- Hirdetés -

PR-ügynökséget választott a Yettel

|

- Hirdetés -

2020 óta először írt ki PR-kommunikációs tendert a Yettel Magyarország. Az meghívott ügynökségek közül, három fordulót követően eddigi partnerét, a Noguchit választotta nyertesnek a vállalat.

A meghívásos, három fordulóból álló tenderen összesen 4 ismert és komoly referenciákkal rendelkező hazai ügynökség vett részt. Az ügynökségeknek részletes brief alapján kellett egy integrált kommunikációs kampány koncepcióját elkészíteniük, összhangban a vállalat ESG-vállalásaival. A Noguchit a korábbi évek sikerei és a szoros partneri együttműködés mellett a tenderben nyújtott teljesítménye miatt választotta ki a Yettel szakmai csapata.

„Az előző tenderen a márkaváltásra készülve kerestük partnerünket, akit a Noguchiban találtunk meg és mára sikeres közös éveket és egy sikeres Yettel márkaindulást tudhatunk magunk mögött. A telkó és internet piac dinamikus, hisszük, hogy komoly változások előtt áll, így az új tender során azt az állapotot szerettük volna megteremteni, amelyben az előttünk álló útra a tehetséges hazai ügynökségek közül leginkább megfelelő partnerrel fordulhatunk rá. A fiktív projektfeladatra izgalmas megoldások születtek, ezúton is hálásak vagyunk minden indulónak, aki elfogadta a felkérést és komoly munkát fektetett a feladat megoldásába. A teljes tenderfolyamatot egy külsős PR-auditor cég is végig kísérte, ami itthon nem szokványos megoldás, de független meglátásaikkal nagyban segítették a munkánkat; nekik is köszönjük a részvételt. – mondta el a kiválasztásról Mészáros Attila, a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója.

A 2020-ban kezdődött közös munka részeként több reputációs, employer branding és márkakampány mellett a Noguchi dolgozhatott az 5G hálózat bemutatásán, az ország egyik legnagyobb elektronikaihulladék-visszagyűjtési akcióján, és a Yettel márka bevezetésén is.

„Stratégiai kommunikációs tanácsadóként tekintünk magunkra, ennek fontos alapja a hosszútávú gondolkodás, elköteleződés. Bizonyára az is mellettünk szólt, hogy idén szinte teljes mértékben ugyanaz a csapat nyerte meg a Yettel Magyarország tenderét, mint 4 évvel ezelőtt. Nagyon örülök, hogy a teljesítményüknek köszönhetően továbbra is egy ilyen inspiráló és emberközeli márkával dolgozhatunk együtt, mint a Yettel” – mondta Szántó Balázs, a Noguchi ügyvezető partnere.

Az elmúlt 4 évben a Yettel Magyarország és a Noguchi közös projektjei összesen 12 rangos hazai és nemzetközi díjat nyertek el, többek között a IPRA Golden World Awards, az International Business Awards ("Stevie") és a Kreatív Prizma megmérettetésein.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Vidéki városok rádiós frekvenciáiról döntöttek

Esztergomi és debreceni rádiós frekvenciákról is döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa június 11-i ülésén. A testület ugyanezen a napon értesült a román tárhatóság döntéséről, amelyben a Médiatanács jelzésére figyelmeztetésben részesített egy,...

Krízistérképet készített az MPRSZ

397 krízishelyzetet gyűjtött össze és elemzett a Magyar Public Relations Szövetség kríziskommunikációs tagozata a Krízistérkép 2023 című kiadványban, mely online letölthető az MPRSZv weboldaláról. A 13 public relations szakember által összeállított kötet a gyakorló...

A globális tartalomgyártói piacot hódítaná meg a RECnGO

A RECnGO nevét ma már szinte mindenki ismeri, aki minőségi videós anyagok készítésével foglalkozik akár hobbi, akár profi szinten: a magyar startup forradalmi applikációja bármilyen okoseszközt képes egy gombnyomással profi videóstúdióvá változtatni. A kreatív...

Nem állnak jól az innovációval a vállalatok

Minden korábbinál több vállalat tartja nélkülözhetetlennek az innovációt a sikerhez, miközben minden korábbinál kevesebb vállalat van felkészülve arra, hogy meg is valósítsa azt. Ez az ellentmondás a Boston Consulting Group (BCG) 18. alkalommal közzétett...

