- Hirdetés -

Pozitív fordulat jöhet az építőiparban

|

- Hirdetés -

A lakásépítések számának csökkenése ellenére, a kamatok mérséklődése, az építőanyagárak normalizálódása és az új Otthonfelújítási Program közvetlen és közvetett hatásai miatt pozitív fordulatban bízik a Mapei Kft.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024. első negyedévében 23 százalékkal kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban, az építési engedélyek száma pedig 9,3 százalékkal maradt el a 2023. azonos időszakától.

„Az épített lakások számának csökkenése riasztónak tűnhet elsőre, azonban az építési engedélyek számának alakulása a lassulás ütemének mérséklődésére utal” – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

A szakember kiemelte, hogy a lakásépítési engedélyek számának csökkenése ellenére a piac fokozatos stabilizálódására számít. A mérsékelt kamatszint hatására néhány lakásépítő cég már megkezdte a beruházásokat. Véleménye szerint ebben a helyzetben élénkülni fog a lakossági kereslet, valamint a befektetési célú lakásvásárlások.

Emellett az új Otthonfelújítási Program hatására a felújítási piac élénkülésére lehet számítani, mert az energetikai korszerűsítési támogatások további felújítási munkálatokat generálnak. Például egy fűtéskorszerűsítést követően gyakran kerül sor fürdőszoba- és konyhafelújításra, vagy más nagyobb beruházásra.

„A lakásfelújítások terén egy hétmilliós projekt esetén a tulajdonosnak csupán egymillió forintot kell saját zsebből kifizetnie, a fennmaradó összeget az Otthonfelújítási Program fedezheti. Ennek köszönhetően jelentős mozgástere marad az ingatlantulajdonosoknak további felújítási munkák elvégzésére, például fürdőszoba-átalakításra, teraszépítésre vagy akár egy egyszerű festésre. Ez minden bizonnyal hozzájárul a piac további élénküléséhez” – véli Markovich Béla.

Az építéseknek és a felújításoknak egyaránt jót tesz, hogy az építőanyagárak mára normalizálódtak, és bár csökkenésre nem lehet számítani, várhatóan nem is nőnek számottevően a következő időszakban. Mindezen folyamatok enyhítik a lakásépítések csökkenésének hatásait, fékezve az építőipar lassulását.

Visszapattanásra azonban Markovich Béla szerint a kamatszint további csökkenése és az Európai Uniótól érkező források után újrainduló állami beruházások hatására lehet számítani, ha nem idén, akkor jövőre.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar Mozgókép Díj: megvannak a nyertesek

A Semmelweis kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat, a legjobb rendező pedig annak alkotója, Koltai Lajos lett. Breier Ádám, a Lefkovicsék gyászolnak rendezője bizonyult a legjobb elsőfilmesnek, a Bolond Istók pedig a legjobb tévéfilmnek...

Levizsgáztak az első Net-Coach-ok

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar...

A nyári táborokban is színre lép a Kifli.hu

Az óvodai étkeztetési program óriási sikerét követően a Kifli.hu szolgáltatásait kiterjeszti a nyári táborokra is. Ez az új program biztosítja, hogy a gyerekek és a táboroztatók egészséges és tápláló ételekhez jussanak a nyári szünetben,...

Újra bizalmat kapott a DIMSZ elnöksége

A DIMSZ – az Adatvezérelt Marketing Szövetség - éves közgyűlésén a tagok elfogadták a szervezet beszámolóit és megerősítették a hét elnökségi tag mandátumát.A kommunikációs iparág adatvezérelt szeletét képviselő szervezet, a DIMSZ, örömmel jelenti be,...

Hatalmas felvonulás lesz Budapesten

Június 30-án Budapesten ismét az energiatakarékosság és a fenntartható közlekedés iránti elkötelezettség jegyében szervezik meg a VI. Budapesti Rollerbike Felvonulást. Ez a különleges esemény a mikromobilok és az alternatív közlekedés népszerűsítését tűzi ki célul...

A pénzügyeinkben is fordulópontot hozhat a mesterséges intelligencia

Az idei év fordulópont lehet a generatív mesterséges intelligencia hatását tekintve pénzügyeinkre. A Deloitte szakértői szerint míg korábban az ismerkedés és kísérletezés fázisa volt jellemző, a befektetések mára elérték érettségi szakaszukat, és konkrét, a...

A szurkolókat is támadják a kiberbűnözők

Ikonikus sporteseményekből – mint például az olimpia vagy a foci bajnokságok - idén nyáron sem lesz hiány. A szurkolók alig várják ezeket az eseményeket - nincsenek ezzel másként a kiberbűnözők sem, bár őket a...

Eszméletlen jó portréfotókat lőhetünk a legújabb okosmobillal

A HONOR egy látványos rendezvényen mutatta be a HONOR 200 termékcsaládot. A vállalat megerősítette, hogy a HONOR 200-as széria Magyarországra is érkezik. Ezzel együtt most először lesz kapható a régióban és az országban a...

Erősebb motorú autók gyakrabban baleseteznek

A kezdő vezetőknek általában azt tanácsolják, hogy amíg kellő tapasztalatot nem szereznek az utakon, lehetőleg olcsó és viszonylag kis teljesítményű motorral felszerelt autót vezessenek – így nagyobb eséllyel kerülhetik el a baleseteket. Ugyanakkor az...

Vadiúj színpaddal jön a Szigetre az ibis MUSIC és az ALL

Az ibis, a világ legismertebb economy szállodamárkájának zenei programja visszatér Európába. Idén nyáron az ibis MUSIC számos izgalmas élményt kínál kiválasztott európai szállodáiban, és neves zenei fesztiválokkal köt partnerséget. Ezek között van a Rock...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ki nyeri az EB-t? – Így tippel Aczél László és Baradits Szilárd

  A múlt hétvégén elrajtolt az EB Németországban, az mmonline.hu pedig a focit kedvelő kommunikációs szakembereket, menedzsereket kért fel, hogy tippeljenek a győztesre és a magyarok teljesítményére. Sorozatunk első részében két nagy Arsenal szurkoló, Aczél...

Magyar Mozgókép Díj: megvannak a nyertesek

A Semmelweis kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat, a legjobb rendező pedig annak alkotója, Koltai Lajos lett. Breier Ádám, a Lefkovicsék gyászolnak rendezője bizonyult a legjobb elsőfilmesnek, a Bolond Istók pedig a legjobb tévéfilmnek...

Levizsgáztak az első Net-Coach-ok

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar...

A nyári táborokban is színre lép a Kifli.hu

Az óvodai étkeztetési program óriási sikerét követően a Kifli.hu szolgáltatásait kiterjeszti a nyári táborokra is. Ez az új program biztosítja, hogy a gyerekek és a táboroztatók egészséges és tápláló ételekhez jussanak a nyári szünetben,...

Újra bizalmat kapott a DIMSZ elnöksége

A DIMSZ – az Adatvezérelt Marketing Szövetség - éves közgyűlésén a tagok elfogadták a szervezet beszámolóit és megerősítették a hét elnökségi tag mandátumát.A kommunikációs iparág adatvezérelt szeletét képviselő szervezet, a DIMSZ, örömmel jelenti be,...

Don't Miss

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...