beutaztatott sztár előadó, a pogácsába kapaszkodós networking és az egész napos események helyét egy egészen más tartalom vette át” – tette hozzá Csanak Gabriella.

Az elmúlt időszakban felértékelődött a szeretteinkkel töltött idő, illetve az emocionális üzenetek is. „Azok a szereplők, akik hitelesen, őszintén kommunikálnak, energiát fektetnek a célközönség értékeinek és érzéseinek megértésébe, lojálisabb kapcsolódást tudnak kialakítani” – osztotta meg tapasztalatait Szilva Mónika, a Nestlé Hungária fogyasztói marketing-, média- és digital igazgatója.

A járványhelyzet miatt szükségessé vált karantén, home office, illetve a távolságtartás miatt a külvilággal való kapcsolattartás az online térre korlátozódott és korlátozódik sokaknak ma is. Ennek következtében a cégek online kommunikációja is felértékelődött, minden szereplő számára szükségessé vált az úgynevezett digitális transzformáció. „A legtöbb piaci szereplőből 2020 vagy kikényszerítette, vagy ráébresztette őket a gyorsan bevethető, agilis, komfortzónából kimerészkedő, non-tradicionális megoldások használatára” – tette hozzá Mérő Ádám, a The Coca Cola Company CEE media és connection managere. Rendkívül fontossá vált, hogy ki, mit és hogyan kommunikál.

„Az ügyfelek és kollégák is sokkal nagyobb empátiát, iránymutatást és tiszta, őszinte kommunikációt várnak tőlünk” – fogalmazott Tengerdi Laura, a Budapest Bank szakembere. „A megfelelő kommunikáció értéke megsokszorozódott a járványhelyzet alatt, hiszen e nélkül, különösen ennek a szegmensnek, nagyon nehéz az ügyfélkapcsolatokat építenie vagy egyáltalán megtartania” – összegezte Varga Tibor.

A zsűritagok abban is egyetértettek, hogy a marketingkommunikáció jelentősen felértékelődött a járványhelyzet miatt és alatt. Ezzel együtt a korábbihoz képest változott a szakmai tudáscsere megítélése is – sőt, adott helyzetben még inkább szükség is van a legjobb gyakorlatok megosztására, a közös inspirációkra. „Az olyan, tudáscserét elősegítő platformok, mint a Marketing Diamond Awards utat tud mutatni azon szervezeteknek, akik nyitottak és szeretnének tanulni” – mondta Varga Tibor. A tudáscsere részeként az elvégzett munka, a befejezett projektek eredményének bemutatása és elismerése is fontosabbá vált. „Amelyik márka vagy szervezet valóban jól kommunikál, annak nem csupán büszkeség ezt megmutatnia, hanem akár felelőssége is, hogy a jó példák terjedjenek, és végső soron az emberek – amúgy is terhelt – életét segítsük vele. A Marketing Diamond Awards erre ad fantasztikus lehetőséget” – fogalmazott Tengerdi Laura. Szilva Mónika szerint a verseny küldetése, hogy teret adjon a tudáscserének, illetve platformként kapcsolódási pontot kínáljon a szereplőknek. „Hogy erre mennyire szükség van, azt a pályázók magas száma és sokszínűsége is bizonyítja” – tette hozzá.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...

Premierekkel erősít a Disney+

Ahogy az éjszakák hosszabbodnak és a nappalok egyre hidegebbé válnak, mi is lehetne jobb a meghitt őszi hangulathoz, mint egy jó film vagy sorozat? Ha a dokumentumfilmek híve vagy, akkor ébreszd fel magadban a...

Hatodszor választotta meg elnöknek Kovács Tibort az MLE

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Lapkiadók Egyesülete, amelyen hatodszor választották elnöknek Kovács Tibort, a Ringier Hungary Kft. vezetőjét. A 2024-2025-ös időszakra elnököt, elnökséget és felügyelő bizottságot választott a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) tisztújító közgyűlése október...

Ragaszkodunk a gyors nethez és a streaminghez

Nem mondanak le a széles sávú internetről és a streamingről a háztartások a gazdasági nehézségek ellenére sem – mutat rá az EY több mint 21 000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felmérése. Szolgáltatóváltásra elsősorban a...

A TV2 magabiztosan vezeti a főműsoridős nézettségi versenyt (x)

Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszönhető, hogy az október 4-én 26. születésnapját ünneplő TV2 tavaly a kiemelten fontos őszi tévés főszezonban átvette a vezetést...

Új igazgatóval folytatja a Continental váci üzeme

A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-jétől. A váci üzem sikeres és fenntartható működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel...

Intenzív terjeszkedésben az Ipsilon Group

Az Ipsilon Group felvásárolta a Creative Dock Hungary-t és többségi tulajdont szerzett a Boarding HR-ben. A két tranzakcióval a vállalat megkerülhetetlen szereplővé vált az új termékek és szolgáltatások felépítésében (venture building), a belső innovációs...

Felével nőtt az első hat hónapban az e-autók iránti kereslet

Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – derül ki a Canalys szingapúri piackutató cég elemzéséből. A vállalat honlapjára hétfőn fölkerült...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...

Premierekkel erősít a Disney+

Ahogy az éjszakák hosszabbodnak és a nappalok egyre hidegebbé válnak, mi is lehetne jobb a meghitt őszi hangulathoz, mint egy jó film vagy sorozat? Ha a dokumentumfilmek híve vagy, akkor ébreszd fel magadban a...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....