Megújul a Sziget egyik legkülönlegesebb helyszíne

Az ókori amfiteátrumokat idéző díszletével az egyik leglátványosabb építmény, az alternatív elektronikus zene nemzetközi krémjét és hazai kedvenceit felvonultató programjával pedig egy kihagyhatatlan partiközpont a Szigeten a Yettel Colosseum. Idén a kívül-belül izgalmas dizájnelemek...

Felpöröghet a lakáspiac

Egy újabb emelkedő ciklus kiinduló piaci helyzetét tükrözi az OTP Lakóingatlan Értéktérkép legfrissebb kiadása. Ugyan 2023 a lakáspiac minden fő mutatójában visszaesést hozott, a múlt év végén kezdődő, s ez év elején is kitartó...

Újabb területen segíthet a mesterséges intelligencia

Magyarországon a HR szakértők több mint 50 százaléka támogatja azoknak az MI eszközök vállalati használatát, amelyek megkönnyítik és felgyorsítják az alkalmazottak munkavégzését, valamint a válaszadók jelentős része szerint világos irányelvek kidolgozására lenne szükség a...

Újabb szabványoknak kell megfelelniük a cégeknek

Az elmúlt évek digitális forradalmának köszönhetően az adatkezelés kritikus fontosságú kérdés lett minden vállalat működésében. Azonban nagyon kevés az a cég, ahol az információkat megfelelő és hatékony protokollok mentén kezelik, ami nemcsak az üzleti...

Nagy a bizonytalanság a hazai irodapiacon

A bérlői és a bérbeadói oldalon egyaránt bizonytalanság, kivárás jellemzi a hazai irodapiacot, amelynek meghatározó szereplőire a jövő évtől kezdve vonatkoznak már az ESG jelentéstételi kötelezettségek. Az irányelvek ugyan már ismertek, de a részletszabályokra...

Újabb webáruházban érhet sokat a régi mobilod

Mivel a legnépszerűbb mobiltelefonok átlagára az elmúlt négy évben megduplázódott, az eMAG a Rejoy.hu-val közösen kialakított, teljes mértékben online igénybe vehető Easy BuyBack programon keresztül az eMAG vásárlói régi telefonjuk eladásából származó extra pénzt...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újabb lökés a magyar animációnak, átfogó stratégia készül

A magyar animáció fejlesztéséért indított cselekvési program tervezetét ismertette a MOZ.GO fesztiválon Veszprémben Káel Csaba kormánybiztos, Fülöp József MOME rektor és Pesti Ákos mozgóképipari kormányfőtanácsos a magyar. A hazai animáció ipar felívelő szakaszát éli,...

Vidéki városok rádiós frekvenciáiról döntöttek

Esztergomi és debreceni rádiós frekvenciákról is döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa június 11-i ülésén. A testület ugyanezen a napon értesült a román tárhatóság döntéséről, amelyben a Médiatanács jelzésére figyelmeztetésben részesített egy,...

Krízistérképet készített az MPRSZ

397 krízishelyzetet gyűjtött össze és elemzett a Magyar Public Relations Szövetség kríziskommunikációs tagozata a Krízistérkép 2023 című kiadványban, mely online letölthető az MPRSZv weboldaláról. A 13 public relations szakember által összeállított kötet a gyakorló...

A globális tartalomgyártói piacot hódítaná meg a RECnGO

A RECnGO nevét ma már szinte mindenki ismeri, aki minőségi videós anyagok készítésével foglalkozik akár hobbi, akár profi szinten: a magyar startup forradalmi applikációja bármilyen okoseszközt képes egy gombnyomással profi videóstúdióvá változtatni. A kreatív...

Nem állnak jól az innovációval a vállalatok

Minden korábbinál több vállalat tartja nélkülözhetetlennek az innovációt a sikerhez, miközben minden korábbinál kevesebb vállalat van felkészülve arra, hogy meg is valósítsa azt. Ez az ellentmondás a Boston Consulting Group (BCG) 18. alkalommal közzétett...

Don't Miss

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...